Az űr-Civic harmadik élete – ilyen menő lehet az új Civic

Gyári képeken az új Honda Civic prototípusa

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ősszel jön a kompakt Honda tizedik generációja, most Genfben pedig megmutatták, hogy nagyjából milyen lesz. A prototípus alapján egyedi.


A Honda Civic tizedik európai generációjáról már tudjuk, hogy most először háromhengeres és turbós benzinmotorokkal is lehet majd kapni és még az idén bemutatják a szériaváltozatát. A múlt hónapban még csak egy szkeccset mutattak a faráról, a Honda most viszont már a genfi showautó fotóit is közzétette. Az Accord nélkül középkategóriás híján maradó Honda számára kulcsfontosságú, hogy kompakt volumenmodellje igazán nagy durranás legyen. A 2011-es kilencedik generáció igazából a 2006-os nyolcas széria, az űr-Civic átdolgozása.
Hirdetés


A stílusátalakítás nem sikerült a legjobban és közben elvesztette az autó azt az egyedi sportos karakterét, amiért régen szeretni lehetett. Ha minden jól megy, ez most változhat, mert a tízes Civic tanulmány nem csak karakteresebb, mint elődje, de egyben jóval sportosabb formájú is. A Genfben kiállított Civic meglepetése, hogy jóval nagyobb a 9. generációnál, amit le fog váltani. Három centit beletoldottak szélességben, viszont két centivel alacsonyabb lett - ettől jobb a kiállása. A legérdekesebb, hogy 13 centiméterrel hosszabb a most futó ötajtósnál, ami azért nagy különbség.

A legfrissebb Civic sem szakított elődei kialakításával, de végre sikerült szervesen átszabni az űr-Civictől örökölt hátsórészét. Semmi fura kitüremkedés nincs, helyette a ma menő C-betűt formázó lámpák vették át a dominanciát a faron. Megmaradt a jókora légterelő, de minden eddiginél erősebb a középre vitt dupla kipufogó. Nyilván a szériában épülő alapváltozatokon nem lesz ilyen, de azért jól néz ki. A beltérről nem tett közzé fotókat a Honda, de az Amerikában már árult szedán belsejét fogják az ötajtós európai modellbe is belefaragni. Az Európának szánt Civic ezután is Swindonban, az Egyesült Királyságban fog készülni. Az új modell forgalmazása jövő év elején kezdődhet, előbb persze még be kell mutassák ősszel, Párizsban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Ismerem a Kei car-t . Max 660 ccm-es motorja van es kedvezo biztositas van ra. Belvarosi auto tipus. Hogy jon ez ide? Az egy teljesen okos megoldas egy metropoliszokkal zsufolt szigeten, ahol igy konnu parkolni, kevesebb a szennyezes, hasonlok. Azt egy okos szabalyozasnak tartom. Mirt ne lehetne itthon is valami ilyesmi. Ezek az auto is tudjak tartani a 130-at orankent. Csakhat ez nem szempont itt az EU-ban. Talan mert nem lehet vele felvagni elegge igy nem is lehetne eladni a felvagni akaro kispenzueknek? De nem vagyok marketinges szoval ki tudja. Persze a VW fejott most az E-budival ami pontosan a Kei car kategoria elektromos hajtassal, kisebb hatotavval.

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Ez így van. Hagyjuk meg ezt a nagykutyáknak, én azt mondom:)

    Legközelebb, ha ez, mint vitatéma, újra feljön köztünk(tulajdonviszonyok, részesedések), én esküszöm, bele se fogok menni. Én úgy gondolom, nekem van igazam, Te úgy, hogy Neked. A múltkori Renault-Nissanos hajcihő sem akart véget érni, ezt a mostanit is nyomathatnánk még ki tudja, meddig…Jól jönne egy igazságtévő, aki tényleg tudja a tényleges igazságot.:)

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Nem tudom, hogy ezeket a Wikipedia-cikkeket szokták-e rendesen frissíteni, ha nem, az nem az én bajom. Joggal hihetem, hogy ami ott le van írva, az úgy van(legalábbis az angol nyelvűben). Az átlagember tájékozódni szeretne, és a legalapvetőbb módszer erre a Wikipedia, ami tulajdonképpen egy “lexikon”. Ha egy lexikon nem hiteles, akkor mi az?

