Saját magát is megelőzte a legújabb Ferrari

Gyári fotón a Ferrari 458 Spider

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalosan csak 3 hét múlva, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a Ferrari 458 Spider, ám a gyári képek egy része már kiszivárgott.


Talán csak a manapság jól megszokott szándékos információcsepegtetésről van szó, de hivatalos gyári képek helyett egyelőre a cheersandgears.com weboldal által megkaparintott, egyértelműen gyárinak tűnő fotókon látható a Ferrari 458 Italia nyitott, Spider változata. Az elődjeitől eltérően, vászon helyett nyitható keménytetővel érkező kétüléses sportkocsi - ahogyan azt már korábban is tudtuk - hajtásláncával nem különbözik a fix kalapostól, 4,5 literes V8-as motorja 570 lóerős, és mivel a zárható keménytetővel az aerodinamikai tulajdonságok nemigen különböznek, marad a 3,5 másodpercnél is rövidebb 100 km/órára gyorsítás, valamint a 320 km/óra feletti végsebesség. A számok egyelőre persze csak találgatások, a hivatalos információkra szeptember 13-ig, azaz a frankfurti premierig várni kell.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?