Mostantól LPG-vel hajthat a kisturbós Opel Insignia

Gázt kap az Opel Insignia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elkészült a spórolósok Opel Insigniája, a gyárilag LPG-üzemhez alakított verzió a paletta leginkább költségtakarékos variánsa.


Noha Magyarországon épp az autógáz jövedéki adójának emelése szerepel a jövő évre szóló tervekben, szerte Európában hódít a gázautózás, melyet több országban kedvezményekkel is elősegítenek. Kiemelt helyzetben vannak a gyári verziók, melyek listaárát is csökkentheti egy-egy támogatás, s nem utolsósorban utólagos átalakítás nélkül, teljes gyári garanciával kínálják az olcsó autózás lehetőségét. Az ugyanis egyértelmű, hogy hiába fogyasztanak jelentősen többet, mint a dízelmotorosok, mivel hajtóanyagjuk jóval olcsóbb, nem csak az alapjaikat adó benzineseknél, a gázolajosoknál is kedvezőbben tankolhatók.
Az Opel most az Insignia legtakarékosabb benzines modelljéből, a korábban tesztünkön is jól vizsgázott, 140 lóerős 1.4 Turbo ecoFLEX verzióból készített LPG-üzemre átalakított variánst. E sorozat háromféle (szedán, ötajtós és Sports Tourer kombi) karosszériával egészíti ki az Opel eddigi LPG-kínálatát, melyben a Corsa, a Meriva és az ötajtós, valamint Sports Tourer Astra is megtalálható.

A gyári átalakítás során a 42 literes gáztartály a pótkerék fészkébe került, a töltőcsonk a benzintankot is tápláló tanksapka alá, az üzemmódkapcsoló pedig a műszerfalra, az Eco-gomb helyére, ugyanis az LPG-s Insignia nem stop-start elektronikás. A sofőrnek persze nem nagyon kell azt nyomkodnia, a rendszer automatikusan vált a kétféle üzem között, ha szükséges. A motorban egyébiránt megerősítették a szelepeket és a szelepfészkeket, illetve az elektronikát is átprogramozták a gázüzemhez, mellyel egyértelműen nő az fogyasztás: a 100 kilométerre vonatkozó kombinált érték 5,7-ről 7,6 literre ugrik, azaz a 42 literes gáztartállyal 500 kilométer tehető meg, utána benzinnel még további 1200-at tud megtenni az Insignia LPG ecoFLEX, melynek összesített hatótávja így a legtakarékosabb dízelekét is lepipáló 1700 kilométer. Nem utolsósorban LPG-vel minden eddiginél olcsóbb az Insignia hajtása, míg a mától érvénybe lépett benzinárral számolva 100 kilométerre (gyári vegyes étvágy szerint) 2394 forint az üzemanyagköltség, LPG-vel mindössze 1786 Ft. Ezzel az autógázos az Insignia leginkább költségtakarékos verziója, ugyanis még a 4,5 l/100 km vegyes fogyasztású ecoFLEX dízellel is 1912 forintnyi naftát kellene tölteni 100 kilométerre.
Hirdetés
[kepallobal=395196]Nem szükséges kézzel kapcsolgatni, a motorvezérlés tudja, hogy mikor optimális a gázüzem, így csak meleg motornál engedélyezi azt[/kepallobal]
A benzinesnél (hazai árak szerint) több mint 25, európai átlagban az Opel számításai alapján 40 százalékkal kedvezőbb üzemköltségekért 340 ezer forintos felár fizetendő, mely tekintve az utólagosnál sokrétűbb átalakítást és a gyári garancia sértetlenségét, egyáltalán nem sok. A közvetlen befecskendezéses motorhoz ugyan itthon olcsóbb ajánlat is létezik, ám az Opel gyári garanciájáért érdemes lehet a német megoldást választani, s aki több mint 50 ezer kilométerig tervezi használni Insigniáját, annak javallott ezen, 7 210 000 forinttól már most rendelhető verziót választania. Felára ugyanis a jelenlegi árak alapján az említett 50 ezer kilométer alatt térül meg, utána pedig élvezhető a komolyabb hatótávon túl a szerényebb költség, illetve a 124 g/km-es rekord alacsony szén-dioxid emisszióból fakadó tiszta lelkiismeret. A megtérülési időn természetesen sokat javíthatna, ha a részlegesen gázüzemű autók is kapnának valamilyen adókedvezményt – utóbbira egyelőre nincs kilátás itthon, sokkal inkább a megtérülési időt növelő jövedékiadó-emelés várható. Az LPG-t persze nem kell leírni, van jövője, adóemeléssel is olcsó és tiszta hajtóanyag marad, mely Európában és Magyarországon is kapható bőven annyi kúton, hogy folyamatosan lehessen vele autózni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 20:05
    Permalink