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    [url]https://en.wikipedia.org/wiki/Toyota_Group[/url]

    “Affiliates or [b]partially owned[/b] subsidiaries: Fuji Heavy Industries, Ltd., manufacturer of Subaru automobiles. (Toyota owns 16.5% of the company.)”

    És ha megnézed, a Tesla és az Isuzu is ott van.

    “Major group companies:…Daihatsu…Hino…”

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    ha nem ismered a történelmet és nem is akarsz utána olvasni akkor én nem segíthetek. Guglizd le a [b]Mitsu [/b]vesszőfutását. A végleges gyárbezárások a revitalizálási terv után pár évvel indultak meg, ami rossz jel. Azt én is látom hogy az Ausztrál gyártás látványosan összeomlott engem is érdekelne az oka. Csak a Mitsuval ellentétben a többieknél sok más láb van amire állhatnak.

    Az hogy a Subi a Toyota Motor Group része vagy sem gondolom vállalatirányítási formalitás (eleve a Lexus nem külön cég, a Daihatsu igen, és a Toyota 51% tulajdonosa, a Toyota Tsusho meg 31%). Ha nem olvasol utána mi mindent csinált Ghosn a Nissannál akkor kár ezen tovább vitázni. A múltkor sem akartad megérteni. Elnézve a Subaru tulajdoni struktúráját ([url]https://www.fhi.co.jp/english/ir/share_info/share.html[/url]) ez a Toyota projektje amit japán nagybankok finanszíroznak. És ők nyereségért teszik ezt. De a vállalatirányítási tapasztalatai és a technológiatrasnzfere miatt itt egyedül a Toyotának van szava. Nem fog odaállni eléje a Master5 Trust, hogy a Toyota ne vegye el vagy át a műszaki platformokat, mert nem tudná pótolni.

    Rikta az ellenlázadás, és általában valamelyik oldalon nagy hülyeség kell hozzá. Ilyen volt amikor a Rover részvényeit átjátszották a BMWnek a Honda háta mögött, illetve ha nem is ilyen léptékben, de legutóbb akkor Ghosnnak sikerült felsorakoztatnia a Japán bankokat a Renault-val szemben.

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Most legszívesebben egy olyat káromkodnék, hogy ihajj, de a moderálás miatt eltekintek ettől.

    Egyetlen Zöld komám, áruld már el: miért nincs a Toyota leányvállalatai(Lexus, Hino, Daihatsu) között akkor mégsem a Subaru? Valami nagyon elcs*szett egy világképed van: a Mazda volt a Ford kezében, a Mitsu volt a Daimler leányvállalata, a Nissan a Renault-é…Nem is folytatom ezt a minden határon túlmenő sületlenség-halmazt. Jó lenne, ha mélyére ásnál a dolgoknak, mert ez Neked nagyon nem megy.

    Ja, és remélem, a Toyota jól felmosta a padlót a Subaruval, mert Tőled tudjuk, hogy csak úgy az igazi:)

    Te gyártasz értelmetlen teóriákat, nem veszed észre magad!? Semmi ilyen hír nincs, hogy a Honda, a Mitsu vagy a Subaru elhagyná Európát, Te meg kitalálsz ilyen f***ságokat és elvárod, hogy vegyük készpénznek. Ki a túró vagy Te? Kinek képzeled magad? Mélységesen csalódott vagyok, és ezentúl a helyén foglak kezelni, komám. Menthetetlenül, javíthatatlanul és reménytelenül zöldfülű vagy, ez a helyzet. Fogadd el.

