Tízezer mérföld tíz nap alatt, Afrikán át

Embert és autót próbára tevő rekordkísérletbe kezdtek britek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A lehetetlenre vállalkozott két brit autós: tíz nap alatt szeretnék átszelni a világot, rekord idő alatt megtéve a London-Fokváros tízezer mérföldes távját.


A bevezetőben említett rekordkísérlettel szoros meccsre vállalkozott két angol sofőr: 13 órával kell megdönteniük a jelenlegi, februárban beállított rekordot London és Fokváros között. Az 58 éves Robert Belcher és az 53 éves Stephen Cooper tapasztalt ralipilóták, több hosszútávú versenyen is szerepeltek már korábban. A csapat október 4-én, azaz ma indult Londonból egy 2005-ös, brit gyártású Land Rover Discovery-vel. A túra 13 országon át vezet, sorrendben: Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Tunézia, Líbia, Egyiptom, Szudán, Etiópia, Tanzánia, Zambia, Zimbabwe és Dél-Afrika útjain halad. A küldetés célja jótékony, afrikaiaknak gyűjtenek.
Ahhoz, hogy a páros tartani tudja a tíznapos határidőt, folyamatosan átlagban 67 kilométer/órás sebességgel kell haladniuk éjjel-nappal. A tengeri és folyami átkelések, a határátlépések, a tankolások, a sebességkorlátozások mind késleltetik majd őket. Csak úgy képesek teljesíteni a feladatot, hogy amíg az egyik sofőr vezet, a másik alszik, illetve pihen. Nem lesz egyszerű néhány igen veszélyes országon átjutni, Líbia és Kenya kifejezetten annak számít. Terepjáró kell a közép-afrikai úttalan utakra, mert néhol elfogy az aszfalt és köves, kemény terep vár a Land Roverre.
A kocsi gyári, de az alvázát megerősítették, terepgumikat tettek alá és szúrófényeket a tetejére. A sivatagi túrákhoz elengedhetetlen a pótüzemanyag-tartály, így a 2,7 literes V6-os dízellel szerelt Discovery 3 hatótávja 1200 kilométeres.
Hirdetés

A London-Fokváros táv sok sportember és kalandor fantázáját megmozgatta az elmúlt emberöltőben. Az első próbálkozók szintén britek voltak, akik 1933-ban egy kabrió Morris Eight-tel 158 nap alatt tették meg a 13 ezer mérföldes útjukat a Szahara átszelésével. Az első futam emlékét 30, 50 és 80 évvel később rekordokkal ünnepelték meg, a legutóbbi során 2013 februárjában 10 nap, 13 óra és 28 perc alatt tette meg két brit a távot egy 875 köbcentis Fiat Panda volánjánál. A korábbi rekorderek Land Roverrel, Range Roverrel és Ford Cortinával indultak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?