Álomautót épít a Ferrari

Ferrari Arya, a megrendelő álma

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Van egy 32 éves üzletember, aki sok pénzt gyűjtött, így megengedheti magának, hogy V12-es Ferrarikat gyűjtsön. Annyira sokat, hogy legutóbb egyedi modell építésével bízta meg Maranellót.


A pecázás és a barkácsolás is szép hobbi, de a szemtelenül gazdag üzletemberek ennél húzósabb, bár talán nem annyira praktikus szabadidős tevékenységeket is megengedhetnek maguknak: ismerkedjenek meg a petrolkémiai vállalatot igazgató Cheerag Aryával, aki kicsit költségesebb hobbinak hódol, történetesen - főleg 12 hengeres - Ferrarikat gyűjt. Ez persze nem akadályozza meg abban, hogy legyen egy 430 Scuderiája is, de istállójának zömét mégis V12-es modellek teszik ki, garázsában egymás mellett sorakozik egy F40, egy Enzo, egy Daytona, egy 599 GTO, egy 599XX és egy SA Aperta. Arya, aki jobb szereti, ha simán CA-nak hívják, Indiában született, majd pár évet az USA-ban töltött, az elmúlt hat évben pedig a dubaji Ras al Khaimahban alapított petrolkémiai céget, és ennek igazgatásával tölti munkaidejét. Nála a Ferrari nem dísz, hanem használati tárgy, amit mi sem mutat jobban, mint az, hogy alig egy éves 599 GTO-jába máris 7000 km-t pakolt, ami több, mint amit az ilyen ritka Ferrarik egész életükben megtesznek. A Gran Turismókat azért kedveli, mert öltönyben is használhatók, de azért hajlandó megszenvedni szenvedélyéért, hiszen ha akad rá ideje, a közel-keleti Maserati Trofeo futamain tekergeti a volánt.
Hirdetés
A márka iránti szerelme gyerekkorában kezdődött, egy magazinban meglátott egy F40-est vezető dél-amerikai focistát, és azonnal tudta, hogy neki is kell egy olyan - jó motiváció volt ez a sikeres üzleti karrierhez. Mivel korábban vásárolt 599XX-et, a Ferrari személyesen kereste fel, hogy érdekelné-e a 80 példányban gyártandó nyitott tetejű 599, az SA Aperta egyike.

Újabban az FF és az új Enzo is felizgatta fantáziáját, bár előbbit csak akkor veszi meg, ha lesz hozzá teljes méretű üvegtető, és közben egy új gondolat is befészkelte magát az agyába. Sikerült meggyőznie a Ferrarit, hogy az 599 GTO műszaki alapjainak felhasználásával építsenek neki egy teljesen egyedi megjelenésű modellt: a tervezők 12 különféle dizájnt mutattak be neki, majd mindegyikről kiválasztotta a neki tetsző részleteket, és szép lassan összeállt a Ferrari Arya külső formaterve. Az életnagyságú agyagmodellt már el is készítették, de nem szívesen beszél a részletekről. Van benne régi is, új is, de szeretném titokban tartani a részleteket.
CA állítja, hogy nem fogja megmutatni a világnak, mivel már most személyes kedvencként tekint az autóra, de hogy a mindenhol jelen levő kamerák korában hogyan akarja eltitkolni a világ elől új szerelmét, az egyelőre nem világos, különösen, hogy év közben Dubajban, nyaranta pedig Európában fog közlekedni az autóval.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?