    Ahogy Téged valaki kijavít, kijózanít vagy kioktat, rögtön fel vagy háborodva. Milyen zöldfülű az, aki ezt nem tűri?:)

    Az ausztrál autógyártásról: nem hallottad, hogy en bloc az egésznek befellegzett??? A Holden is megszűnik, hahó! A Toyota is elment onnan. Nehogy már a Mitsu legyen befeketítve egy tőle teljesen független jelenség miatt…

    Azt én is írtam, hogy árnyéka önmagának(Giulietta cikk nemrég), nem olvastál ott engem? A Space Star valóban szégyent hoz a Colt típusnévre. De az Outlander és az ASX fogy, az L200 is, ezekre pedig lehet építeni. Az új ASX már valószínűleg az új X-pofát fogja megkapni.

    Vannak bajok, az tény, de akkora nincs, amekkorának Te ezt az egészet láttatni akarod. Majd igazat adok Neked akkor, ha több helyütt megjelennek ilyen jellegű hírek. Addig ez csak a japánautó lejárató-kampányod része. Én is fogom magam, és kitalálok egy ilyet: “Megcsapta a megszűnés szele a Cadillac-et”. Igaz? Nem. Hála Istennek…

    Mára elég volt belőled. Kempelen se sokszor húzott fel ennyire:(

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    “Mi a francért akarna a Honda mégis [b]elmenni innen[/b]?”: ha veszteséges a jelenlét mondjuk. Egyelőre az a trend erősödik, hogy egyre inkább mellőzik az Európai igényeket és csak mellékesen szolgálják ki. Ez az eladásokban is látszik.

    Dízelt régóta fejlesztenek (amióta a Rovertől nem kapnak), de az előző generációnál az jött le hogy fogalmuk sem volt az európai igényekről. A mostani 1.6 az amit a 2000-es évek közepén kellett volna kihozniuk, nem a 2.2es ökörséget.

    A kisturbós nem csak Európára lesz. Van itt egy elég agymosott hozzáállás, amit csak lassan korrigálnak a tények. Ezek a modern motorok, amelyeket a Honda nem csak itt fog árulni. Mindössze arról van szó hogy kicsit bealudtak.

    A [b]Subarut [/b]illetően, a 40% igen erős tulajdoni hányad. Már 10-20%-kal is elég nagy szava lehet egy tulajdonosnak (amúgy van ahol 16%-os részesdésről írnak). Persze sokat számít hogy a többi hogy oszlik meg. A gyakorlatban egy ilyen aránynál a többiek csak csendestársak, amíg a pénzüknél vannak. Az XV egy 4. gen impreza, a Leviorg pedig egy nagyobb kasztnis 4. gen impreza, ami a Legacy-t váltja sok piacon. Az Imprezát a Toyota árvétel után hozták ki, ehhez kevés köze van a japán mamutncégnek. De nagyjából ez a platform jelenti most az önálló Subarut, ami rosszabb, mint a GM időkben.

    A Subaru BRZ és a Justy viszont jól mutatja az új irányt. Az első egy rebadge-elt FT, a másik egy rebadgelt Siroion. Nem ezt várnám a Toyotától…

    A [b]Kedett E[/b] egy átdizájnolt Kadett D, sok közös elemmel. Sosem tartozott a megbecsült autók közé, ne azért lett a Daewoo műszaki alapja mert a korei cég hosszas keresés után bennük találta meg a legkifinomultabb műszaki megoldásokat. És akkor még diplomatikus voltam.

    Akár tetszik akár nem a [b]Mitsubishi [/b]látványosan zuhant meg. Az USA piacon nemég még temették, egyelőre úgy néz ki a zuhanás ott megállt, de sokat mondó hogy a szebb napok látott (a csúcson 350.000 autót előállító) azóta botrányos amerikai gyárat nem tudták eladni, hanem fel kell számolni.

    A hagyományosan erős Ausztrál piacon leállt a gyártás, korábban ott komoly exportmodelleket is fejlesztettek (Magna/Diamante), most már összeszerelés sincs. A Nedcarnak is vége,

    A remek Eclsipse, Galant, Lancer és COlt sorozatoknak vagy vége vagy még rosszabb történt velük. Mi kell neked ahhoz hogy belásd, az egykor nagyszerű Mitsubishi igen komoly mélyrepülésben van?

