Dakar: meggyógyult Szalayék Opel Antarája, óriásit előztek

Feljövőben a magyarok a Dakaron

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Végre jó napjuk volt a magyaroknak Argentínában, főleg Szalayék javítottak sokat.


A negyedik dél-amerikai Dakar-rali negyedik argentin szakaszán San Juanból Chilecito felé 326 km hosszú szelektív várt a mezőnyre. Ismét másztak 3000 méter magas hegyet, továbbra is motorgyengítő meleg volt, és ismét gumigyilkos helyeken száguldoztak - többen nem egy defektet is begyűjtöttek.
A motorosoknál a címvédő Coma üldözőbe vette Despres-t, a quadosoknál a helyi menők közül Maffei úgy tűnik, nem nyugszik bele a Patronelli-tesók hegemóniájába. Más nem igen szólhat bele hármójuk meccsébe.
Az autósoknál harmadik részsikerét aratta a Mini, Peterhansel joggal pályázik tizedik, négy keréken negyedik Dakar-győzelmére. Remekül teljesítettek a toyotások, míg a hátsókerekes Hummert hajtó Robby Gordon és a (Volkswagennel) tavalyi bajnok Al-Attiyah elég sok időt veszített - utóbbi hátránya már félóra Mr. Dakarral, a kilencszeres (motorral hatszoros, autóval háromszoros) Stephane Peterhansellel szemben.
Különösebb problémák nélkül jól mentek a magyarok: Szalayék alatt meggyógyult az Opel, s rengeteget előzve megkezdték a felzárkózást. Az újonc Sebestyénék is kezdenek hozzászokni a körülményekhez, folyamatosan javítanak pozíciójukon, bár számukra egyértelműen "csak" a cél a cél.
Hirdetés
A kamionosoknál a keddi Kamaz-napot szerdán Iveco-henger követte, Darázsiék az Opel Dakar Team MAN versenyszörnyével tartják tisztes tempójukat.
Ma az utolsó argentin szakasz következik Fiambalá felé már dűnékkel, mély homokkal, s két eltérő útvonallal az autósoknak és a kamionosoknak (177 km), illetve a motorosoknak és a quadosoknak (265 km). Ahogy a gyorsasági utóbbiaknak, az összekötő etap előbbieknek hosszabb.
A 4. szakasz eredménye, motorosok (élmezőny)
  1. Coma (spanyol, KTM) 4:16:43 ó
  2. Despres (francia, KTM) + 2:02 p
  3. Verhoeven (holland, Sherco) + 8:26 p


quadosok
  1. Maffei (argentin, Yamaha) 5:13:30 ó
  2. A. Patronelli (argentin, Yamaha) + 5:33 p
  3. M. Patronelli (argentin, Yamaha) + 7:56 p


autósok
  1. Peterhansel, Cottret (francia, Mini) 3:49:33 ó
  2. Terranova, Grider (argentin, amerikai, Toyota) + 5:19 p
  3. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) + 6:42 p

  1. ...31. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel) + 1:04:40 ó
  2. ...97. Sebestyén, Bognár (magyar, Toyota Land Cruiser) + 3:41:45 ó

kamionosok
  1. De Rooy, Rodewald, Colsoul (holland, belga, Iveco) 4:22:12 ó
  2. Stacey, Van Goor, Der Kinderen (holland, Iveco) + 1:13 p
  3. Biasion, Huisman, Albiero (olasz, holland, olasz, Iveco) + 1:43 p

  1. ...30. Darázsi, Vörös, Hoffmann (magyar, MAN) + 1:00:48 ó


összetett állás, motorosok (élmezőny)
  1. Despres 11:50:27 ó
  2. Coma + 8:10 p
  3. Rodrigues (portugál, Yamaha) + 26:48 p


quadosok
  1. Maffei 14:48:42 ó
  2. A. Patronelli + 2:52 p
  3. M. Patronelli + 6:10


autósok
  1. Peterhansel, Cottret 9:43:20 ó
  2. De Villiers, Von Zitzewitz + 5:41 p
  3. Roma, Perin (spanyol, francia, Mini) + 6:44 p

  1. ...45. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel) + 4:36:05 ó
  2. ...104. Sebestyén, Bognár (magyar, Toyota Land Cruiser) + 12:12:48 ó


kamionosok
  1. De Rooy, Rodewald, Colsoul (holland, belga, Iveco) 11:10:13 ó
  2. Stacey, Van Goor, Der Kinderen (holland, Iveco) + 2:42 p
  3. Biasion, Huisman, Albiero (olasz, holland, olasz, Iveco) + 3:06 p

  1. 26. Darázsi, Vörös, Hoffmann (magyar, MAN) + 4:06:25 ó

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?