Még több luxus a Mercedes V-osztályban

Exclusive változattal érkezik a Mercedes MPV-je

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Luxuskiegészítők végtelen sorát kapja a Mercedes egyterűje. Az újítások hamarosan az alapmodellhez is rendelhetőek lesznek.


Felfelé bővül a legmagasabb Mercedes, azaz a V-osztály kínálata. Az új kivitel nem véletlenül kapta az Exclusive nevet. Panoráma napfénytetőt, Nappa bőrkárpitot és 16 hangszórós Burmester hangrendszert hozott. Külön ehhez a modellhez a Mercedes egyedi alumínium borítást alkalmazott a műszerfalon, a szellőzők szegélye króm, míg a tetőkárpit fekete vagy világos porcelán színben választható. Állítólag nagyobb lett a középkonzol, párnázott a kartámasz, hátrébb pedig hűthető pohártartók kaptak helyet, amiket LED fénnyel világítottak ki. A vezető és az első utas elektromosan állítható, fűthető és szellőztethető fotelekben élvezheti az utazást. Ezzel már biztos, hogy nem fáradtság lenyomni a Budapest-Bécs szakaszt, de talán hosszabb utakat sem.
Persze a külső is változik. Amellett, hogy “EXCLUSIVE” feliratok jelzik, hogy ez a V-osztály zászlóshajója, 19 colos alufelni és sport felfüggesztés is jár a luxus MPV-hez. Sofőrsegédből említhető a parkolóasszisztens-rendszer 360 fokos kamerákkal, az autópályán hasznos oldalszél-segéd vagy az éberségfigyelő. A Németországban már elérhető Mercedes V-osztály Exclusive alapára bruttó 74 911 euró (~23 millió forint).
Hirdetés

További információk szerint e hónaptól kezdve a sima V-osztályhoz is több opcionális kiegészítő lesz elérhető. Ilyen például az előbb említett nagyobb középkonzol vagy az iPad tartó a hátul utazók számára is. A sportosított AMG Line verzió is érkezik az alapmodellhez, valamint a V-osztály Marco Polo utazóbusza is kap az AMG stílusból, amikhez 19 colos felnik dukálnak majd. Végül pedig júniustól a Mercedes me connent rendszert 20 piacon fogják értékesíteni, hogy a V-osztály tulajok csatlakoztatni tudják MPV-jüket okostelefonjukhoz, tabletjükhöz vagy PC-jükhöz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?