Megérte a sok-sok szurkolói pénz, a kamikaze visszatér

F1: teljes a 2014-es mezőny, jó sok a változás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miután a Caterham is bejelentette, kik lesznek a pilótái, mind a 22 hely elkelt a 2014-es F1-cirkuszban. Igen, egy rakás "fizetős" versenyző is van.


Pár nappal az első autópremierek és a nyitó kollektív teszt előtt kiderült, hogyan fest a teljes mezőny. Az alábbiakban csapatonként vesszük sorra, hol mi történt, ki jött, ki ment. A sorrend a tavalyi eredményt tükrözi, a táblázatban azt is feltüntettük, kinek mi a választott rajtszáma. A változásokat dőlt betűvel, az újoncokat vastaggal "szedtük". Amelyik istálló hivatalos elnevezése nem tartalmazza egyben az - idén ugye már nem 2,4 literes szívó V8, hanem 1.6-os turbó V6) erőforrást is, az után zárójelben olvasható, melyik cég a motorszállító partner.

F1 2014 - csapatok és pilóták
Infiniti Red Bull Racing (Renault) Sebastian Vettel (német, 1) Daniel Ricciardo (ausztrál, 3)
Mercedes AMG Petronas Nico Rosberg (német, 6) Lewis Hamilton (brit, 44)
Scuderia Ferrari Kimi Räikkönen (finn, 7) Fernando Alonso (spanyol, 14)
Lotus F1 Team (Renault) Romain Grosjean (francia, 8) Pastor Maldonado (venezuelai, 13)
McLaren-Mercedes Kevin Magnussen (dán, 20) Jenson Button (brit, 22)
Sahara Force India F1 Team (Mercedes) Sergio Pérez (mexikói, 11) Nico Hülkenberg (német, 27)
Sauber F1 Team (Ferrari) Esteban Gutiérrez (mexikói, 21) Adrian Sutil (német, 99)
Scuderia Toro Rosso (Renault) Jean-Eric Vergne (francia, 25) Danyiil Kvjat (orosz, 26)
Williams F1 Team (Mercedes) Felipe Massa (brazil, 19) Valtteri Bottas (finn, 77)
Marussia F1 Team (Ferrari) Max Chilton (brit, 4) Jules Bianchi (francia, 17)
Caterham F1 Team (Renault) Kobajasi Kamui (japán, ?) Marcus Ericsson (svéd, ?)
Red Bull: "csak" annyi a változás, hogy Webber feladta F1-karrierjét és elment porschézni, a négyszeres címvédő világbajnok Vettel árnyékába egy másik ausztrál, a Toro Rossónál nagyot alakító Ricciardo érkezett másodhegedülni.
Hirdetés

Mercedes: minden maradt a régiben, Hamilton és Rosberg igyekszik megtörni Vettel egyeduralmát.
Ferrari: Massának mennie kellett, Alonso irgalmatlan erős csapat- és vetélytársat kapott Räikkönen személyében. Nagy kérdés, megfér-e két dudás egy csárdában.
Lotus: a Jégember távozott, Grosjean az élharcos, a más(od)ik pilóta pedig az amilyen forrófejű, olyan sok olajpénzt is hozó Maldonado lett.
McLaren: Pérezt kitették, Button mellé-mögé a tavalyi Formula Renault 3.5 bajnok dán Magnussen jött újoncként.
Force India: Di Resta visszament a DTM-be, Sutil átigazolt a Sauberhez, érkezett Pérez és Hülkenberg (újra).

Sauber: Hülkenberg helyett Sutil jött, Gutiérrez maradt.
Toro Rosso: Ferrari-helyett Renault-motor, Ricciardo pótlásaként az orosz újonc Kvjat. Vergne maradt.
Williams: Renault-helyett Mercedes-motor, Maldonado ment, Massa jött, Bottas maradt.
Marussia: négy év, nulla pont, viszlát Cosworth, helló Ferrari, a pilóták a "régiek".
Caterham: a másik pont néküli kis csapat maradt a Renault-nál, pilótáit viszont lecserélte: Pic és Van der Garde helyett Kobajasi (a kamikaze vagy előzéskirály, ahogy tetszik), illetve a svéd újonc Ericsson kap lehetőséget a GP2-ből felugorva. Volt szó Kovalainenről, de a jelek szerint nem tudta a kellő mennyiségű szponzorpénzt összekalapozni. Kobajasi még 2012 végén szurkolói támogatást is kért és kapott a visszatéréshez, no, a befolyt 7-8 millió euró végül a sereghajtó kasszájában landolt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?