Fiat dízelt kaphat a Jeep Wrangler
Még mindig megy a Jeep Wrangler
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Chrysler-Jeep eladások felfelé íveltetésének első lépése a márkák európai népszerűsítése, és ehhez az Egyesült Államokban ma is kelendő Jeep Wrangler Fiat turbódízelt is kaphat.
Takarékosabb motorjával, és a 2006-os, tavaly frissített generációval megjelent, négyajtós, Unlimited változatával Európában is sok új vevőt nyerhet meg a Jeep Wrangler
Jó hír az Európa lerohanására készülő Jeep számára, hogy az Egyesült Államokban idén 13 százalékkal növekedtek a tavaly frissített Wrangler eladásai. Ez egyébként olyan mértékű növekedés, hogy az Ohio állambeli Toledo városában lévő összeszerelő üzem már most elérte kapacitásának felső határát. Ezért aztán a márka nem csak új modelleket, hanem akár a Wrangler számára is új összeszerelő üzemet tervez, s az is feltételezhető, hogy a mostani, 2,8 literes, 200 lóerős helyett kisebb, takarékosabb, 2,0 literes, 170 lóerős turbódízelüket tennék a vagány összkerekesbe. Utóbbival az európai értékesítés nyilvánvalóan minden eddiginél nagyobb volument érhetne el.
A hírt szerkesztette: Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Százon 2,8 litert fogyaszt egy VW Passat?
Egy amerikai házaspárt 2617 km-en át vitt egyetlen tank gázolajjal a VW Passat kétliteres dízele. Világrekord.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
Címlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
6 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Jeep Wrangler luxuskivitelben a Vilnertől
- 40 ezer abroncsot hív vissza a Goodyear
- Egyedi Jeep Grand Cherokee koncepció Genfben
- Jeep Grand Cherokee SRT8 Ferrari-vörösben
- Miért dugul reggelente a Hungária körút?
- Hennessey Jeep Grand Cherokee SRT8
- Jeep Wrangler Nautic: terepre vagy tengerre
- Partraszállás sokadszorra: visszatér a Jeep
- Jeep Grand Cherokee SRT8: terepjáró versenypályára
- Időseket céloz az idén 70 éves Jeep
Cikk ajánló
Dízelmotort kap a BMW X6 M? 
5 hónapja – Autósvilág hírei
A legvalószínűbb, hogy a háromturbós új dízelmotorral felszerelt X6-os rohangál az elmosódott képeken.
Időseket céloz az idén 70 éves Jeep 
Tavaly – Autósvilág hírei
A második világháború idején, 1941-ben alapított, azaz idén 70 éves Jeep autómárkát egy, a Jeepnél közel 10 évvel idősebb ausztrál focista, Jim Hafey hirdeti.
Lengyel hétvége: Polski Fiat 126p
Tavaly – Sztori
Tudjuk, hogy közel sem volt tökéletes, de nem illik bántani, hiszen generációkat szolgált ki a Polski Fiat 126p, a Kispók, a Fityó, a felejthetetlen kis egérkamion. A narancssárgára biztosan mindenki emlékszik.
-
Fiat Bravo 1.4 16V Dynamic, 2009 - használtteszt
5 hónapja – Használtautó -
Erősebb lett a Fiorino Qubo
2 éve – Autósvilág hírei -
BMW X3 3.0 d, 2005 - használtteszt
6 hónapja – Használtautó
Használtautó.hu
|
Ár: 3.250.000 Ft Évjárat: 1999 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 4.200.000 Ft Évjárat: 1988 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 4.500.000 Ft Évjárat: 2005 / 7 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Benzin |



























