Terepre megy az új Skoda Octavia is: itt az Octavia Scout

Genfben debütál, már most láthatjuk: Skoda Octavia Scout

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miként az előző Octaviából, a mostaniból is készül a Combin alapuló Scout verzió. Az összkerékhajtás és a szabadidő-autós műanyagozás alapáras hozzá.

Először 2007-ben, azaz hét évvel ezelőtt, az Octavia II Combijával debütált az Octavia Scout. Mára a Skoda egy sorozatát meghatározó modell lett, s természetesen a tavaly érkezett harmadik generációs Octavia is jön Scoutként. A továbbra is csakis kombiként létező szabadidő-autós jegyeket bőven mutató modell hasmagassága 33 mm-rel nagyobb a hagyományos verzióénál. Alapáron kapja az ötödik generációs Haldex összkerékhajtást, alapesetben tehát csak elöl hajt, de az ESP jelei alapján gyorsan kaphatnak nyomatékot a hátsó kerekek is. Az egyedi, a küszöbökhöz és a kerékjárati ívekhez hasonlóan fényezetlen műanyaggal óvott lökhárítók nem csak az emelt hasmagasság, kialakításuk miatt is nagyobb terepszöget adnak. Nem csak azért, hogy kiépítetlen utakon, hanem például, hogy egy vízparti rámpán se érjenek le.
Hirdetés
Igen, ez már egy olyan Octavia, ami után akár jacht is köthető, vontatóképessége 25 százalékos növeléssel immár 2 tonnás. Motorból két dízelt, vélhetően a 2.0 CR TDI 150 és 184 lóerős verzióját fogja megkapni, benzinmotorból pedig mindössze egyetlen lesz hozzá választható. Az sanszosan a 180 lóerős 1.8 TFSI lesz. Részletes adatok legkésőbb március 4-én, a genfi premier napján várhatók, tavasz végére pedig a hazai szalonokba is befuthat a Scout.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?