299 km/órás tempót is tudhat a legújabb Mercedes E63 AMG

Erősebb motor a Mercedes-Benz E63 AMG-ben - íme a részletek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csak januárban, a Detroiti Autószalonon fog debütálni, de már nem titok, hogy mit tud a frissített Mercedes-Benz E63 AMG.

Az önmagában nem újdonság, hogy 550 lóerős lesz a frissített verziójával januárban, az északi-amerikai, Detroiti Autószalonon bemutatkozó Mercedes-Benz E63 AMG, ám a korábbi, még erőteljesen maszkolt fotók után most látható először kicsomagolva az új "erőszedán", s van még egy sereg új infó is róla.
Például az, hogy az amerikai vevők alapáron összkerékhajtással kapják majd meg, míg a többi piacon feláras lesz a 4Matic rendszer. Utóbbi a többi E-osztálytól eltérően az első és a hátsó kerekek között nem 45:55, hanem 33:67 nyomatékosztást alkalmaz, így a sportos limuzin továbbra is hátsókerekesként viselkedik, ám négy hajtott kerekével Ola Källenius, az AMG elnöke szerint közúton érezhetően biztonságosabb, pályán pedig érezhetően gyorsabb lesz, mint a csupán hátul hajtó előd. Annak ellenére nem kételkedünk a szavaiban, hogy az összkerékhajtás természetesen súlytöbbletet jelent, 59 kilogrammal növeli a saját tömeget, ami persze az amúgy is bő 1,8 tonnán már nem sokat dob.
Hirdetés

Pláne, hogy az 5,5 literes, dupla turbós V8-as AMG motor még izmosabb, alaphelyzetben is 550 lóerős lesz, mely 3,5 másodperc alatti, a korábbi információk szerint akár 3,4 másodperces 100 km/órára gyorsítást adhat, s a negyedmérföldes, állóstartos sprint 11 másodperces leküzdéséhez segít. Ez azt jelenti, hogy a negyedmérföld végére 201 km/órás tempóval robog már az E63 AMG. Ráadásul a mostani modellből megismert Performance Package teljesítménynövelés is megmarad, ez további 26 lóerőt, illetve az alapból 700 Newtonméteres nyomaték 720 Nm-re növelését jelenti, valamint a 250 km/órás sebességkorlátozás kiiktatásával 299 km/órás végsebességet ad. Az Egyesült Államokban már januárban debütál, Európába azonban csak tavasszal, a Genfi Autószalonra érkezik majd meg a frissített E63 AMG, ám utána már meg is lehet majd venni, a mostani modell árából kiindulva uszkve 30 millió forintért.
Fotók: worldcarfans.com
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?