350 km/óra a hosszított 7-es BMW-vel

Félelmetes menetdinamika a hosszított BMW 7-essel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Aki megfizeti a német TuningWerk (tuninggyár) munkáját, az 3,5 s alatt 100 km/órára érhet a BMW 750i alapú TuningWerk NR7-tel.


Pofára eshet az, aki azért vett BMW 760i-t, hogy őt aztán egyik luxuslimuzin se gyorsulja le a lámpától elindulva. A német TuningWerk ugyanis most olyan, ráadásul a hosszított hetesen alapuló limót készített, ami 3,5 másodperc alatt képes 100 km/órára érni. Ezzel pedig nem, hogy a luxuskonkurensek, hanem még a szupersportgépek között is sokaknak kellemetlen érzést okozhat.
A német manufaktúra ráadásul nem is a csúcs-hetest, hanem "mindössze" a 750i-t vette kezelésbe, a 4,4 literes turbós V8-asból az eredeti 407 helyett 720 lóerőt préseltek ki, a 600 Newtonméteres csúcsnyomatékot 1090-re növelték. Új a váltó is, a nyolcfokozatú ZF helyére 5 vagy 6 fokozatú versenyautomata kerülhet. Az elérhető végsebesség a gyárilag elektronikusan korlátozott 250 helyett 350 km/óra, azaz a TuningWerk tuningjára bőven érdemes annak költenie, aki a németországi, korlátozásmentes autópályák királya szeretne lenni. E cím lehetőségének persze alaposan meg is kérik az árát, a 720 lóerős hetes ára 198 ezer euró, azaz mintegy 58 millió forint. A hajtáslánc mellett némi kozmetikázást, 120 kilogrammos tömegcsökkentést a karosszéria is kap - utóbbi csak részint adódik az átalakított köténylemezekből, szerepet játszik az egyedi kipufogórendszer és a csökkentett méretű üzemanyagtartály is. A növelt teljesítményhez izmosított fékrendszer is jár: bár a tárcsák nagyobbak, mint a sima hetesekben, mivel karbon-kerámia felépítésűek, könnyebbek azoknál.
Akinek soknak tűnik az 58 millió forintos vételár, az választhatja a 750i szerényebbik tuninglépcsőjét is, azzal 530 lóerő és 740 Nm, azaz a 760i 6,0 literes V12-esét megközelítő teljesítmény és nyomaték jár, 169 800 euróért, nem egész 50 millió forintért. A menetteljesítmények ezzel is jobbak a gyári csúcsmodellénél, a százas sprint 4,2 s, a végsebesség 310 km/óra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?