Erősödnek a négyhengeres Porschék

GTS sportszériával bővül a Porsche 718 modellcsalád

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tizenöt extra lóerővel, mechanikus hátsó diffivel, fekete részletekkel és alcantarába borított utastérrel debütált a Porsche 718 GTS család.


Két éve mutatkozott be a már 718 modellnév alá gyűjtött, negyedik generációs Porsche Cayman és Boxster. Ekkor azzal ejtettek állakat a zuffenhauseniek belépő szintű sportautói, hogy négyhengeres létükre egyáltalán nem rosszak, sőt, könnyedségükkel még jobbak is, mint hathengeres elődeik. Most további 15 lóerővel dobják fel őket, hiszen érkezik a még sportosabb GTS széria. Mindezt új szívócsonkkal és nagyobb turbóval érik el - a Cayman GTS és a Boxster GTS így már 365 lóerős, tehát 35 lóerővel erősebbek elődjeiknél. A nyomaték 430 newtonméterre növekedett. Ami a legjobb, hogy a hétsebességes PDK automata mellett 6 fokozatú kézi váltóval is elérhetők lesznek, mi több, alapból azzal szerelik őket, tehát maradnak valódi játékautók a hétvégékre.
Persze a külső is változik, új a lökhárítók vonalvezetése és sötétítettek a lámpák, még az indexek is, ahogy egyébként szintén fekete a diffúzor, a két kipufogóvég, az egyedi felniszett és az összes légbeömlő is. Vadító az összkép, amit az utastér is folytat, hiszen alapként kapja a Sport Chrono csomagot, ami központi órát és vörös fordulatszámmérőt is ad. Alcantara borítású a váltógomb, a volán, de még az ajtókárpit és a félbőr ülések egy része is. Mindezt szénszálas betétekkel és vörös varrásokkal törték meg. Látszólag valamivel drágábbak a GTS változatok az eddig csúcsnak számító S változatoknál, azonban az opciós pakkokat hozzáadva korántsem komoly a GTS felár.
Hirdetés

79 800 dollárról rajtol a kupé, míg 81 900 dollárról a kabrió 718, viszont szériafelszereltség a Porsche Active Suspension és Torque Vectoring rendszere, utóbbi ráadásul mechanikus hátsó differenciálművet is ad, így játékos driftautó is lehet. A két GTS már rendelhető, az első modellek 2018 márciusában érhetnek házhoz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?