Észak-Amerika Év Autói: brit és koreai modellek nyertek
Mi a közös a Range Rover Evoque-ban és a Hyundai Elantrában?
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Range Rover Evoque és Hyundai Elantra - egy kompakt prémium-SUV és egy olcsó tömegszedán. Mégis mi lehet a közös bennük? Íme két jellemző is!
A hazai piac ismerői úgy érezhetik, hogy a magyarországi forgalmazó, azaz az AutoBinck csoport vehette meg az Észak-Amerikai Év Autója és Év Terepjárója díj zsűrijét, hiszen két, hazánkban a holland cégcsoport által forgalmazott modell nyerte az említett trófeákat. Ám erről szó sincs, mi köze lenne parányi piacunknak egy kontinenséhez? (Noha az AutoBinck csoport Európa-szerte sok helyen kínál Hyundait, csak Magyarországon forgalmazza a Land Rovert.) A két modell egymástól teljesen függetlenül nyerte el az 50 északi-amerikai autós zsurnalisztából álló zsűri elismerését.
Immár nem csak az angol Top Gear, hanem Észak-Amerika újságírói szerint is a Range Rover Evoque a legjobb új SUV
Miként az európai Év Autója választáson, az észak-amerikain is egymástól független lapokat képviselnek a zsűri tagjai, szintén közös jellemző (ez évtől), hogy a díjakat a kontinens legfontosabb autószalonján, Amerika esetében az épp tartó Detroiti Autószalonon, Európában pedig a márciusban nyitó genfin hirdetik ki. Az idei észak-amerikai díj kapcsán érdekesség, hogy a győzteseken kívül a döntőbe kerültek sem újvilági modellek − ami valljuk be, azért komoly szembeköpése a helyi autógyártásnak.
Minden idők legsportosabb és legkisebb, valamint nem utolsósorban legtakarékosabb Range Rovere az Evoque
Idén az olcsó, de méretes, jól felszerelt szedánnak számító Hyundai Elantra viszonylag szoros versenyben, 174 ponttal lett Észak-Amerika Év Autója, a Volkswagen Passat 174, a Ford Focus pedig 144 ponttal lemaradva követte a döntőben.
A szabadidő-autók között fölényes győzelmet aratott az angol Top Gear szerint is az év legjobbjának tartott Range Rover Evoque, hiszen a 254 ponttal győztes angol SUV-t 142-vel követte az új Honda CR-V, 94-gyel a BMW X3. Mi egyelőre még csak utóbbit teszteltük, s azt kell mondjuk, ha az X3-nál jobb az Evoque, valóban szenzációs autó lehet. Hamarosan kiderítjük!
A hírt szerkesztette: Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Mrs. Victoria Beckham a Range Rover csapatához szerződött
Pekingben mutatták be a Posh Spice személyiségéből kiindulva csilivili Evoque-variánst, fegyverszürke fényezéssel és vörösarany betétekkel.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
LAND ROVER tesztek
Range Rover Evoque 2.2 SD4 Prestige teszt 
Legerősebb dízelmotorjával, ötajtós karosszériával, automata váltóval és fényűző ellátmánnyal járt nálunk a Range Rover Evoque.
Még több LAND ROVER tesztCímlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
6 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Mrs. Victoria Beckham a Range Rover csapatához szerződött
- Range Rover vörösben? Ilyen is van
- Első képen az új Range Rover csúcsmodell
- Soha nem látott sikert hozott a Range Rover Evoque
- Bizonyít és adományt gyűjt a Land Rover
- Range Rover Evoque 2.2 SD4 Prestige teszt
- Range Rover Evoque Convertible Concept
- Land Rover Freelander 2.0 Td4 Freer E, 2005 - használtteszt
- Range Rover Evoque Convertible Concept
- Mindössze 25 példány készül a szuperelegáns Defenderből
Használtautó.hu
|
Ár: 17.899.000 Ft Évjárat: 2011 / 10 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.699.000 Ft Évjárat: 1999 / 3 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 650.000 Ft Évjárat: 1984 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Benzin/Gáz |


















Hozzászólások (1 db)
"Az idei észak-amerikai díj kapcsán érdekesség, hogy a győzteseken kívül a döntőbe kerültek sem újvilági modellek"
Ez azért sokat elárul, hogy milyen minőséget vagyis inkább milyen igényességet ütnek meg az amerikai autók, a Suzuki XL7 amit Amerikának szántak, egy EU vagy Koreai terepjáróhoz képest kritikán aluli, azt hiszem anno itt is olvashattunk róla.