Bruce Willis most aztán tényleg lezárja a fél várost

Filmforgatás és forgalomkorlátozás Budapesten

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az ennedik Die Hard-film forgatása miatt már bő egy hete le-lezárták Budapest belvárosának bizonyos részeit, de csak most jön a java.

Budapest belvárosában április 23. óta forgatják az A Good Day to Die Hard (igen szabad fordításban Magyarországon a legdrágább az élet) című Bruce Willis-mozit, a legnagyobb mértékű forgalomkorlátozásra ma, május 3-án kerül sor. Este 8 órától május 4-én, pénteken reggel 6 óráig teljes lezárásra kerül:
  1. a Bajcsy-Zsilinszky út Arany János utca és Andrássy út közötti szakasza
  2. a Révay utca
  3. a Lázár utca
  4. az Ó utca Ó utca 9. és Bajcsy-Zsilinszky utca közötti szakasza
  5. a Bajcsy-Zsilinszky köz
  6. a Révay köz
  7. a Káldy Gyula utca Andrássy út és Révay utca közötti szakasza
  8. a Dobó utca

Hirdetés
A forgatási területre csak az ott lakó gyalogos és kerékpáros forgalom mehet be a helyszínt biztosító kísérettel - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) oldalán. Az érintett területeken május 2-án 6 órától megállási tilalom van érvényben, május 3-án 16 órától pedig a Bajcsy-Zsilinszky úton a szélső sávot érintő forgalomkorlátozások is előfordulhatnak.
A Bajcsy-Zsilinszky út forgalma észak felől a Podmaniczky utca – Nagymező utca – Kálmán Imre utca csomópontban, dél felől az Andrássy út – József Attila utca csomópontban elterelésre kerül, a csomópontokban a jelzőlámpák sárga villogó módban üzemelnek majd folyamatos rendőri irányítás mellett. A Nagymező utca Mozsár utca és Andrássy út közötti szakaszán a behajtási korlátozást ideiglenesen feloldják, a Szent István tér megközelítése változatlan marad, de a kihajtás ideiglenesen a Hercegprímás utcán keresztül történik.
A 109-es autóbuszok terelőútvonalon közlekednek, Óbuda, Bogdáni út felé a Károly körút – Andrássy út – Oktogon – Teréz körút útvonalon, így nem érintik az Arany János utca és a Podmaniczky utca megállókat, Kőbánya-alsó vasútállomás felé a Podmaniczky utca – Nagymező utca – Andrássy út – Károly körút útvonalat használják, szintén kihagyva az Arany János utca és Podmaniczky utca megállókat. Az erre közlekedő éjszakai járatok (914, 914A, 950, 950A) ugyancsak ezen az útvonalon tesznek kerülőt.
Ami a továbbiakat illeti: május 5-én és 6-án (szombaton és vasárnap) a Szépművészeti Múzeumban forgatnak, azonban a technikai eszközök tárolása érdekében lezárják az Állatkerti körút Gundel Károly út és Hősök tere közötti szakaszának a múzeumhoz közelebbi oldalát. A forgalomkorlátozás a közösségi közlekedés járatait nem érinti. Május 6-tól május 14-ig (vasárnaptól hétfőig) ismét az V. kerületben, a Szabadság téren, a volt MTV székház előtt dolgozik a stáb, emiatt újra lezárásra kerül:
  1. a Szabadság tér Vécsey utca és Széchenyi utca közötti szakasza
  2. a Zoltán utca Szabadság tér és Nádor utca közötti szakasza


A Vécsey utca átmenő forgalmú szakaszán a jelenlegi egyirányú forgalmi rend ideiglenesen megfordul, a mélygarázs forgalma azonban továbbra is zavartalan marad.
Május 8-án (kedden) 6 órától 20 óráig a XIV. kerület, 56-osok tere Damjanich utca és Dembinszky utca közötti szakaszán lesz forgatás, a megállási tilalom egy nappal korábban lép hatályba. A Dózsa György út forgalmában legfeljebb 5 perces korlátozások lehetségesek.
A 75-ös és 79-es trolibuszok a Váci út és a Jászai Mari tér irányába terelő útvonalon, a Hermina úton keresztül közlekednek. A 74-es trolibuszok forgalmát a forgatás ideje alatt néhány percre leállíthatják, ezt az időt a járművek a lezáráshoz legközelebbi megállóhelyen töltik el.
Az élet nem csak a filmeseknek, Budapest lakóinak is drága, pláne így, a számos korlátozással fűszerezve.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 23:41
    Permalink

    Üdv mindenkinek!
    Bocsi de olyan emberről beszélsz aki a filmiparban felmutatott valamit gyermek korom legjobb színésze!
    Te biztos nagyobb színész vagy! Vagy csak az engedély kell a felvonuláshoz! 🙂
    Nem értem számodra mi a baj ezzel az elismert színésszel!
    Nem igazán lesz még csak hasonló sem mint Bruce. Az a film aminek az 5. részét forgatja az pedig még 100év múlva is alapmű lesz az emberek számára legalább annyira mint a Halálos Fegyver.

Vélemény, hozzászólás?