A teljes cégvezetés bérét csökkenti a Suzuki

Emissziós botrány: lemondások és bércsökkentés a Suzukinál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lemondott a Suzuki vezérigazgatója, alelnöke is visszalépett a fogyasztási csalások kapcsán. A Suzuki nagyon komolyan veszi a kérdést.


Szuzuki Osamu, a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatója lemondott vezérigazgatói jogköréről, míg Honda Oszamu alelnök visszalépéssel vállalta magára a felelősséget az üzemanyag-fogyasztási értékek megállapításában történt szabálytalanságok miatt. Mint arról korábban írtunk, a Suzuki nem csalt a fogyasztási adatokkal, de nem teljesen az előírt szabvány szerint mért. Mint azóta kiderült 26 modell esetén, melyekből összesen 2,14 millió példányt adtak el.
Hirdetés

Mindkét lemondás június 29-től hatályos. Szuzuki Oszamu elnök Honda Oszamu visszalépésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a cég "nagyon komolyan veszi az üzemanyag-fogyasztási értékek mérésében történt szabálytalanságokat és a vezetés felelősségét". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ő maga "a probléma alapos kivizsgálása és a vállalat szilárd alapokra állítása" érdekében tartja meg elnöki feladatkörét.
Hogy a probléma súlyát mindenki átérezze, a Szuzuki Motor a mérési szabálytalanságok miatt az egész cégvezetés fizetését csökkenti.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?