Szerdától 400 forint alatt a benzin ára!

Ezt vártuk, hát megkaptuk: csökken a benzin és a gázolaj ára is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jelentős mértékben apad a benzin és a gázolaj ára is szerdán. A 95-öst 400 forint alatti átlagáron tölthetjük majd a karácsonyi utazásokhoz.

Ahogyan azt a nemzetközi árak alakulásából, egészen pontosan mérséklődéséből, s a forint erősödéséből már a múlt hét végén sejteni lehetett, a hazai üzemanyagárak is csökkennek karácsony előtt. A benzin árát bruttó 7 forinttal fogja e hét szerdán apasztani a MOL, míg a gázolaj árából ugyanakkor 5 forintot húznak át.
Hirdetés

A módosítás nyomán a 95-ös átlagára 398 forintra esik, míg dízelt a hét derekától átlagosan 417 forintért tankolhatunk.
Elsősorban a benzines autót hajtóknak lehet érdemes várniuk a tankolással, ők egy 40 literes tankolás esetén 280, míg a gázolajosok 200 forintot spórolhatnak. Az 5-7 forintos áreltérésnél természetesen jóval nagyobb különbség adódhat a töltőállomások árpolitikájából adódóan, az egyes helyek között ugyanis nem ritka az akár több mint 30 forintos eltérés sem.
A mostaniaknál kedvezőbb üzemanyagárakkal szerdán újabb bejelentés is érkezhet, ami nyomán pénteken ismét változhat a benzin és a gázolaj ára. Egyelőre azonban semmi sem indokolja azt, van sansz arra, hogy ahogyan azt vártuk, 400 forint alatti, az egy évvel ezelőttinél olcsóbb benzint hozzon idén a Jézuska. A gázolajnál nem ilyen rózsás a helyzet, az kevéssel drágább, mint tavaly ilyenkor volt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 15:52
    Permalink

    A nagy rezsicsökkentés az üzemanyagot nem érinti,inkább kicsit még emelnek a jövedéki adón hagy fizesse a paraszt. Mindenesetre örülök hogy csökken az üzemanyagok ára de annak nem örülök hogy a benzinkutakat sokkal inkább lehetne adókútnak hívni ugyanis több az adó mint az üzemanyag. Aki azon az értelmiségi szinten leragadt hogy beveszi pl a rezsicsökkentést meg is érdemelnek egy ilyen kormányt. 1valamiben jó a Fidesz a komonikációban,óvodás szinten kell beszélni az emberekkel a birkamenetesek erre vevők… Nahh kipolitizáltam magam erre az évre 🙂

  • 2017.10.29. at 15:52
    Permalink

    Micsoda FIDESZ “droid” megállapítás…”Jelentős mértékben apad a benzin és a gázolaj ára is szerdán. A 95-öst 400 forint alatti átlagáron tölthetjük majd a karácsonyi utazásokhoz.” Talán a 77 Ft-os csökkenést jelentősnek nevezném, de azt is csak némi fenntartással!
    Kiábrándító ezért és ehhez hasonló tényekért 4 évvel ezelőtt már autókat törtek zúztak……nyilván békésen……
    R.

Vélemény, hozzászólás?