Porsche 911 GT3 RS, avagy a németek legbénábban őrzött titka

Ezúttal álcázás nélkül kapták le a Porsche 911 GT3 RS-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Legutóbb nyáron írtunk róla a nürburgringi tesztvideó miatt, most nem hivatalos képeken is meg lehet nézni a legerősebb nem turbós 911-et.


Nyáron és ősszel két forrás is közölt képet a Porsche 911 GT3 RS-ről, de nem a rendes autóról, hanem a kocsi alapján készített autómodellekről. Hogy ez miként lehet? Az autógyárak adott esetben egy modell megjelenése előtt átadják a formasablont a játékgyártóknak, hogy a bevezetésre elérhető legyen az igazi autó árának a töredékéért a tévé fölé tehető változata. Annyira banálisnak hatott, hogy nem is foglalkoztunk vele, de most úgy látszik, mégsem volt kamu; olyan lehet a GT3 RS, mint a feltételezett játékautó.
Hirdetés


A most közzétett fényképek adják az eddigi leginkább részletgazdag képet a kocsiról. Széles kerékívek, óriási fix hátsó szárny és szellőzőrostélyok az első és a hátsó sárvédőkön, karbonszálas műanyag szpojlerek - ezeket látni rajta. Motorja a máig cáfolatlan pletykák szerint a Porsche boxer hatosának 4,0 literes változata lesz, ami legalább 500 lóerőt fog a hátsó kerekekre szabadítani. Hogy ez csak 25 lóerővel több a GT3-érékénél? Nem ez a lényeg, hanem, hogy méginkább alkalmas lesz pályahasználatra, így mehet tovább a kakaskodás a Nissan GT-R-rel. A hivatalos bemutató márciusban, Genfben lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 22:55
    Permalink

    [url]http://www.carmagazine.co.uk/Secret-new-cars/Search-Results/Spyshots/Porsche-GT3-RS-2015-spilled-in-patent-photos/[/url]

    [url]http://blog.caranddriver.com/spied-2016-porsche-911-gt3-rs-completely-undisguised/[/url]

    [url]http://blog.caranddriver.com/toy-giveaway-next-porsche-911-gt3-rs-leaked-in-die-cast-form/[/url]

    Ezeknél a “gill” és “intake” kifejezéseket úgy használják ahogy leírtam, de ne legyen igazam.

    [url]http://www.autonavigator.hu/teszt/bmw_218i_active_tourer_teszt-13701[/url]

    Neked viszont ennél a cikknél is krvára igazad van.
    [i]“El kell fogadd, ez az ő homokozójuk, ők b….nak benne, nem árt, ha tudod, hol a helyed.”[/i]
    Bár nem nekem írtad, de innentől én is szem előtt tartom.

  • 2017.10.28. at 22:55
    Permalink

    Persze, csak nem ez volt a kérdés amit felvetett.

    Kopoltyúnak szoktuk nevezni az oldalsó, középmagasságban elhelyezett légréseket, így ez is az. És van belőle a hátsó kerékíven is. Ez nem alap az aktuális 997 kódú 911-esnél, lévén csak a Turbón és a Turbo S-en van ilyen. Ez a kettő jóval szélesebb, mint az alapkivitelek. A GT3-at egyébként nem szokták széles kasztnisnak nevezni, bár ahogy a Carrera 4 és a GTS is, szélesebb, mint az alapkivitel. Az alapkivitel 1808, a szélesebbek 1852, míg a turbósok 1880 mm szélesek.

  • 2017.10.28. at 22:55
    Permalink

    Na jó, nekem most lett elegem ebből a lekezelő stílusból. Az előző hsz-nál még megálltam, próbáltam békésen leírni amit akartam. Még 1 ilyen, és én is hasonlóval fogom illetni magát.

    [i]“Érti, hogy a képaláírásban az autó hátsó kerékívéről van szó?”[/i]

    Igen értem. És maga érti hogy azt nem kopoltyúnak hívják?