    Az hogy utolsók között kihoz egy SUV-ot vagy egy crossovert, mire megérkeznek addigra megtelik a piac.

    te vagy az aki értelmetlen teóriákat gyártasz, én eddig TÉNYEKET írtam le. Eladási adatokat konkrét gyárbezárásokat.

    Nincs kedvem újabb témáról cseverészni ha még nem fejezted be az eredetit. Ez egy elterelő manőver részedről, amit mondjuk lassan megszokhattam volna.

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Az eladási számok tiszta sor, de nem érted még mindig, mi a bajom. [b]Mi a francért akarna a Honda mégis elmenni innen?[/b] Nemrég jöttek ki a kisturbós motorjaikkal, amit Európának fejlesztettek, és a dízel sem olyan régóta létezik, amit szintén ide szántak. Nekem igazából úgy tűnik, hogy a lóf*szt akarnak innen elmenni, hanem inkább terjszkedni akarnak. Mégis mi a túró lenne az angliai gyárral? Bezárnák?:)

    40 %-tól nem lesz a tulajdonos a Toyota, a jóisten áldjon meg. A Toyotának mi köze van a Foresterhez vagy a Levorghoz, vagy az XV-hez? A BRZ és a GT86 ikrek, ezt tudjuk. Vagy akkor bizonyítsd: a világelső eladási számokban benne vannak a Subaru számai vagy nincsenek? Segítek: az utóbbi:)

    Korábban leírtam már Neked, de átsiklottál rajta: a Shuanghuan egy kínai trágyadomb, korrodálódó motorral, ne vegyük már egy kalap alá a Daewoo-val, az Isten szerelmére. Neked csak akkor jó egy autó, ha ultramodern? A Kadett E elég jó kis kocsi volt, apámnak is az van, már több, mint 20 éve, semmi pénzért nem adná el. Nem nagy trüváj kikövetkeztetni, hogy ezekkel a műszaki alapokkal a Nexia, a Racer vagy a Lanos sem lehetett rossz, sőt. Magamra kell visszautalnom, a kedvedért immár sokadszorra: a hűséges, megbízható, olcsó fenntartású autókat ne tessék már hulladéknak nevezni. Milyen tapasztalatod van Neked a Daewoo-kkal? Csak fitymálni tudod. A Ssangyongnak a nevét se tudod leírni, és még büszke is vagy erre – Téged nem zavarna ez? BMV, Land Rower, Wolwo, Kryzler, stb.:)

    És attól – még egyszer leírom – nem fog a Mitsu elhullani, mert számodra középszerű vagy xar autóik vannak mostanában. Más meg nem biztos, hogy így gondolja. Jönnek a stilizált X-frontrészű SUV-ok, ha minden jól megy, hamarosan. Az, hogy a Te kis lelkecskédben haldoklik, az a Te egyéni szociális problémád…

    Befejeztem ezt a rendkívül bugyuta vitát, a fantazmagóriáidról meg a bolond vészforgatókönyveidről. Ez egy katasztrófa volt. Nagyon hullámzó teljesítményt nyújtasz, sokunk nagy sajnálatára:(

    Ja, az Isuzut megint kikerülted. Nem baj, megszoktam:)

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Figyi tényleg necces ahogy játszod a sértődöttet.

    Én tényeket írtam, eladási számokat. Ezen nehéz rugózni. Mégis megpróbálod.

    Ahogy az is hogy a Toyota tulajdonosa a Fuji Heavy industriesnek. Tudom, neked 40% az semmi.

    Az végképp vicces hogy konkrét emlékek nélkül alkotsz véleményt olyan korokról amikor még azt sem tudtad mi az az autó. A deawoo-k xarok voltak, öreg Kadett technológiára vettek egy efogadható olasz formatervet, és próbálták bepalizni azt akinek az ár volt az első (és azért a Strifnél tényleg modernebbnek néztek ki), vagy megpróbálták rájuk vetíteni azt amit a japánok pár évvel korábban megcsináltak (egyébbként a Hyundainak sikerült is). Aki bedőlt nekik az nagyon megszívta mert az Daewoo nem olyan volt mint a japánok friss modelloffenzívája, inkább a az alibi kínai hozzáállást tükrözte (de neked biztos a Shunaghuan is egy menő ázsiai márkának tánik, mint az összes).

