Ha a Mustang nem is, de a Mondeo legalább könnyű lesz

Ford Lightweight Concept Car: pehelysúlyú Mondeo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Ford kikönnyített tanulmányával mutatja be, hogy a következő Mondeo akár alig 1200 kilós is lehetne, mint a Fiesta. Csak mutatnák már be!


A Ford az amerikai energiahivatallal közösen fejlesztette ki a Lightweight Conceptet, ami küllemében a 2013-óta gyártott amerikai Fusion-re hasonlít a legjobban. Az a kocsi a (talán már csak) idén őszig késő európai Mondeo testvére, így amit a koncepción látunk, talán a Mondeóban már gyártásba kerülhet. Ez a fekete autó csak 1195 kilós, ami bár nem kevés, a szériaváltozatnál 363 kilóval könnyebb. Az már azért igen szép eredmény, persze a súlycsökkentésnek ára van. Ha ránézünk a 155/70nR19 méretű karbonkerekekre, akkor már sejthetjük, hogy ez nem a kanyarvadász verzió lesz. Motorja a Ford díjnyertes 1,0 literes háromhengeres EcoBoost turbója, ami a Mondeónak is az alapmotorja lesz.
Hirdetés

A 23 százalékos sülycsökkentéshez a kocsi felépítésén változtattak, a felhasznált anyagok között természeten jelen van az ultra nagy szilárdságú acél mellett az alumínium, a magnézium és a karbonszálas műanyag is. A hátsó üveg is polikarbonát, a szélvédőt meg kémiailag erősítették meg, hogy vékonyabb és így könnyebb lehessen. A háromhengeres motor olajteknőjét is kicserélték, fém helyett karbon az is, a féktárcsák meg alumíniumból készültek, csak a bevonatuk acél, az viszont rozsdamentes. Mint ahogy a Ford technikai fejlesztőközpontjának vezetője a lenti videóban elmondja, ezek a megoldások még nem mind szériaérettek, de tesztelik őket, és hamarosan beépítésre kerülnek a cég autóiba. Rosszmájúság vagy sem, a túlsúlyosnak gondolt új Mustang esetében is bevethetnének egy-két ilyen praktikát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?