    A hidegindításhoz csak annyit, hogy a gyárban valamiért ragaszkodnak ehhez a 40 fokos átváltási minimumhoz. Így a benzines rendszer is jár, így használható marad, valamint a gázreduktorban a gumimembrán se fog idő előtt elöregedni. Én most viszem majd felújíttatni a reduktoromat úgy hogy nagy valószínűséggel még SOHA nem volt felújítva (nálam legalábbis biztosan nem). Ami min 93e max 199e Km. A kocsi benzines része is tökéletes. Vészüzem az enyémen is van (Landi Renzo Omegas), 1x ki is próbáltam hogy működik-e, de csak azért. A jeladó jelének megbolondításán én is gondolkodtam már, de aztán letettem róla, inkább nem akarok belematatni sok mérnök által kitalált dologba, pedig egyszerű volna. Csak 1 potmétert, vagy fix ellenállást kéne bekötnöm egy jól hozzáférhető helyen lévő hőfok jeladóra.

    Fogyasztás: Injektoros kocsinál nem lehet csodát tenni, mert a rendszer a tökéletes égés felé próbál haladni. Dús a keverék? Lambda szegényíti a keveréket a benzines computer felé aminek a jelén alapul a gázé így előbb utóbb újra ideális lesz az égéstermék, tehát a fogyasztást így nem nagyon lehet befolyásolni…

  • 2017.10.30. at 20:05
    Permalink

    Ismerem a cikket. Rendszeres hozzászólója vagyok az online autógázos társadalomnak.
    Az én Skodámban 199e Km van (új kora óta benne a gáz), nálam 93eKm-t ment gázzal.
    Minden a közlekedési szokásoktól függ. Én is kiszámoltam.
    Tettem egy másik érdekes cikkhez egy (3) hozzászólást is.
    http://www.alternativenergia.hu/tajekoztato-a-kormany-tervezett-lpg-jovedeki-ado-emelesevel-kapcsolatban/50336
    Nekem télen 20km-es utakon (munkába járás) nem fogja már megérni gázzal járni, mert ugyan annyi lesz a költségem mint benzinnel…

  • 2017.10.30. at 20:05
    Permalink

    [i]Ez egész az LPG jövedéki adó emelésééig lesz így, aztán már fajlagosan olcsóbb lesz dízellel járni…[/i]

    Ajánlom a cikket:
    [url]http://gazzalmegyek.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=353[/url]

    és hozzátenném, ha a benzin ára is megy felfelé –márpedig ismét megy– lehet a gáz 300Ft 450-480 forintos benzinnél, és még drágább gázolajnál naná hogy továbbra is megéri.

    Amúgy lehet mahinálni a benzinnel való indításnál, hiszen nekem nem “kompjúteres” a kocsim , hanem karburátoros, és kapcsolóval állítom hogy mivel megyek, vagy indítok.Tavasztól őszig simán indul hidegen is gázzal.5 fok alatt indítok benzinnel, de azonnal kapcsolok is üresbe, majd ha kifogy a benzin a karbiból kapcsolok gázra.Ugyan ezt egy kis elektronikával meg lehetne csinálni az ECU-s autóknál is.(külső hőmérséklettől függően indít gázzal vagy benzinnel, és nem a vízhőfokot figyeli) Egyébként ott is van vészindítási lehetőség gázzal.A víz melegedését meg csak a reduktorban a jégdugó kialakulása miatt kellene megvárni, és csak télen , vagy hideg ősszel van jelentősége. (ezt a gázautó szerelőm mondta).
    Igaz az is hogy nagyobb fordulaton (nekem 4000 felett) a gázüzem erőtlenebb, viszont alacsonyabbon nagyobb nyomaték áll rendelkezésre.

