Így néz ki, de még nem tudjuk, milyen erős a Honda WTCC-motorja

Ezzel indul jövőre a Honda a WTCC-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jövőre sok újdonságot ígér a WTCC. Gyári Chevrolet már nem lesz, ellenben várható a Lada, és jön a Honda is. A japánok a most megmutatott motorral a Civic legújabb generációját indítják.

Év eleje óta tudjuk, hogy már idén beszáll a WTCC-be a Honda, jövőre pedig teljes évadot tervez teljesíteni a japán márka gyári csapata. Szereplésük a Chevrolet három hete érkezett bejelentése, azaz kiszállása kapcsán fokozott izgalmakat jelent. A nemrégiben megnevezett versenyzők, a jelenleg SEAT-os olasz Gabriele Tarquini és a portugál Tiago Monteiro közül a portugál próbálhatja ki a Milánóban, a Honda Racing Team JAS versenyműhelyben, az angol gyártású ötajtós Civic alapjain fejlesztés alatt álló, de már az összes elsődleges tesztet sikerrel teljesített Civic WTCC versenyautót, mellyel Szuzukában októberben debütál majd a csapat. Versenymotorját most először mutatta meg a Honda. A HR412E jelű, a Honda Tocsigiban található legfőbb fejlesztőközpontjában megalkotott négyhengeres, 1,6 literes, turbófeltöltős, közvetlen befecskendezésű blokk természetesen az FIA WTCC előírásainak megfelelő, de gyártója egyéb részleteket egyelőre nem árult el róla.

Az új motor bemutatása természetesen nem maradt gyári kommentálás nélkül, Horiucsi Dajszuke, a Honda R&D WTCC-fejlesztési projektvezetője a következőket nyilatkozta az új hajtómű kapcsán: „A belső égésű motorok folyamatos technikai fejlesztésében a termikus hatásfok növelése elsődleges szerepet játszik, és ez alól a versenymotorok sem kivételek. A HR412E ennek szellemében készült: a lehető legmagasabb hatékonyság jegyében.
A HR412E új generációt képvisel a Honda nagyteljesítményű versenymotorjai között. Az R&D tocsigi központjának összes mérnöke keményen dolgozott azon, hogy versenyzőink a lehető legjobb vezethetőséget kapják az új motortól – a csúcsteljesítménnyel kötött kompromisszumuk nélkül.
Reméljük, hogy azok az innovatív fejlesztések, amelyek eme forradalmi versenymotort jellemzik, a versenypályán túlra is eljutnak majd, tovább növelve szériagyártású modelljeink motorjainak hatékonyságát
”.
Hirdetés

Így legyen, a Hondát pedig várjuk a WTCC-be, ahogyan a Hungaroringen és a Portugál Nagydíjon már élesben tesztelt Lada Grantákat is!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?