    Ez a különbség köztünk, én azért igyekszem tényeket (és saját tapasztalatokat) is figyelembe venni nem csak ideológiát.

    Én egykor imádtam a Mitsubishit. Remek autói voltak, nekem is volt egy. De én hajlandó vagyok felülvizsgálni az álláspontom, és ahogy imádtam a közelmúlt Alfáit, nem vagyok hajlandó csak valami elborult ideológiából továbbrajongani értük. A 90-2000 közötti Mitsubishik szinte egytúől egyik reek darabok voltak. Forma, technológia és megbízhatóság egyaránt. Uána pedig szinte mind csalódást keltett: vagy csak simán középszerű volt (ASX), vagy egyenesen xar (aktuális Space Star).

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Maradjunk annyiban, kolléga, hogy a pöffeszkedésed, a sznobizmusod már többek számára idegesítő és ha már kiszámíthatóság: ha Volvo, Jaguar vagy Land Rover a téma, mindig ott vagy, ha pedig a pár százezres autókról van cikk, soha…rendkívül érdekes. A Daewoo, mint “sorscsapás”: persze, egy nyamvadt használttesztet se írnál róla, mert derogálna beleülni a “hiperszuper” Volvo után:) Nagyon sok család hű igáslova, de ez Téged ne zavarjon ezután sem…

    H*lye elméleteket gyártasz, már megint, és elvárod, hogy azokat tényként kezeljük – majd ha megjelennek ilyen jellegű hírek, hogy a Honda el akar innen menni, akkor beszélünk. Addig semmi értelme. Akkor is ideges lettél, amikor a Lexust a 4. legnagyobb prémiumként említettem(bizonyítottam is), és egyből azzal jöttél, hogy a Jaguar új modelloffenzívával jön, meg a Volvo is, és veszélyesek lehetnek…bla-bla-bla…én elhiszem, hogy Te nagyon szeretnél valamit, de a tények beszélnek és te hiába kapálózol, kolléga:)

    A Mitsu nem fog kimúlni, bármennyire is szeretnéd, és az meg egy kapitális blődli, hogy a Subaru a Toyota leányvállalata(ezt megint csak nem fogod sehol leírva megtalálni), csak részesedése van benne a Toyotának. A Daihatsu az leányvállalat a Toyotánál, a Subaru nem, a Fuji Heavy Industries autógyártó részlege. Szerinted a Toyota világelső eladási számaiban a Subaru is benne van? Te atyaúristen…

    Azt meg pont lesz*rja mindenki, hogy Neked mi a korrekt és mi nem. A boxerdiesel szerinted nem Európa szája íze szerint lett fejlesztve? Az Isuzut pedig ügyesen megkerülted, ami szokásod is – egy db árva pick-uppal vannak itt(!!!), ami nem is egy túl népszerű műfaj Európában. Mr. Green, jó napot kívánok:)

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    klasszisokkal szebb, markánsabb mint a 8-as széria UFO- Civic. Az ellenben sajnálatos, hogy csak a bolygó többi részein adják kínálatba a szedán kivitelt belőle…. Nem hiszem el, hogy Európában annyira kevesen választanák, hogy teljesen száműzzék innen a négyajtóst. Megy az izomagyú pacsirtizmus, avagy “trendformálás” erőszakkal!!

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Szerintem sokkal inkább kiszámítható, hogyha valaki rossz szót is mer szólni a kedvenc japán márkádról, akkor valami személyeskedésbe törsz ki.

