Jól tört az új Toyota Prius, nem úgy a Suzuki Baleno

Euro NCAP törésteszt: a Suzuki Baleno és a Toyota Prius vizsgázott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kétféle Suzuki Baleno, illetve a Toyota Prius negyedik generációja szerepelt az Euro NCAP legújabb töréstesztjén. Három-, négy- és ötcsillagos eredménnyel.


Nem csak új modellek vizsgáztak az Euro NCAP töréstesztjén, hanem új töréspróba is. A Prius esetén elsőként pontozta a gyalogosfelismerést, illetve az azon alapuló vészfékrendszert. A Prius IV jól szerepelt, utasvédelme 92%-osnak bizonyult, baleset-elkerülő rendszerei (az alapáron adott Safety Sense rendszer elemei) pedig 85%-ot érdemeltek. Közel ilyen jó (82%-os) a Prius gyerekvédelme, 77%-os a gyalogosvédelme.
Hirdetés

Bár biztonsági extrák szempontjából a Prius csak egyféle (gyakorlatilag fullos) ellátmánnyal kapható, a Suzuki Baleno esetén megmutatkozhatott az az újítás is, hogy

az NCAP immár nem csupán egy verziót, hanem a biztonsági szempontból alap-, illetve bővített ellátmányút is próbára teszi.

A Balenón mondjuk ez sem segített eleget. Az alapverzió - hiányos asszisztens-rendszer kínálatával - három, a vészfékrendszerrel felszerelt 4 csillagos eredményt ért el, esetében a felnőtt utasok védelme is jobb lett, hiszen a frontális becsapódáson enyhített egy keveset a vészfékrendszer. Fontos természetesen megjegyezni, hogy bár korábbi Suzukik (az aktuális Swift, az SX4 S-Cross és a piac kedvencének számító Vitara) értek már el ötcsillagos eredményt, ám nem a 2016-os pontozás szerint. A Baleno mondjuk a tavaly tört Vitara védelmi jellemzőitől is elmarad. Egyéb képességeiről amúgy 1,5 hónap múlva tudunk majd beszámolni, hazai megjelenése és menetpróbája június elejére ígért.
A legfrissebb Euro NCAP eredmények
Euro NCAP 2016 eredmény Felnőtt-védelem Gyerek-védelem Gyalogos-védelem Baleset-elkerülő rendszerek
Suzuki Baleno - alapmodell 3 csillag 80% 73% 65% 25%
Suzuki Baleno - biztonsági csomaggal 4 csillag 85% 73% 65% 43%
Toyota Prius 5 csillag 92% 82% 77% 85%
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:56
    Permalink

    “Jól tört az új Toyota Prius, nem úgy a Suzuki Baleno”

    Hogy várhatjuk el egy átlag embertől az NCAP eredmények helyes értelmezését ha egy szagújságíró sem képes levonni a helyes konzekvenciát.

Vélemény, hozzászólás?