Még idén érkezik a ráncfelvarrott Kia Carens

Frissül a dél-koreaiak kompakt egyterűje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Apróbb változásokon ment keresztül a Kia kompakt egyterűje. A Carens félidős faceliftje már év végén megérkezhet hozzánk.


A legtöbb változás az orr-részt éri majd, ahogy ez a faceliftekkor lenni szokott. A első lökhárító karakterét a ködfénylámpa és a frissített "tigris orr" hűtőrács változtatja meg, míg a fényszórókat is finoman átrajzolják. A hátsó lökhárító és persze a lámpa rajzolata is változik majd. Új színként a misztikus kék csatlakozik a sorhoz, a 16, 17 és 18 colos felnik pedig 3 féle új dizájnt kapnak. Az akár 7 üléses egyterű két új bőrkárpitot kap fekete és bézs színben. Belterébe felszereltségtől függően rendelhető fémes, zongoralakk, vagy karbonmintás betét. Persze a Kia frissített infotainment rendszerét is megkapja, 7 vagy 8 colos érintőképernyővel, Android Auto és Apple CarPlay kompatibilitással. Opciós lesz a műholdas navigáció, a Kia Connected Services és a tolatókamera, a hangzásról a JBL sztereó rendszere gondoskodhat, külön erősítővel, mélynyomóval, 6 hangszóróval.
Hirdetés
Hozzánk - elődjéhez hasonlóan - 1,6 literes 136 lóerős és 2,0 literes, 166 lovas GDI benzinessel, valamint 1,7 literes, 115-136 lóerős CRDi dízelekkel érkezhet. A gyengébb dízelhez rendelhető lesz az Eco-csomag, start-stoppal, alacsony gördülési ellenállású Michelin gumikkal és a jobb fogyasztás és a szerényebb emisszió érdekében átalakított váltó-áttételezéssel. Hogy mennyi esélye lesz egy crossoverrekre, SUV-kra áttérő piacon, az jó kérdés, annyi biztos, hogy a Kia 2016-os első féléves eladásai soha nem voltak ilyen jók a gyár történetében, és ebben a Carensnek is része van.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?