Nem Rosberg, de nem is Hamilton nyert a mogyoródi káoszfutamon

F1: eső után sok-sok baleset és meglepetés a Hungaroringen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 29. Forma-1-es Magyar Nagydíjon az éllovas Rosberg indult a pole-ból, de nem ő, s nem is a bokszutcából felzárkózó Hamilton győzött.


Felhőszakadás után száradó Hungaroringen kezdődött a 29. Forma-1-es Magyar Nagydíj. A mezőny intermediate gumikon vágott neki a 70 körös versenynek. Hamilton szombaton kiégő autóján kb. mindent kicseréltek, s a bokszutcából startolhatott, akárcsak az időmérőn balesetező Magnussen és a motorhibával a rajtrácson ragadt Kvjat is. A pole-ból Rosberg indult, mellőle Vettel, mögülük Bottas, Ricciardo, Alonso és Massa. Räikkönen csak a 17. kockából pályázhatott néhány pontocskára.
Hirdetés
A rajtból Rosberg tökéletesen lőtt ki, s hamar elhúzott, míg Bottas és Alonso is megelőzte Vettelt, igaz, Alonsótól Vettel legott visszaszerezte elveszett pozícióját. A fékre panaszkodó Hamilton megforgott, s autójának bal elejét picit oda is csapta a falnak, de tovább tudott menni. A pálya, pontosabban az ideális ív gyorsan száradt azzal együtt is, hogy az elmúlt napokhoz képest jelentősen alacsonyabb volt mind a levegő, mind az aszfalt hőmérséklete, a 4. körtől hát lehetett is alkalmazni az állítható hátsó szárnyat.

Hamilton a 8. körben már Räikkönent is lehagyva a 13. helyig kapaszkodott föl, amikor is Ericsson a 3-as kanyarban megcsúszott, a Caterham rommá tört, jött a biztonsági autó. A mezőny szinte kivétel nélkül slickre, lágy keverékre váltott, csak a mclarenesek tartottak ki az intereknél. A bokszutcában dugó volt és majdnem több ütközés, hogy a 11. körben újabb balhé keverje a paklit: a 3-asban Grosjean is eldobta a kocsit, a nézők így még egy darabig élvezhették az SLS AMG Safety Car V8-as dübörgését.
Az újraindítás után a talán fékproblémás Rosberget Magnussen, Alonso és Vergne is megelőzte, a McLaren behívta Buttont és Magnussent, s Ricciardo állt az élre. A 15. körben Hülkenberg a célegyenesre ráfordítóban eltrafálta csapattársát, kicsúszott és kiesett. De Pérez sem bírta sokáig, ő a 23. körben állt a falba a 14-esből kifelé – s megint érkezett a biztonsági autó. A két Force India korai búcsúja közt Bianchi és Maldonado koccant, Hamilton meg ott termett Rosberg és Vettel mögött - nyilván köszönte szépen a biztonsági autós fázisokat.

A 26. körben Kobajasi, rá pár percre Gutiérrez állt ki műszaki hiba okán. A 33. körben Vettel is megpördült ott, ahol Pérez, de ő szerencséjére csak érintőre vette a falat, s folytatta a száguldást. A 35. körben Hamilton bemutatta a verseny előzését: a 4-esben, a Mansell-kanyarban kerülte meg Vergne-t ügyelve arra, hogy négy kerékkel ne hagyja el a pályát – tavaly ugye Grosjeant megbüntették ezért. Féltávnál Alonso, Hamilton, Ricciardo volt a képzeletbeli dobogósok sorrendje.
A „második félidő” máshogy, nem roncsderbisen, de azért izgalmasra sikerült. Az esőfelhők elkerülték Mogyoródot, a különböző gumistratégia bezzeg megint át- és átírta a sztorit. Alonsót követően Ricciardo vezetett, majd az 55. körben újra Alonso találta magát az élen, Rosberg pedig afelől érdeklődött a csapatnál, hogy a lassabb Hamilton ugyan miért is nem engedi el… A Mercedes utasította Hamiltont, hogy legyen szíves adja át a helyét a riválisnak, ő meg közölte, hogy hagyják már lógva, Rosberg nincs is olyan közel… Az lett a megoldás, hogy Rosberget kihívták kerékcserére.

