Porig égett a Red Bull, de nem ám Vettel alatt

F1 Korea: Webber ezúttal motoron taxizott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vettel simán nyerte az F1-es Koreai Nagydíjat, de mögötte szép csaták voltak, plusz defekt és tűz is borzolta a kedélyeket.


Két héttel ezelőtt sorozatban harmadszor nyert Szingapúrban, most pedig zsinórban harmadik alkalommal diadalmaskodott Koreában. Idén ez már a nyolcadik (fényes pályafutása 34.) sikere, Spa óta verhetetlen. Az előnye 77 pontra nőtt az összetettben. "Természetesen" a pole is az övé lett (mellőle Hamilton, mögülük Grosjean és Rosberg indult), s rajt-cél győzelmet aratott már megint úgy, hogy a hajrában folyamatosan szólt neki a csapat: ne siessen sehova, ne gyúrjon a leggyorsabb körre (hiába...), vigyázzon a gumira, stb. Kiválóan rajtolt, a kétszeri biztonsági autós intermezzo sem zavarta meg, hamarosan - egyhuzamban - négyszeres világbajnoknak mondhatja magát. Ő Vettel, a Red Bull klasszisa, a tökéletes csomag.
Hirdetés
A 2013-as F1-szezon tizennegyedik futamát rendezték amúgy - száraz, meleg időben - a jeongami pályán, azon a pályán, ami szokás szerint a jobb első abroncsokat terhelte fokozottan. Csoda, hogy defektből csak egy volt, viszont amikor Pérez McLarenjének jobb első Pirellijéről levált és lerepült a futófelület, be kellett jönnie a safety carnak, hogy eltávolíthassák a balesetveszélyes "szemetet". Az SLS AMG-nek még egyszer volt jelenése, hiszen Webber autója kigyulladt, s porig égett. A szerencsétlen ausztrál ezt követően nem Alonso Ferrarijára csimpaszkodva, hanem egy motor hátsó ülésén ért vissza a bokszba...

Vettel árnyékában egyébként remek csatározásokat láthattunk. A legjobban Räikkönen jött ki a dolgokból, mert a kilencedik kockából rajtolva második lett, még csapattársát is lenyomta. Érdekes, mióta kiderült, hogy a Jégember visszatér a Ferrarihoz, azóta csúnyán gyepálják egymást a Lotusszal, ami ezúttal abban nyilvánult meg, hogy Grosjeant a nyakára küldték, kvázi parancsolták, hogy kapja el Kimit. Nem tudta. Mögöttük Hülkenberg szenzációsan védekezte le a csupán az időmérőn gyors Hamilton támadásait, Alonso szenvedett, a Mercedes és a Ferrari is úgy fest, kipukkadt a szezon második felére. Folytatás Japánban, október 13-án.

A Koreai Nagydíj végeredménye (Jeongam, 5615 m, 55 kör)
  1. Vettel (német, Red Bull-Renault) 1:43:13.701 ó
  2. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) + 4.224 mp
  3. Grosjean (francia, Lotus-Renault) + 4.927
  4. Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) + 24.114
  5. Hamilton (brit, Mercedes) + 25.255
  6. Alonso (spanyol, Ferrari) + 26.189
  7. Rosberg (német, Mercedes) + 26.698
  8. Button (brit, McLaren-Mercedes) + 32.262
  9. Massa (brazil, Ferrari) + 34.390
  10. Pérez (mexikói, McLaren-Mercedes) + 35.155
  11. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) + 35.990
  12. Bottas (finn, Williams-Renault) + 47.049
  13. Maldonado (venezuelai, Williams-Renault) + 50.013
  14. Pic (francia, Caterham-Renault) + 1:03.578 p
  15. Van der Garde (holland, Caterham-Renault) + 1:04.501
  16. Bianchi (francia, Marussia-Cosworth) + 1:07.970
  17. Chilton (brit, Marussia-Cosworth) + 1:12.898
  18. Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) + 2 kör
  19. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) + 3 kör
  20. Sutil (német, Force India-Mercedes) + 5 kör

Kiesett
  1. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) + 1 kör
  2. Di Resta (brit, Force India-Mercedes) 54. kör


Leggyorsabb kör
  1. Vettel, 1:41.380 p, 53. kör



F1 2013 - futamgyőztesek
Ausztrália, Melbourne Räikkönen, Lotus-Renault
Malajzia, Szepang Vettel, Red Bull-Renault
Kína, Sanghaj Alonso, Ferrari
Bahrein, Szahír Vettel, Red Bull-Renault
Spanyolország, Barcelona Alonso, Ferrari
Monaco Rosberg, Mercedes
Kanada, Montreal Vettel, Red Bull-Renault
Nagy-Britannia, Silverstone Rosberg, Mercedes
Németország, Nürburgring Vettel, Red Bull-Renault
Magyarország, Hungaroring Hamilton, Mercedes
Belgium, Spa-Francorchamps Vettel, Red Bull
Olaszország, Monza Vettel, Red Bull
Szingapúr Vettel, Red Bull
Korea, Jeongam Vettel, Red Bull

Az egyéni és a konstruktőri pontverseny állása
pilóta pont csapat pont
1. Vettel (német, Red Bull-Renault) 272 Red Bull-Renault 402
2. Alonso (spanyol, Ferrari) 195 Ferrari 284
3. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) 167 Mercedes 283
4. Hamilton (brit, Mercedes) 161 Lotus-Renault 239
5. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) 130 McLaren-Mercedes 81
6. Rosberg (német, Mercedes) 122 Force India-Mercedes 62
7. Massa (brazil, Ferrari) 89 Sauber-Ferrari 31
8. Grosjean (francia, Lotus-Renault) 72 Toro Rosso-Ferrari 31
9. Button (brit, McLaren-Mercedes) 58 Williams-Renault 1
10. Di Resta (brit, Force India-Mercedes) 36
11. Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) 31
12. Sutil (német, Force India-Mercedes) 26
13. Pérez (mexikói, McLaren-Mercedes) 23
14. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) 18
15. Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) 13
16. Maldonado (venezuelai, Williams-Renault) 1

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?