    Mondjuk a fogyasztási adataim elég érdekesek: benzin vegyes fogyasztás 10 liter, gázból eddig nem tudtam 12-nél feljebb vinni, pedig az elmúlt 2 hétben hajtottam a kocsit, volt pár hely ahol 170-nel is,és nem kíméltem a gyorsításokkor sem, tapostam neki, mert sietnem kellett mindehova.

  • 2017.10.30. at 20:05
    Permalink

    Ezen üzemanyagoknak egyébként is nagyobb a fogyasztása, de ebben az esetben a motorok a fordulatszámmal kompenzálnak vagy elnyúlnak a kigyorsítások amik fajlagosan növelik a fogyasztás. Ez így előnyösebb mert 1500-2000 tudjuk elégetni a cuccot és nem kényszerítjük 2x gyorsabb égésre mondjuk 3500-4000en, nem pörögnek annyira a szelepek nem melegszik úgy a cucc, egyszóval jobb így, főleg kenés nélküli üzemanyag miatt.

    Városban annyi változik, hogy 4esbe játszom ugyan ezt 1500-2000.
    Helyes ne is toleráld, 1500 alatt nincs annyi vákum, hogy elég levegőhöz jusson a motor intenzív gyorsításkor, neked feljebb kell akkor pörgetni a motort.
    Valószínűleg hosszú váltós az autód, ami magasabb sebesség tartománynál tartja lentebb a fordulatszámot, tehát ahol én 5ösbe 2000en megyek ott neked 1500el is megy és valószínűleg nem 1,4 motorod van ebből kiindulva.
    Városban követési távolságot kell tartani, és valóban stresszesebb, ezt a prius teljesen kiiktatja.

    Gyorsításhoz egy dolgot kell ismerned a closed loop-od alkalmazkodási sebességét, ez lesz a pedál benyomásának sebessége, a gáz reakció. (az ebből adódó füstgázból nézi, hogy mennyit engedjen a fojtó szelepen, ha túl gyors vagy akkor több üzemanyagot nyomhat ugyan annyi levegőhöz és nem lesz tökéletes az égés, ha túl lassú vagy akkor a fojtás veszteséget húzod el.

    A felvázolt verziók közül az utolsó áll közelebb a valósághoz.. ugyanakkor esélyes, hogy köp egy nagyot, na ezt lehet elkerülni, a finom fojtószelep nyitással.

  • 2017.10.30. at 20:05
    Permalink

    Az rendben van, hogy a turbo tud kompenzálni az olyan üzemanyagoknak amikből fajlagosan több kell, pl gáz, e85, de ezzel arányosan a fogyasztás is nő, a turbo, és a fajlagos energiatartalom miatt. (Az E85 árát megemelték, az LPG-ét most fogják, nehogy még túl sokan járjanak vele).

    Érdekes vezetési stílus. Vitorlázni, motorfékezni én is elég sokat szoktam (az 55 kilométeres bejárás alatt 6 km gurulás+motorfék). De városban, és alacsonyabb sebességnél nem szoktam vitorlázni, motorfékezni, csak akkor, ha tudom, hogy megállok, vagy még nem indult el a sor, stb. Sajnos 2000-nél nem tudok elváltani, mert akkor 1200-1300-ra esik le a fordulat, az pedig 3-4-esben nem annyira tolerálom… Cserébe viszont 50-nél 4.ben tudok 1550-es fordulaton zötyögni.

    Ami viszont engem érdekelne, hogy hogy érdemes gyorsítani? Valaki azt mondja, hogy alacsony gázpedál állásal, lassan gyorsítsunk, valaki azt, hogy dinamikusan, minél hamarabb elérve a lehető legmagasabb fokozatot.

