Így nézhet majd ki a nagyobb, drágább Fiesta

Grafikán a jövőre érkező Fiesta

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak nagyobb, drágább is lesz az hetedik generációs Ford Fiesta. Mutatjuk, milyennek képzelhetjük el a szintet lépő kisautót.


Pár hete, európai tesztje során már kémfotókon láthattuk az új Ford Fiestát, most pedig profi Photoshop-munka segít elképzelni, mi lehet a prototípus álarca alatt. Hiába volt álcázva az új modell, ezek sem tudták eltakarni a méretnövekedést, amitől egyébként nagyobb beltér-komfortot és növelt lábteret várhatunk.
Mivel a Ford palettáján a Ka+ veszi át a legkisebb modellnek járó szerepet, ezért a Fiesta a Focus helyét veheti majd át valamilyen szinten. Legalább is annyi biztos, hogy szintet lép az egykori szupermini, ami a felszereltségben és minőségben is megmutatkozik majd - puhább érintésű anyagok, jobb hangrendszer és fejlesztett infotainment várható. Ezekből következik, hogy a prémiumabb, jövőre érkező Fiestának nemcsak a mérete, hanem az árcédulája is növekedni fog. A Fordnak ügyelni kell majd rá, nehogy túlvállalják magukat a kisautók és az alsó-középkategória vékony határán, ahol igen népes mezőny várja.
Hirdetés

Az is ismert, hogy a Fiesta most már háromhengeres, turbós erőforrásokat kap majd, ám az alapjai nem változnak. Az így megspórolt pénzt a beltér minőségének és technológiáinak fejlesztésére fordítanák. Így várhatóan eltűnnek a jelenlegi modell gombrengetegjei és érintőképernyő válthatja fel, ezen kívül biztonsági- és sofőrsegédrendszerek nagy választéka is valószínű. Meglátjuk, mit mutat a Ford a 2017-es Genfi Autószalonon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?