    Én itt objektív eladási számokról beszéltem. Itt egy márkarangsor Belgiumból ([url]http://raycee1234.blogspot.be/2016/01/belgium-car-sales-by-brand-2015.html[/url]), ahol a japán autók nem túl sikeresek. Ez nem szeretet kérdése, a belgák sosem voltak különösebben nacionalisták (nem “kell” hazait venniük), de igényesek és elég sok autót is vesznek. A Honda márka valahol az Alfa Romeo előtt de a Porsche (a márka, nem az importőr! :)) mögött találja magát. Az hogy a Mini egy modellsorozattal kétszer annyit ad el mint a japán márka SUV-okkal és “tömegmodellekkel”, több mint megalázó…

    Aztán összevetésül ott az osztrák piac ([url]http://raycee1234.blogspot.be/2016/01/austria-sales-by-brand-2015.html[/url]) amely hagyományosan becsüli a japán márkákat. Ez még az EU csatakozás előtti időkre vezethető vissza, amikor a japán inváziót nemcsak pozitívan fogadták, de ugródeszkát is jelentettek nekik (lásd az osztrák eredetű Magyar importőröket, mint a Denzel).

    Nos ezen a piacon a Honda az előkelő 24. helyen áll, amellyel becsúszik a Land Rover elé. Modnjuk annak az esélye, hogy a Smart megelőzze már kisebb.

    Európa egy sajátos piac de nem kicsi. A maga 14-15 milliós eladásaival az egyik legnagyobb, és bár az ipara is erős, nem törvényszerű hogy egy importmárka gyengélkedjen azokon a piacokon, ahol nincs saját nemzeti ipar.

    A Jazz egy korrekt alternatíva lenne az általad említett autóknak de mégsem sikeres. Kiváncsi lennék az okára.

    A Camry kapcsán a gond a méretgazdaságosság. Illetve, a Toyota helyettesítette az Európai méretű Avensissel. A Ford a Mondeóval. A Mitsubishi kivérzett de itt sokkal nagyobb gondok voltak.

    A Lanciára visszatérve. Igen, 30 év semmittevés után tényleg nem kár értük. De akárhogy is, a Lancia sokat adott az Autóiparnak. Ahogy a Saab is. Nemcsak a tulajoknak, az egész iparágnak olyan műszaki fejlesztéseket amelyek előrevitték az iparágat, mivel a konkurencia is lemásolta. Ezért kár azt látni, hogy vergődnek és szép lassan kimúlnak. Ez igaz a Mitsubishire is sajna.

    A Subaru előnye hogy a Toyotához tartozik ezért nem kell önállóan terjesztési hálózatot fenntartania. Az ő problémájuk is az, hogy nem fejlesztenek Európára. Meg az is, hogy az utolsó korrekt autójuk a 4. gen Legacy volt, a BRZ-t leszámítva semmi értékelhetőt sem produkáltak.

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Már megszoktuk, hogy ha japán gépekről van szó, Te rögtön vészmadárkodsz és lejárató kampányt folytatsz. Nagyon érdekes, hogy két kulcsmodellről nem esett szó, a CR-V-ről és a nemrég debütált HR-V-ről. Az, hogy az Accord ki lett vezetve, az nem a haldoklás jele, hanem egy szemléletváltásé – a crossoverek egyre fontosabb szerephez jutnak, nyilván a HR-V típusnevet is ezért hozták vissza. A Mitsu is a Lancer helyett SUV-okkal fog “támadni”.
    Már megbocsáss, de a Láncsá(nem így kell írni, de pont letojom:) egy lósz*r, ha Európát elhagyjuk, szinte ismeretlen a neve. Csak a nagy múlt okán lehet felhozni, de tudjuk a Rover és a Saab példájából, hogy az nem garancia semmire…

    A Jazz nem igazán résmodell, a Polo-Fiesta-Corsa-Yaris-Clio stb. ellenfele, nagyon jól variálható belsővel, amit a többi nem tud kínálni. Most jött ki az új generáció ebből is. Ami most nagyon jól jönne a Hondának itt, az egy haszonjármű-kínálat – de nincs neki(csak a Ridgeline pick-up Amerikának). A Mitsu szekerét is elég jól tolja az L200, de ott új SUV-offenzíva várható, amire kíváncsi vagyok. A Mitsu is fejleszt ide(még), pont a Honda ne tenné? A Mitsu ráadásul Amerikában is gyengélkedik, a Honda meg nagyon erős.