  • 2017.10.30. at 20:05
    Permalink

    Jaja csak az LPG 72% energiája a benzinnek liter szerint, vagyis a feltöltéssel, minden kompromisszumot meglehet nyerni. Kihasználja az LPG magasabb nyomás tűrését, köbcenti arányosan tud benyomni annyit, hogy a teljesítmény ne essen, 7% több levegőt tud hozzá adni így köbcenti arányosan nem esik a teljesítmény.

    Semmi ilyesmi nincs, a fedélzeti úgy számolja a fogyasztást, hogy mennyi időre és átmérőre nyitja a befecskendezőt, ebből tudni, mennyi benzin szökhet ki, vagyis átfolyásként pontos adatot ad, a többi eltérés a kútoszlopnál a tankolási anomáliák miatt van.
    Vezetés technika 2000 nél elvált, nagy fojtószelep nyílásos gázpedál technika,(fokozatosan mélyre nyomva, hogy a closed loop le tudja követni), ha elérem 2000-el 5ösben a kívánt sebességet, kiveszem üresben és annál a sebességnél teszem vissza ahol 1500-ra kerül a motor fordulatszáma 5ösbe. Ezzel az alapjárati fogyasztással vitorlázunk a lehető leggyorsabban, és a lendületvétel is a lehető legkisebb fojtás és pumpálási veszteséggel kivitelezhető, 1500 nél már optimális levegőmennyiséggel. Nagyobb sebességnél, nagy fojtószelep nyílással felgyorsítok majd negyed gázon kivéreztetem a sebességet, majd megismétlem. Lejtőn ha átlépem a 90et akkor hagyom 5ösbe tolóüzemben, alatta üres. Fékezésnél lassításnál leginkább tolóüzemmódot használok az üzemanyag felhasználás megszüntetésére. De mivel ezt már meguntam inkább vettem egy Priust, ami mindezt megcsinálja nekem, ugyan nem lehet vele ilyen kiválóan fogyasztani.
    Még van ezer apróság, hideg üzemben késleltetett gyújtás üzemmódban nem veszek ki belőle energiát, 2esben hagyom hagy vigye, amikor megszűnik ez a húzás akkor kezdek kivenni belőle maximum 2000 fordulatot, ha megszűnik a kék fény utána teljes a játéktér.
    Klíma csak ha már a venti nem segít párologtatni az izzadságot és csak 60 felett, addig ablak.
    Pályán vagy 70 felett, kamion mögött rágyorsítás üressel vonatódás, felezi a fogyasztást.
    Priushoz is írhatok ha érdekel.

  • 2017.10.30. at 20:05
    Permalink

    3,5 literes fogyasztást csak úgy tudok elképzelni benzines autóktól, hogy maximum fedélzeti computer szerint megy az ember 65-70 km/h-val, gyorsítások, megállások nélkül, vagy iszonyat “gyorsulást” produkálva.

    Jó dolog a takarékoskodás, de ez a 3,5 liter vagy nem igaz, vagy nem szimpla benzines autótól származik, vagy a forgalom feltartásával esetleg lezárt úton ÉS fedélzeti computerrel mért adat.

    A turbo pedig jó dolog, csak az a baj, hogyha kiveszed belőle a teljesítményt, amit hivatott adni, akkor a fogyasztásod bánja.

  • 2017.10.30. at 20:05
    Permalink

    Ha töltőnyomás és a lambda szonda vezérlése megváltozik LPG üzemben akkor jogos az átépítési felár az egyéb piaci megoldásokhoz képest, erre a kérdésemre Mátyás még nem adott választ.

    1,4 Jazzt én elvezetem kézi váltóval 3,5L-el pilóta felfogású vezetéssel, amit minden vezetni tanulónak kéne igazából oktatni. Az 5,7 nem irreális. Pl szüleim 3,5 helyett 5,6-al mennek a szívó 1,4-es el. Aztán szarnak a váltásra, fék technikára lendület gazdálkodásra, ott nem nyomják ahol kéne.

