Jövő héten csak a gázolaj drágulása várható

Forinterősödés miatt maradhatnak az üzemanyagárak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

E héten csak kisebb mértékben apadt a benzin és a gázolaj ára, a következőn pedig ennek köszönhetően maradhat az árszint.

Míg a kitartó áprilisi árapadást követően május elején 5-5 forinttal emelkedett a benzin és a gázolaj ára, egy héttel ezelőtt - az előző hét világpiaci ármozgásai alapján - úgy tűnt, hogy az említett drágulás akár el is tűnhet. Mivel azonban a MOL ezen a héten csak szerdán és akkor is csupán 3-3 forinttal csökkentette a két üzemanyagfajta árát, még nem tűnt el teljesen.
Nem is fog, ugyanis e héten már emelkedésnek indultak a nemzetközi árak: a benzin jegyzési ára 2, a gázolajé 2,4 százalékkal ment feljebb. Apasztja a dollárban adódott áremelkedést, hogy a forint erősödött, közel 1 százalékkal többet ér a dollárhoz mérten, mint egy héttel korábban, így a magyar autósok számára csak 1,1, illetve 1,4 százalékos drágulás jelentkezhet majd a töltőállomásokon. Ez is elkerülhetőnek tűnik azonban, ugyanis az elemzők szerint e héten a MOL hagyott annyi tartalékot az árakban, hogy a csekély mértékű nyersanyag-drágulás ne jelenjen meg feltétlenül a töltőállomási árakban. Ha ennek ellenére lesz drágulás, az leginkább a gázolaj esetében sanszos, s ott sem várható vészes mértékű, legfeljebb literenkénti 2-3 forintos. A jelenleg literenként 406 forintos átlagárú benzin és a 410 forintos gázolaj közötti árkülönbözet tehát tovább nőhet.
Hirdetés
A MOL döntése hétfőn esedékes, mely alapján szerdától lehet majd érvényben új ár. Miként az február óta megszokott, szerdán újabb, pénteken életbelépő korrekcióról dönthet az olajtársaság, annak irányát és létjogosultságát azonban a következő hét első napjai fogják majd meghatározni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?