Volvo V40: méretek és motorok

Genfi Autószalon: Minden a Volvo V40-ről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kicsit tévedtünk, a V40 nem olyan hosszú, mint hittük, viszont méretei mellett most már hattagú motorválasztéka is nyilvános.


Megvezettük olvasóinkat, mivel az új Volvo V40 hossza nem 4,5 méter, ahogy azt tegnap tévesen közreadtuk, hanem egész pontosan 4369 mm, ami azt jelenti, hogy a leírtakkal ellentétben nem sokkal nagyobb, mint riválisai. Szélessége tükrökkel 2041 mm, magassága 1445 mm, tengelytávja pedig 2647 mm, azaz elvi belső helykínálata még alul is múlja az ötajtós egyes BMW-t (utóbbié 2690 mm) - persze a csomagoláson is sok múlik. És akkor lássuk a motorkínálatot, melynek mindegyik tagját, váltótól függetlenül, stop-start rendszerrel és regeneratív fékezéssel szerelték fel, kezdjük a háromtagú benzines felhozatallal.

T3 néven jön az 1,6-os turbómotor gyengébb, 140 LE/240 Nm-es változata. A kizárólag hatfokozatú kézi váltóval párosítható egység 8,8 másodperces gyorsulást és 210 km/h-s végsebességet nyújt 5,8 l/100 km-es kombinált fogyasztás és 134 g/km-es CO2-kibocsátás mellett. A csúcsnyomaték a T4-esben sem változik, de 5700 1/perces fordulaton itt már 180 lóerő a maximális teljesítmény, és hatfokozatú automatával is kérhető az 1,6-os turbómotor. A gyorsulás 7,7 másodpercre csökken, az átlagfogyasztás viszont csupán 1 deciliterrel magasabb, szén-dioxidból pedig 138 g kerül a levegőbe kilométerenként, bár ez utóbbi számok nyilvánvalóan változnak attól függően, hogy magunk váltogatunk, vagy az automatikára hagyjuk ezt a feladatot. Az elérhető végsebesség 225 km/h-ra nő.
Végül pedig jön a klasszikus öthengeres turbós T5 254 lóerős teljesítménnyel és széles tartományban (1800-5400 1/min) rendelkezésre álló 360 Nm-es nyomatékkal. A kizárólag automatával kapható csúcsmodell 6,5 másodperc alatt rongyol 100 km/h-ra, és bármelyik 250 km/h-ra korlátozott konkurenssel tartja a lépést, ha kell. Cserébe gyárilag is elfogyaszt 7,9 litert 100 km-en, és a 185 g/km-es CO2-kibocsátás sem túl kíméletes érték.

1,6-os négyhengeres turbódízel kezdi a gázolajos sort D2 néven, 115 lóerővel és 270 Nm-es nyomatékcsúccsal. Kitartó kézi kapcsolgatással 12,3 másodperc alatt százon lehet, kiforgatott hatossal pedig 190 km/h érhető el: a szerényebb menetteljesítményekért a 3,6 l/100 km-es vegyes étvágy kárpótolhatja a sofőrt, és a tudat, hogy alig 94 g CO2 távozik a kipufogón át kilométerenként.
150 LE, 350 Nm, 9,6 másodperc, 210 km/h, 4,4 l/100 km, 117 g/km: ezekkel a számokkal foglalható össze legegyszerűbben a kétliteres, öthengeres, hatfokozatú automata vagy kézi váltóval is elérhető D3 turbódízel tudása. Ugyanez a kétliteres motor a D4-es is, de más hangolással. 3500-as percenkénti fordulaton 177 lóerőt ad le, nyomatéka a dízeltől megszokottan viszonylag szűk, 1750-2750-es tartományban 400 Nm-en tetőzik. Automatával is kapható, de kézi váltóval 6,6 másodperc alatt rántja 100 km/h-ra a V40-et, és egészen 215 km/h-ig elegendő az ereje.
Hirdetés
Ennek ellenére igen jó fogyasztást ígér a Volvo, vegyes üzemben állítólag 4,4 liter gázolaj is elegendő lesz 100 km-re, emissziója pedig megegyezik a D3-éval.
A Genfben bemutatkozó új V40 a Volvo Genti gyárában idén tavasztól készül - előbbi Svájcban, utóbbi Belgium területén található. A piacra májusban lépő szériából éves szinten 90 ezer példányt kíván értékesíteni a Volvo, a kalkulációk szerint a kereslet 85 százalékát Európa adja majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 03:11
    Permalink

    Szerintem az elődeihez kéne hasonlítani nem egy torzszülött egyetlen előnyét kéne felhozni, annak hosszabb a tengelytávja! ÉS, kit érdekel??

    Visszaolvastam egy BMW cikket, (igaz más írta). Az régi 1es bmw-hez hasonlították az újat!
    Ennyi erővel odaírhatták volna, hogy a V40 (vagy bármi) sokkal szebb mint a BMW!

    Érződik a cikkekben, mindegy milyen autót, minőséget csinálnak, csak a német a jó!

    Mivel itt új autókról van szó minőségbeli különbség nincs, menettulajdonság terén egy hátsókerekest előbb bedobsz az árokba mint egy első kerekest!
    BMW előítélet: Ku…a jó autó! Épp úgy elromlik mint a másik, miért lenne sokkal jobb??

  • 2017.10.31. at 03:11
    Permalink

    Szerinted mihez kellen hasonlítani, ha hasonló áron kínálják mint egy BMW-t? Egy Dáciához, vagy Moszkvicshoz? Az 1-es meg szerintem nem bűn ronda, bár nem is a legszebb, viszont a kategóriájában etalonnak számít (minőség, menettulajdonságok).

  • 2017.10.31. at 03:11
    Permalink

    Már megint egy BMW-hez hasonlítás, “az 5 centivel hosszabb”, viszont bűn ronda ehhez képest!

    Tisztelt Gruber úr! Próbáljanak felnőni, nem mindenki kíváncsi a német kocsikra!
    Az oviban szokták a gyerekek ezt játszani: De az én apukám erősebb…….

Vélemény, hozzászólás?