    Az emberek jó része 1x sem próbálta eddig meg életében kézi erőből beparkolni az autóját, semmi érzetük nincs afelől micsoda tömegekkel gazdálkodnak szarul.

    A Jazzben van dupla gyertya a tisztább égésért, ugyan 300 kgval könnyebb mint az Insignia. A turbó a szívási veszteséget képes csökkenteni a kipufogóban még táguló gáz erejéből, ami fogyasztás csökkenéshez vezethet. Az LPGnek 7%al több levegő kell vagyis ott a turbó hasznos. A turbó töltési nyomás miatt speciális gáz befecskendezők kellenek, ez növeli az átalakítás árát.
    Normális kompresszió viszont csak töltöttséggel van, nem tudom ,hogy milyen turbó van ebben.

  • 2017.10.30. at 20:05
    Permalink

    Nem találtam sehol, ezt én találtam ki. Ezek alapján:

    Most komolyan: egy 1,4-es turbós benzinmotor elmegy 5,7-ből?

    A http://www.spritmonitor.de szerint a valós fogyasztások 6,9 és 8,7 között alakulnak. VALÓDI felhasználók szerint.

    http://www.spritmonitor.de/en/overview/35-Opel/322-Astra.html?fueltype=2&constyear_s=2005&power_s=135&power_e=143&powerunit=2

    Tehát ha a gyári 7,6-os gázfogyasztásra rászámolom a “valóság faktort” kijön kb 9-10 literes valós fogyasztás.

    Az a baj, hogy fognak egy alap benzinmotort, alakítanak rajta pár dolgot, rátesznek egy turbót, és várják, hogy majd milyen jól fog fogyasztani. Ja, pont olyan jól, mint a fiat 875 köbcentis turbós motorja,ami városban beveri a 8-9 litert! Több autós oldal szerint is. Vicces.

  • 2017.10.30. at 20:05
    Permalink

    Ez egész az LPG jövedéki adó emelésééig lesz így, aztán már fajlagosan olcsóbb lesz dízellel járni…
    Vagy akkor már a Ford új 1 literes turbós benzinmotorja. Az még takarékosabb.
    40% megtakarítást nem lehet vele elérni. A skoda is csak 30%ot igért, az még reális. Azt mindig elfelejtik hozzátenni, hogy indításkor ezek mind benzinnel indulnak így bemelegedésig az fogy utána vált csak át gázra. Szóval az a 40% inkább 30% de még az is büdös, ha így megugrik a fogyasztás…
    A gázos felár pedig szimpla lehúzás…

  • 2017.10.30. at 20:05
    Permalink

    Nekem a gyártók kapzsisága nem tetszik..Sirnak hogy vissza esett az autó eladás..Egy utólagos gázbeszerelés a legujabb W GOLF-ba 220000 ft -ba került..MIért nem lehet ugyan ennyiért a gyártósoron beszerelni Bármelyik Új OPEL-ba OLYAN ROSZ REKLÁM LENNE ????

  • 2017.10.30. at 20:05
    Permalink

    Katalógusadat-bullshit dekóder bekapcsolva

    “a 100 kilométerre vonatkozó kombinált érték 5,7-ről 7,6 literre ugrik, azaz a 42 literes gáztartállyal 500 kilométer tehető meg, utána benzinnel még további 1200-at tud megtenni az Insignia LPG ecoFLEX”

    a 100 kilométerre vonatkozó kombinált érték [u][b]6,7-ről 9,6 literre ugrik[/b][/u], azaz a 42 literes gáztartállyal [u][b]300 kilométer tehető meg[/b[/u]], utána benzinnel még további 1200-at tud megtenni az Insignia LPG ecoFLEX

  • 2017.10.30. at 20:05
    Permalink

    1200km benzinnel???? Hány literes benzintartálya van???(Tudtommal 70, de azzal csak papíron megy el annyit, vagy 80-al togyogva nagytatásan tempomattal) Én ezt nehezen hiszem, főleg az Insigniával ami egy rém súlyos autó(1600 + kg)

Vélemény, hozzászólás?