Hozzánk is befuthat a Skoda kis farosa

Genfben bemutatkozik a Skoda Rapid

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Noha Indiában már rég gyártják, Európában most mutatkozik be hivatalosan a Skoda Rapid, ami igazából csak neve miatt izgalmas.

Tavaly októbere óta gyártja a 14 milliós Skoda a Rapidot Indiában, a helyszín a távol-keleti piac fontosságának is szól: a Fabiánál nagyobb, az Octaviánál kisebb, 4,39 méter hosszú és 1,66 méter széles karosszériával bíró szedánt a "csehek" elsősorban India, Kína, s vélhetően még Orosz- és Törökország számára készítik.
De nem csak nekik, hanem nekünk, a lépcsőshátú forma közép-kelet-európai kedvelőinek is. A MissionL tanulmányként anno még izgalmasnak látszó, mára szürke tömegtermékké, voltaképp egy négyajtós Fabiává "varázsolt" Rapid hivatalosan a Genfi Autószalonon mutatkozik be, míg a boltokba az év második felében kerülhet 460 literes csomagtartóval, valamint a Volkswagen-konszern ismert, benzines és dízelmotorjaival. Talán a Citigo-féle háromhengerest is megkapja, várható árát illetően pedig annyi a támpont, hogy német alapára 3,8 millió forintnak megfelelő euró.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?