Vicces jelöltek az Év Autója listán

Év Autója 2013 - íme a bő lista

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nyilvánosságra hozták azt az első, igen bő listát, amelyről egyszer majd kiválasztja a zsűri a 2013-as Év Autóját. Lancia Flavia, Tata Vista? Igen színes a mezőny.

Közzétették azt a 34-es listát, amelyről a grémium először decemberben kiválasztja a heteket, hogy aztán a jövő márciusi Genfi Autószalonon kiderüljön, melyik lesz a 2013-as Év Autója. Tavaly, azaz idén ugye a Chevrolet Volt/Opel Ampera lett az autós újságírókból álló zsűri által legtöbbre tartott sorozat.
A jelöltek mindegyike a szavazás kezdetekor, azaz már most elérhető kell, hogy legyen legalább öt európai országban - a SEAT Leon például nyilván ezért nincs a felettébb színes 34-es mezőnyben. Ott van bezzeg egy (másutt kapható, nálunk nem forgalmazott) Lancia Flavia, vagy ami még inkább érdekes, egy (mifelénk teljességgel ismeretlen) Tata Indica Vista. Első blikkre az illetékesek igyekeztek lefedni a palettát, kicsit mindenkinek kedveskedni, hogy később, a hetes listán már csak azon modellek szerepeljenek, amelyek valóban megfelelnek az általában támasztott kritériumoknak.
Hirdetés

Győztesek a 2000-es években
2000 Toyota Yaris
2001 Alfa Romeo 147
2002 Peugeot 307
2003 Renault Mégane
2004 Fiat Panda
2005 Toyota Prius
2006 Renault Clio
2007 Ford S-MAX
2008 Fiat 500
2009 Opel/Vauxhall Insignia
2010 Volkswagen Polo
2011 Nissan Leaf
2012 Chevrolet Volt/Opel Ampera
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?