A halálos Tesla baleset újabb szemtanúja vallott

Füvezett, aki szerint a kamion alatt átszáguldó Tesla sofőrje filmet nézett

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb részletek derültek ki a tavalyi szörnyű Tesla balesetről. Eddig a kamiont vezető férfi vallomása szerint film ment a Tesla kijelzőjén, mikor odaért a roncshoz, ezt most cáfolták.


Tavaly májusban történt az első olyan halálos kimenetelű autóbaleset, amiben az áldozat egy Tesla Model S-ben vesztette életét. A körülmények sokáig tisztázatlanok voltak, ugyanis a YouTube csatornájáról is ismert Joshua Brown egyedül ült az autóban, mikor egy kamion kikanyarodott elé az autópályán, és ő autójával fékezés nélkül átment alatta. Az autót derékmagasságban leborotválta a nyerges pótkocsija, az mégsem állt meg, csupán közel egy kilométer múlva egy füves területen. Joshua szörnyethalt, és bár csak ő ült az autóban, mégsem ő vezetett, hanem a Tesla, Autopilot módot használt.
Hirdetés
Az autó meg sem próbálta elkerülni az ütközést, a Tesla által kinyert adatok alapján valamiért nem érzékelték a szenzorok a nyergest. Az eddigi információk szerint csak a kamiont vezető Frank Baressi vallomását ismerhettük, aki szerint, mikor a roncshoz ért, annak központi kijelzőjén épp az egyik Harry Potter film futott. Ahogy az most kiderült, Baressi vérében marihuána nyomaira bukkantak, így vallomása nem értékelhető, volt azonban egy másik szemtanú is a helyszínen. Terrence Mulligan szerint Baressi nem is ment oda az autóhoz, az út széléről tárcsázta a mentőket, ő viszont kétszer is odament Joshua autójához, mégis egyszer sem látott, vagy hallott filmrészletet az autó kijelzőjén. Talált viszont egy nyitott szerszámos ládát a hátsó ülésen, elképzelhető, hogy Joshua abból akart éppen kivenni valamit. Az viszont a sofőr felelőtlenségét támasztja alá, hogy a Tesla által kinyert adatok szerint az ütközés előtt 37 perccel ért utoljára a kormányhoz. A baleset hatására a Tesla frissítette az Autopilot módot, így azóta minden országban hangjelzéssel figyelmezteti a sofőrt, ha néhány másodpercnél tovább felejti el fogni a kormányt, ha nincs válasz, deaktiválja a programot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:14
    Permalink

    Ez jó: “figyelmezteti a sofőrt, ha néhány másodpercnél tovább felejti el fogni a kormányt, ha nincs válasz, deaktiválja a programot.”
    Ez miért biztonságosabb, mint a korábbi? Ha nem fogja meg a kormányt megszünteti az autopilotot, vagyis megy az autó söfőr és autopilot nélkül. Ez jó!!! Így tényleg nem lesz semmilyen baleset. Tulajdonképpen riaszt a kocsi, de a sofőr rá se hederít, magyarul nincs válasz(lehet infarktust kapott, vagy elaludt és a riasztásra nem felel. Jobb volna ha az autopilot válasz hiányában szépen lelassítaná az autót és megállítaná a leállósávban.

  • 2017.10.27. at 17:14
    Permalink

    Borzalmas. Mindig vannak új fejlemények az új fejlesztéseknél amiket figyelembe kell venni.
    Más. A cikk utolsó mondatában a “deaktiválja” szó helyett szebb lett volna mondjuk a kikapcsolja, vagy a leállítja. Talán magyarosabb és ugyanúgy érthető.

  • 2017.10.27. at 17:14
    Permalink

    “néhány másodpercnél tovább felejti el fogni a kormányt, ha nincs válasz, deaktiválja a programot.”

    nem nagyon bíznak ebben az autonóm “csodában” úgylátom, de 2020-ra már perfekt autorobi lesz mindenhol ugye :D:D:D:D:D:D

Vélemény, hozzászólás?