Autóban sms? Szokj le róla, mert belehalhatsz!

Fiatalokat szembesítettek az autóban mobilozás veszélyével

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megannyi baleset okozója a vezetés közbeni mobilozás, az sms-írás. Videón egy érdekes, meggyőző demonstráció.


Évente ezrek veszítik életüket vagy sérülnek meg súlyosan olyan autóbalesetben, melynek kiváltó oka, hogy a sofőr sms-ezik, nem figyel az útra, s nem tudja időben lereagálni a vészhelyzeteket. Az érintettek elsősorban a legfeljebb 25 évesek, akik amúgy is kevés autóvezetői rutinnal rendelkeznek, a mobiltelefon ugyanakkor életük szerves része. A felelős fiatal sofőrök európai szervezete Belgiumban akciózott, hogy megmutassa, mennyire összeegyeztethetetlen az autóvezetés és a kézben tartott mobiltelefonon szövegírás. Az instruktor (aki valamiért nem mindig volt bekötve...) a tanpályán köröző ifjoncoknak egy adott pillanatban megmondta, mit gépeljenek, közben pedig értelemszerűen kiderült, hogy a váratlan akadályokkal nem tud mit kezdeni a felelőtlen sofőr.
Hirdetés
Más kérdés, hogy 2012 márciusában, Brüsszelben vajon tényleg elhitték-e a tanulók, hogy miniszteri rendelet érkezett arról: a sikeres vizsga kötelező eleme a vezetés közbeni hibátlan sms-írás (avagy a pálya hibátlan teljesítése a heveny sms-írás közben). Mindegy is, lényeg, hogy minél többen belássák: autóvezetés során nem az útra és a forgalomra figyelni, mobiltelefonálni, sms-t írni vagy olvasni életveszélyes!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?