Szuperintelligens éjjeli ragadozó az új csúcs Kia

Fotókon a Kia K9 luxusautó utastere

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Adaptív LED-es lámpái nemcsak a kormányelfordítás szögét, hanem az autó sebességét is figyelembe veszik a fénypászma megformálásához, a ragadozó zászlóshajót vadító hangú V6-os hajtja.


Kívülről már februárban láthattuk, s immár megjelentek az első fotók a Kia K9 luxusszedán utasteréről is, valamint elkészült az új csúcsmodell első reklámszpotja is. A kisfilm kiemelkedő érzékelésű, vad, de kényeztető gépként mutatja be a Koreában az év második felében piacra kerülő K9-et, melynek szlogenje – To the greatest, azaz a Legnagyobbaknak – is önmagáért beszél.
Megmutatják az adaptív full LED-es első világítótestek működését, és ízelítőt kapunk a négyajtóst hajtó 296 lóerős 3,3 literes V6-os, más vélekedések szerint 3,8 literes, 329 lóerős V6-os vad morgásából is.
Hirdetés

A belsőről készített képeken látható a szélvédőre vetített HUD információs tömbje, míg a szórakoztató funkciók a középkonzolba integrált igencsak túlméretes, 12,3 col átmérőjű képernyőről vezérelhetők.
A K9-est többször, és nem is teljesen alaptalanul hasonlították a BMW 7-es sorozatához, az ülések közötti részről készített felvétel pedig még jobban megerősíti ezt a vonalat, mivel mind a váltókar, mind a mögötte található i-Drive szerű nyomó-tekerő kezelőszerv erősen bajoros beütésű.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?