A hajrában Ricciardo szórta a leggyorsabb köröket, Rosberg visszaelőzte Räikkönent és Massát. A legelejében Hamilton utolérte Alonsót, Ricciardo meg Hamiltont. Alonso „öreg” lágy keveréken, Hamilton „friss” közepesen, Ricciardo lágyon volt. Három istálló vívott, szuper. Alonso csúszkált, Ricciardo támadta Hamiltont, mialatt Rosberg közeledett, senkitől sem zavartatva faragta a hátrányát (körönként 2-3 másodpercekkel).
Érdekes, de Hamilton nem bírt elég közel kerülni Alonsóhoz, viszont a 67. körben Ricciardo a 2-3. kanyarban megverte Hamiltont, majd a 68. körben Alonsót is elkapta, s második sikerét aratva megnyerte az emlékezetes Magyar Nagydíjat. Idén konkrétan egyedül ő, a Red Bullnál első szezonját futó Webber-utód tudott győzni a Mercedes-pilótákon kívül.

A 29. Magyar Nagydíj végeredménye (Hungaroring, 4381 m, 70 kör)
  1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:56:35.414 ó
  2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) + 5.2 mp
  3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) + 5.8 mp
  4. Nico Rosberg (német, Mercedes) + 6.3 mp
  5. Felipe Massa (brazil, Williams-Mercedes) + 29.8 mp
  6. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) + 31.4 mp
  7. Sebastian Vettel (német, Red Bull-Renault) + 40.9 mp
  8. Valtteri Bottas (finn, Williams-Mercedes) + 41.3 mp
  9. Jean-Éric Vergne (francia, Toro Rosso-Renault) + 58.5 mp
  10. Jenson Button (brit, McLaren-Mercedes) + 1:07.2 p
  11. Adrian Sutil (német, Sauber-Ferrari) + 1:08.1 p
  12. Kevin Magnussen (dán, McLaren-Mercedes) + 1:08.4
  13. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus-Renault) + 1:24.0 p
  14. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso-Renault) + 1 kör
  15. Jules Bianchi (francia, Marussia-Ferrari) + 1 kör
  16. Max Chilton (brit, Marussia-Ferrari) +1 kör

Kiesett
  1. Esteban Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) 34. kör
  2. Kamui Kobajasi (japán, Caterham-Renault) 25. kör
  3. Sergio Pérez (mexikói, Force India-Mercedes) 23. kör
  4. Nico Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 15. kör
  5. Romain Grosjean (francia, Lotus-Renault) 11. kör
  6. Marcus Ericsson (svéd, Caterham-Renault) 9. kör


Leggyorsabb kör
  1. Rosberg, 1:28.436 p, 68. kör



Az utolsó körben amúgy Rosberg utolérte Hamiltont, próbálkozott is az előzéssel a 2-esben, de Hamilton leterelte a fűre. Alonso köszönte, s behozta másodiknak a Ferrarit. Hamilton a bokszutcából indulva dobogós lett, s nemhogy nem vesztett a pole-ból induló Rosberggel szemben, 3 ponttal még csökkentette is a hátrányát. Ugyanakkor nem lett meg a rekordot jelentő ötödik hungaroringi elsősége. Alonso idei legjobb eredményét érte el, s vicces, de a hatodik Räikkönen szintén. Massa hosszú idő után végzett előrébb Bottasnál, Vettel viszont a második pozícióból nyerési álmokat dédelgethetett, s csak hetedikként zárt. Rosberg eddig 10-ből 9 futamon első lett vagy második, ez a negyedik hely számára rettenet csalódás lehet. De azért 11 pontos fór nála. Ricciardo megerősítette összetettbeli bronzát, a konstruktőri pontvadászatban meg a Ferrari visszaelőzte a Willamset. Most 4 hét szünet, folytatás Belgiumban, Spában.
A pontverseny állása
Hely Egyéni Pont Csapat Pont
1. Rosberg 202 Mercedes 393
2. Hamilton 191 Red Bull-Renault 219
3. Ricciardo 131 Ferrari 142
4. Alonso 115 Williams-Mercedes 135
5. Bottas 95 Force India-Mercedes 98
6. Vettel 88 McLaren-Mercedes 97
7. Hülkenberg 69 Toro Rosso-Renault 17
8. Button 60 Lotus-Renault 8
9. Massa 40 Marussia-Ferrari 2
10. Magnussen 37
11. Pérez 29
12. Räikkönen 27
13. Vergne 11
14. Grosjean 8
15. Kvjat 6
16. Bianchi 2
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?