Felvarrták a kétmotoros Kia Optima ráncait

Enyhe frissítést kapott a hibrid Kia Optima

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Chicagóban bemutatkozott a ráncfelvarrott Kia Optima hibrid. Az autó hagyományos változatai már tavaly megújultak, most a villanyhajtással erősített verzió esett át egy kis fiatalításon.


Tavaly márciusban újult meg a 2010-ben érkezett Kia Optima, most pedig Chicagóban debütált a frissített hibrid. Változott a hűtőmaszk és pár apró légréssel a lökhárítón sikerült faragni a hibrid változat légellenállásán.
Hirdetés
Ez miért akkora szám, hogy ki kelljen állítani a szalonon? Pont azért, hogy ki lehessen. Az Optima hibrid a Kia egyik legfontosabb modellje a tengerentúlon, ami a Toyota Camry hasonló változatától hivatott vásárlókat elhódítani. Az autót új formájú könnyűfémfelnikkel dobták fel, a LED-es menetfények a lökhárítóból a fényszóróházba kerültek, és ezentúl a hibridhez is rendelhető a nyolchangszórós Infinity hangrendszer. Mivel a villanyhajtás már tavaly kapott egy frissítést, a megnövelt nyomatékú villanymotorhoz most nem nyúltak hozzá. Az autót továbbra is a tavaly óta összesen 201 lóerős és 318 Nm nyomatékú hajtásrendszer mozgatja, a villanymotor teljesítménye 64 lóerő.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?