Hamilton nyerte az idei év legizgalmasabb Forma-1 futamát

F1: Lewis Hamilton 3. silverstone-i., 5. idei futamgyőzelmét ünnepelte

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A címvédő Lewis Hamilton nyerte meg az F1-es Brit Nagydíjat, mellyel tovább növelte előnyét összetettben a mögötte célba érő Nico Rosberggel szemben.


A Mercedes két pilótája nagyon rosszul, míg mögöttük a két Williams nagyon jól rajtolt, így a brazil Felipe Massa állt az élre és pillanatokra Valtteri Bottas is megszerezte a második helyet, de a finnt azonnal visszaelőzte Hamilton, míg Rosberg a negyedik helyre csúszott vissza. A rajt utáni első kanyarokban hárman is kiestek, ami miatt pályára küldték a biztonsági autót.
Hirdetés

Az újraindítást követően Hamilton azonnal meg akarta előzni Massát, de manővere nem járt sikerrel, Bottas pedig visszaszerezte a második helyet. Ezt követően a kerékcserékig nem változott az élmezőny sorrendje. Elsőként a 19. körben Hamilton hajtott ki a boxutcába, majd utána Massa és Rosberg követte, mindketten a brit mögé jöttek vissza, ahogy a 21. körben Bottas is, aki csapattársa és Rosberg közé ékelődött be.
A következő körökben Hamilton elhúzott, úgy tűnt, hogy sima futamgyőzelmet arat, azonban a 35. körben elkezdett szemerkélni az eső a pálya egyes részein. A megváltozott körülményekhez Rosberg jobban alkalmazkodott, mint a két Williams, a német versenyző ezzel feljött a második helyre és közben rohamosan csökkentette hátrányát Hamiltonnal szemben is.
A 43. körben Rosberg utolérte Hamiltont, aki viszont - Vettellel együtt - a lehető legjobbkor állt ki intermediate gumira váltani, ugyanis ekkor elkezdett szakadni az eső. Ez a jól időzített csere Hamiltonnak a vezetés megtartását, míg Vettelnek a harmadik hely megszerzését jelentette, mivel két körön belül az egész mezőnynek abroncsokat kellett váltania.
Brit Nagydíj, végeredmény (52 kör, 306,198 km, a pontszerzők):
  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:31:27.729 óra
  2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 10.956 másodperc hátrány
  3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 25.443 mp h.
  4. Felipe Massa (brazil, Williams) 36.839 mp h.
  5. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:03.194 perc h.
  6. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1:03.955 perc h.
  7. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:18.744 perc h.
  8. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1 kör h.
  9. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1 kör h.
  10. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1 kör h.

Leggyorsabb kör: Hamilton 1:37.093 perc
Pole pozíció: Hamilton
A vb-pontversenyek állása 9 futam után (még 11 van hátra)
Pilóta Pontszám Csapat Pontszám
1. Hamilton 194 1. Mercedes 371
2. Rosberg 177 2. Ferrari 211
3. Vettel 135 3. Williams 151
4. Bottas 77 4. Red Bull 63
5. Raikkönen 76 5. Force India 39
6. Massa 74 6. Lotus 29
7. Ricciardo 36 7. Sauber 21
8. Kvyat 27 8. Toro Rosso 19
9. Hülkenberg 24 9. McLaren 5
10. Grosjean 17

A bajnokság két hét múlva Németországban, majd rá egy hétre a Hungaroringen folytatódik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?