Gázolaj-drágulás várható a jövő héten
Újabb rekordra kúszhat a gázolaj ára
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A világpiacon kis mértékben olcsóbb lett a benzin, de jelentősebben drágult a gázolaj, mivel a forint gyengült a dollárhoz mérten, a hazai autósokhoz csak ez utóbbi jut el.
Újabb történelmi rekordok a gázolaj áránál: jövő héten 400, november első hetében pedig már akár 420 forint feletti literár várható
Az e heti 2 forintos benzin, illetve 3 forintos gázolaj áremelés után a jövő héten várhatóan csak a dízel üzemanyag ára emelkedik majd a töltőállomásokon.
A portfolio.hu információi szerint ugyanis a gázolaj dollárban mért jegyzésára a héten 2,2 százalékkal emelkedett, míg a benziné 1,7 százalékkal csökkent. A hazai árakat természetesen a dollár-forint árfolyam is befolyásolja, márpedig a múlt heti szinthez képest most 1,3 százalékkal több forintot kell adni az amerikai fizetőeszközért. Ennek eredményeként a benzinnél mindössze 0,4 százalékos, a végfelhasználókhoz, azaz az autósokhoz várhatóan el sem jutó árcsökkenésről, a gázolajnál azonban 3,6 százalékos drágulásról számolhatunk be.
Utóbbiak természetesen a benzin esetén a töltőállomásokon látható összeg mindössze 44, a gázolajnál 38 százalékát kitevő termelői árakra értendők. Azaz ha csupán az áfával felszorozzuk a dízel üzemanyag árnövekedését, rögtön 4,5 százalékos árnövekedést kapunk, magyarán a jövő héten viszonylag erős, akár 10 forint feletti gázolaj-árnövekedés várható, s egy héttel később, csupán a jövedéki adó emelése újabb 16 forintot ad majd hozzá a gázolaj literárához. Így a jövő héten várhatóan 400 forint, és a benzin literára fölé kúszó gázolajár két hét múlva már könnyedén lehet 420 forint is.
Ennek ellenére persze továbbra sem lesz olcsóbb benzinnel autózni, hiszen míg a két üzemanyagfajta között legrosszabb esetben is mindössze 5 százalék körüli áreltérés adódhat, a dízelmotoros autók rendszerint sokkal jelentősebb mértékben, durva becsléssel 20-30 százalékkal kérnek kevesebb naftát benzines társaikhoz mérten. Az alternatív hajtóanyagok, azaz az LPG, vagy a már Budapesten is tankolható CNG azonban újabb löketet kaphatnak.
A hírt szerkesztette: Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Százon 2,8 litert fogyaszt egy VW Passat?
Egy amerikai házaspárt 2617 km-en át vitt egyetlen tank gázolajjal a VW Passat kétliteres dízele. Világrekord.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
VOLKSWAGEN tesztek
Volkswagen Jetta 1.2 TSI Comfortline teszt
Arasznyival rövidebb és közel két millióval olcsóbb a Passatnál. Próbára tettük az új, Mexikóból érkező Jettát. Helyettesítheti-e a bátyját?
Volkswagen Passat 2.0 CR TDI DSG BlueMotion Comfortline teszt
Tavaly ősszel a korábbi alapokat megtartva lépett új generációba a Passat. A széria legélhetőbbjét próbáltuk.
Volkswagen Amarok 2.0 BiTDI 4Motion teszt
A Volkswagen méltán büszke az idei Dakar ralin elért eredményeire, minket viszont az érdekelt, milyen az Amarok 2.0 BiTDI Highline 4Motion a hétköznapi életben.
Volkswagen Sharan 1.4 TSI Trendline teszt
Wolfsburg valójában egy járműipari Legoland, ahol az igényekhez mérten rakosgatják össze az autókat. A VW Sharan 1.4 TSI BMT Trendline a nagycsaládosok játékszere.
Volkswagen Touran 1.2 TSI Trendline teszt
Egy közepesen felszerelt kompakt áráért hét ülést és öklömnyi turbóval spékelt benzinmotort ad a Volkswagen Touran 1.2 TSI Trendline.
- Volkswagen Touareg 3.0 V6 TDI teszt
- Volkswagen Passat 1.4 TSI Comfortline teszt
- Volkswagen Polo teszt
- Volkswagen Golf 1.4 Tsi Trendline
- Volkswagen Tiguan 1.4 TSI
Címlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
6 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Piaci körkép: a középkategória slágerei használtan
- Volkswagen Sharan NEF: mentőautó MPV-ből
- Csak németeknek: VW CrossPolo Urban White
- Százon 2,8 litert fogyaszt egy VW Passat?
- Nyolc autógyár állt össze az egységes gyorstöltő kifejlesztésére
- Piaci körkép: a legnépszerűbb használt kompaktok
- Ebben egyetértünk az Autóklubbal!
- Jó hír az autósoknak, olcsóbb lehet a tankolás
- Volkswagen Polo és Passat R-Line
- Alapáras éberségfigyelővel érkezik a Volkswagen Passat Alltrack
Használtautó.hu
|
Ár: 189.999 Ft Évjárat: 1992 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.850.000 Ft Évjárat: 2008 / 11 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.690.000 Ft Évjárat: 2002 / 6 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |


























