Kombiként mindenhol tágasabb az Év Autója, azaz a Peugeot 308 SW

Genf 2014: nem csak egy kombi a Peugeot 308 SW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 308-as Év Autója címét ünneplő Peugeot a nyújtott SW-t is bemutatta a Genfi Autószalonon.

Néhány fotón már a Genfi Autószalon előtt is láthattuk a Peugeot 308 SW-t. Elődjétől elérően a jelenlegi hírek szerint nem lesz belőle hétüléses, csomagterével azonban az eddig a kompakt kombik között rekordernek számító Skoda Octavia 610 literes értékét tudja. Az annál kecsesebb vonalúra rajzolt francia puttonyos Magic Flat néven a raktér oldalfalába tett karokkal indíthatóan síkba hajló hátsó üléseket is bevet, de bővített rakterével kevesebbet tud, mint az Octavia, ebbe "csak" 1660 liternyit pakolhatunk.
Az ötajtós 308-asnál összességében 33 centiméterrel hosszabb, 4,58 x 1,8 x 1,47 méteres SW tengelytávja 11, hátsó túlnyúlása 22 centiméterrel nőtt. Gyarapodott a lábtér is az utastérben, így aztán az ötajtós minden extráját, az i-Cockpit névre keresztelt érintőképernyős középkonzoltól a távolságtartós tempomatig egyaránt kínáló 308 SW minden szempontból jobb utazóautónak ígérkezik. Alapját természetesen ugyanúgy a PSA új, EMP2 névre hallgató padlólemeze adja, mint az ötajtósét, egységes a korábbi verzióhoz képest mutatkozó 140 kilogrammos tömegcsökkentés is.
Hirdetés

Apasztott a légellenállás (Cw=0,28) és természetesen a fogyasztás is. Az SW az ötajtós kezdeti kínálatánál szélesebb motorpalettával debütál. Itt megjelenő újdonság a 130 lóerős háromhengeres 1.2 e-THP verzió, de a 85 g/km CO2 emissziót hozó, hatfokozatú váltóval adott 120 lóerős, 300 Nm nyomatékú 1.6 BlueHDi is említésre méltó. Automata váltóval a 2.0 HDi (150 LE) verzió most debütál. Júliustól a jelenlegi kínálat a 110 lóerős, háromhengeres benzines PureTech turbómotorral, valamint a 130 lóerős e-THP-hoz rendelhető, új hatfokozatú automatikus sebességváltóval bővül.
Nem vitás, hogy az Év Autója zsűritagok bizonyára ismerték már a sorozat bővülését, a díjat elnyert 308 sorozata ugyanis az SW érkezésével valóban sokat komolyodott.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 12:04
    Permalink

    Azért ez a 18″ kerék sokat dob a látványon. 16-os lemezfelnin vélhetően kevésbé lesz sűrű a látvány, de hát kell venni rá ilyet és máris a kategória talán legharmonikusabb formája lehet az emberé.

  • 2017.10.29. at 12:04
    Permalink

    Ez a kocsi szép és reméljük árában is versenyképes. Elérhető, nagy tömegek autója lehet, teljesen megérdemelte a díjat. Az év autója legyen elérhető, ne csak egy poszter a falon!

  • 2017.10.29. at 12:04
    Permalink

    Nem tudom, hogy honnan nézed az árakat. Először is a Peugeot 308-as 5 ajtósát az Octavia 5 ajtósához érdemes hasonlítani. Én úgy látom a két gyártó weboldalán, hogy az Octavia 3,998 milliótól indul, a 308-as pedig 4,29 milliótól. Mindkettő egy nyolcvan valahány lóerős alapmotorral ennyi, a további felszereltséget lusta voltam hasonlítani, de közel azonos lehet. Szóval az Octavia inkább olcsóbb pár százezerrel.

    Amúgy ez a 308 kombi nagyon tetszik, szívesen elfogadnám, kiváncsi leszek rá élőben is.

  • 2017.10.29. at 12:04
    Permalink

    Jó, hogy az Octavia kombival hasonlítjátok össze, viszont azt árban is egy kategóriával magasabban van, ráadásul a felszereltsége is “németes”. Bár nem tudom mennyi lesz a PUG kombi felára, de jelenleg közel 1 millióval drágább a Skoda kombija a 308 5 ajtós verziójához képest, ami azért jelentős.

Vélemény, hozzászólás?