Új karosszériát is hoz a DS 4 modellfrissítése

Emelt hasmagassággal jön a DS 4 Crossback

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A múlt héten kiszivárgott fotók után hivatalosan is bemutatkozott a ráncfelvarrott DS4, amelyből egy új kivitel is megjelent Crossback néven.


Akárcsak tavaly a DS 3, a DS 4 modellfrissítése is új, LED-es első lámpákat és friss színeket hoz. A legfontosabb újdonság azonban nem ez, hanem a 30 mm-rel megemelt hasmagasságú Crossback kivitel megjelenése. A crossovert főként azoknak a kalandvágyóknak szánják, akik mind városban, mind pedig városon kívül is szeretnék kihasználni az autó adta lehetőségeket. A megemelt karosszéria mellé fekete színű műanyag kerékjárati ívek és hátsó lökhárító- és tükörborítás társul.
A modellfrissítéssel kiszélesedik a motorpaletta is. Benzinesek közül a belépő szintet a 130 lóerős és 230 Nm forgatónyomatékú PureTech képviseli, amelyhez hatfokozatú váltót társít a gyár. Az erősebb, 165 lóerős és 240 Nm nyomatékú mellé már hatfokozatú automata jár. A kínálat csúcsát a 210 lóerős változat jelenti, amely 285 Nm-t mozgósít. Ez a motor csak az alap, tehát nem emelt változathoz lesz elérhető.
Hirdetés
Dízelfronton 120, 150 és 180 lóerős BlueHDi-k érhetők majd el. A 120 lovas 300 Nm-rel érkezik, és mind manuális, mind pedig automata váltóval elérhető lesz. A következő két teljesítményszint 370 lóerő, illetve 400 Nm leadására képes.

A modellfrissítéssel több apró módosítás is érkezik. A kipörgésgátlót továbbfejlesztették, megjelent a kulcsnélküli bejutás, a sávváltást segítő rendszer és a Mirror Screen, amellyel Android és iOS alapú okostelefonunk képernyőjét klónozhatjuk a központi kijelzőre. Utóbbi szintén frissült, érintőképernyősre változott, melynek köszönhetően a korábbi 12 gomb eltűnt az utastérből.
A frissített DS 4 és az új DS 4 Crossback a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be, és még idén ősszel megérkezik a márkakereskedésekbe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?