Mondeós lesz az új Ford Ranger

Ford Ranger frissítés: még személyautósabb lesz a pickup

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ismét komoly mértékben frissül a Ford Ranger pickup, személyautósabb megjelenést és utasteret, temérdek országúti sofőrsegédet is kap.


Bár nemrégiben járt nálunk a Ford Ranger, a hazai piac legnépszerűbbjének számító pickup megkapta újabb frissítését is. Kívülről leginkább orra változott, motorpalettája 18 százalékos fogyasztásmérséklést ígér. A 3,2 literes, soros öthengeres csúcsdízel továbbra is 200 lóerőt és 470 newtonmétert tud. A négyhengeres, 2,2 literes TDCi az eddigi 125 és 130 lóerős erőszintek helyett 130 és 160 lóerővel, 385 Nm nyomatékkal jön, továbbá egyes piacokon elérhető lesz egy 2,5 literes Duratec (szívó) benzines is − 166 lóerővel és 225 Nm nyomatékkal. A váltók hatsebességes kézi, illetve automata egységek.
Hirdetés
Az összkerékhajtású változatok elektromosan fixre zárható központi differenciálművet és felezőváltót kapnak − ebben nincsen változás. Továbbra is jelentős, 3,5 tonna a vontatási kapacitás, ugyanakkor a módosított (elöl MacPherson, hátul merevtengelyes) futómű komfortosabb rugózást ígér, az elektromos kormányrásegítés a korábbinál közvetlenebb irányíthatósággal kecsegtet.
Az új Rangerben megjelenik a Ford legújabb, az új Mondeóból is ismert, 8 colos érintőképernyőről vezérelhető SYNC 2 infotainment rendszere, továbbá adaptív lengéscsillapítás, távolságtartós tempomat, sávelhagyásra figyelmeztetés, első-hátsó parkolóradar, ráfutásgátló, visszagurulásgátló és lejtmenetvezérlő is elérhető lesz a pickup új kiadásához. A piacra a harmadik negyedévben várhatjuk a Thaiföld, Dél-Afrika és Argentína Ford üzemeiben egyaránt gyártandó új Rangert.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?