  • 2017.10.28. at 22:56
    Permalink

    [i]Hol látott kopoltyút a hátsó kerékjáraton?[/i]

    Sehol, én az elsőn láttam, ahogy azt le is írtam.

    [i]“Segítek, a három képből a jobb szélső. “[/i]

    A 3 képből a középsőről beszélek, ott van a kopoltyú, és az az [b]első[/b] kerék (és ezen a képen látszik a fehér helyzetjelző is). A képalában pedig [b]hátsó[/b] van írva.

    Ami a 3-ból a jobb szélsőn van, az “side air intake” néven fut, vagy oldalsó légbeömlő, de nem volt, és soha nem is lesz kopoltyú.

    [url]https://www.google.hu/search?q=porsche+side+air+intake&espv=2&biw=1152&bih=749&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=WPqqVOf3BYGBU4HcgKAL&ved=0CAYQ_AUoAQ#imgdii=_ [/url]

    [url]http://www.autoblog.hu/hirek/ket_uj_kozepmotoros_porsche_erkezik/ [/url]

    [i]“Az [b]oldalsó légbeömlő nyílásokat[/b], a középkonzolt, valamint a főműszereket szintén fehérre festették”[/i]

    [i]“…19 colos „SportDesign” keréktárcsák csillagalakzata, az [b]oldalsó légbeömlő nyílások[/b], a középkonzol,…”[/i]

    [url]http://totalcar.hu/magazin/hirek/2011/10/06/kiszivargott_kepeken_az_uj_porsche_boxster/ [/url]

    [i]‘A legfeltűnőbb részlet az új modellen a határozottabb [b]oldalsó légbeömlő[/b], amelyet egészen az ajtók elejéig kihúztak, “[/i]

    (Igen, tudom, ezek nem 911.ek, az első találatokban ezek voltak. Attól még így hívják, nem kopoltyúnak.)

    Kopoltyúról BMW-k kapcsán gondolom már hallott, segítek, ott sem a hátsó kerékhez van közel, ahol a vasalódeszka van.

    [url]http://performancedrive.com.au/wp-content/uploads/2012/08/2012-BMW-M5-side-gill.jpg [/url]

    De Opel Antarát is megtekinthet.

  • 2017.10.28. at 22:56
    Permalink

    Hol látott kopoltyút a hátsó kerékjáraton? Mert a 911-esek közül az csak a Turbón és a Turbo S-en van, ahogy a széles kerékjárat is, a GT3-on kicsit sem. Emiatt a hátsó kerékjárati kopoltyú valóban a legérdekesebb. Segítek, a három képből a jobb szélső. Még véletlenül sem helyzetjelzős, hanem ahol ott az autó fenekét dísztő vasalódeszka.
    Mivel nincs az információ megerősítve és én magam nem láttam, nem hallottam az autót, kérdéses, hogy valóban szívómotoros lesz, vagy turbós.

  • 2017.10.28. at 22:56
    Permalink

    T. Hollósy

    Tisztában vagyok vele h a heti “rohadékságaimat” már elkövettem Ön ellen, de szerintem a képalában valami nem stimmel.

    [i]“A hátsó kerékjárati kopoltyú a legérdekesebb”[/i]

    Szerintem az a kerékjárati kopoltyú amire gondolt, az elülső kerékjárati ívben van. A hátsó beömlő nem érdekes, mert az megszokott, az eddigi 911-eken is ott volt, másrészt az nem kopoltyú, szóval amiről szó lehet az a galéria 2/5-ös képe. Ott van egy fehér helyzetjelző a lökös felett, olyanja meg csak első lökösnek van (a hátsó lökös helyzetjelzője kicsit máshol van és piros). A 3/5-ös képen is úgy látom h az első kerekek felett van a kopoltyú. De ha megint én értelmeztem félre, és kopoltyú alatt a hátsó beömlőre gondolt, én kérek elnézést.

Vélemény, hozzászólás?