Még egy kicsivel nagyobb lett a Mazda CX-5 arca

Frissített Mazda CX-5 a Los Angeles-i Autószalonon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csőstül hozza újdonságait a Mazda. Az új CX-3 és a Mazda6 frissítése mellett a ráncfelvarrott CX-5 is debütált a Los Angeles-i Autószalonon.


Nem meglepetés, hogy a teljesen új CX-3 és a Mazda6 frissítése mellett ráncfelvarrott CX-5 is debütált a Los Angeles-i Autószalonon, hiszen a Mazda előre bejelentette, hogy így lesz, illetve az első katalógusfotók már a kiállítás megnyitása előtt kiszivárogtak. Nem spórol újdonságaival a Mazda. Idén ősszel debütált a negyedik generációs MX-5, nemrégiben az új Mazda2, s most Los Angelesben is hármas premiert tartottak.
Hirdetés

A CX-5 frissítése a legkevésbé látványos az újdonságok sorában, de azért itt is jól azonosíthatóan nagyobb, még karakteresebb lett a hűtőmaszk, frissek a hátsó LED lámpák, s az is, hogy immár a fényszórók is lehetnek LED-esek. Említhetők még az elöl-hátul átdolgozott lökhárítók, a friss színek és felnik is. A műszerfal leginkább középkonzoljánál átdolgozott, de friss az órák számlapja is, valamint immár elektromos a rögzítőfék.
Friss hangolást kaptak a lengéscsillapítók, javult a zajszigetelés is annak érdekében, hogy a CX-5 még komfortosabb legyen. Motorpalettájára a 2,0 literes Skyactiv-G (165 LE) és a 2.2-es Skyactiv-D (150 és 175 LE) dízelmotorok mellé megérkezett a Mazda6-ból ismert Skyactiv-G (192) benzinmotor is. A váltók 6 sebességes kézik vagy automaták, hajtás alapból elöl, opcióként van intelligens összkerékhajtás, miként head-up display, hátsó, keresztirányú forgalomra figyelmeztető radar, sávelhagyásgátló és holttérfigyelő is. A frissített CX-5 hazai megjelenését idén már nem várhatjuk, jövőre futhat csak be.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?