Új Fiat egyterű Amerikából

Fiat Freemont néven érkezik a frissített Dodge Journey

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jövő tavasszal, 9 éves pályafutás után megy nyugdíjba a második generációs Fiat Ulysse.

A Fiat és a Chrysler-csoport közötti modellcserék legfrissebb eredménye a jövő márciusban, a Genfi Autószalonon bemutatkozó Fiat Freemont, mely lényegében a nemrégiben frissített Dodge Journey, Fiat emblémával. A hétüléses nagy-egyterű nemrégiben átrajzolt műszerfalával a korábbinál közelebb áll az európai ízlésvilághoz. A Freemont palettáján megmaradnak majd a Journey-ből ismert kényelmi elemek, mint például az érintőképernyős navigációs- és szórakoztató-rendszer, valamint a gombos motorindítás. A Dodge Journey-vel közös gyártósoron, Mexikóban készülő Freemont az első Chrysler-alapú, Fiat motoros modell lesz, ugyanis a korábbi, 140 lóerős, Volkswagen PD TDI motort a Fiat több, mint 20 százalékkal erősebb, 170 lóerős 2,0 literes, közös nyomócsöves JTD-je váltja – előbb utóbb nyilván a Journey-ben is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?