    A Camry-t felhozni buta példa volt – az egész kategória megdöglött, nemcsak a japánoknál(Galant, Maxima, Legend, Xedos9), hanem az európai gyártóknál is: Scorpio(hívjuk ez esetben a Fordot “európainak”), Omega, Phaeton…Ezek a kis presztízsű nagy szedánok, amiknek leáldozott a csillaga.

    Ha ne adj’ Isten a Subaru döntene úgy, hogy kivonul innen, azt megérteném, mert egy különc réteget szolgál ki, úgy tudom, Svájcban nagyon szeretik őket. Én viszont nem tudok ilyesmiről – lehet, hogy Te igen. És ne felejtsük ki az Isuzut – csak a D-Max pick-uppal vannak itt, amit elég kockázatosnak érzek, de szerintem ők is bővíteni fognak, mert korábban voltak személyautóik is(Piazza, Gemini) és terepjáróik(Trooper, Opel Frontera-klónok: MU, Rodeo).

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    bakker, olvass utána hogy miket csinálnak a japánok az importmárkákkal a saját piacukon. “hülye szabályozás”.. Kei car mond valamit?

    Vicces történetek vannak a japán műszaki hatóságok razziáiról az importőr cégeknél…

    Ami az accordot illeti évek óta nevetséges eladási számokat produkál ([url]http://left-lane.com/european-car-sales-data/honda/honda-accord/[/url]), aminek köze lehet a hasonlóan nevetséges árajánlatokhoz, mert maga az autó nem rossz. Csak azért prémiumáron meredek adni, nekem lényegen drágábban jött volna ki mind egyik másik S60as volvo. Mondjuk akkor már sokkal inkább bántja a szemem az Optima 3200 darabos eladása, mert a Koreaiiak legalább folyamatosan gondozzák a modelljeiket.

    Európában nem elegendő, hogy bemutatsz egy autót 3-4 év múlva lecseréled az indexburát és 3 év múlva lecseréled. Sok gyártó évente frissít szoftvert, tesz be más modellekben bemutatott új extrákat fej-fej mellett figyelik egymást hogy ki mit lép…

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    PL:, mert a hulye szabalyozasokkal a karos kibocsajtast nem korlatozzak megfeleloen, viszont a loerot adoztatjak a kw-al szemben. Tehat a szivokat kigolyozzak, a szennyezo dizeleket mert engedik, mert ugye erre VAN igeny? Amugy meg a Cerka a maga idejen is ufonak nezett ki, a prelude egy furcsa dizajn volt, a Civic VTI-k meg az igazi sleeperek. Ezek a modellek amit emlitesz lehet hogy eleg is volt arra hogy mindenki akarjon egy kis darabot belole. Meg ugye a megbizhatosag. A Lanciak pont az ellenkezojerol voltak hiresek. Ha meg nem fejlesztenek ide akkor meglesznek abbol amit mashol adnak el, szoval csak nekunk nem lesz jo. Az Accorddal meg meg varjunk. A Black Sabbth is mar elment nyugdijba es adott leglegleg-utolso koncertet, parszor.

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    [b]Error[/b]: miért lenne?

    [b]Tamás11[/b]:Nekem is ifjúkorom vágya volt egy két Honda (a szép 88-92-es CRX, a tortaszelet Prelude vagy a 92-96-os Civic VTI-k). De az a helyzet hogy ezek inkább a kivételek. Nem értem miért kellene elkönyvelni a Hondát sportosnak mert egyszer ráéreztek pár évig az autógyártásra és azóta semmi kivételeset sem mutattak fel. Sokkal nagyobb legendák múltak ki, lásd Lancia.

    [b]Csalfa[/b]: a kivonulás azt is jelentheti, hogy szép lassan nem fejlesztenek ide. Aztán szépen leállítják a modellek értékesítését. Ahogy a Honda meg is tette az Accorddal. Vagy a Toyota pár 20 éve a Camry-vel, és most inkább túlél a sokadik Avensis facelifttel.

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Az, hogy mennyit és mit ad el a Honda Európában, engem éppen nem érdekel. Én csak azt sajnálom, hogy ifjúkorom vágya most itt tart. (A húgomnak van egy első űrhajója, 1,8 robotizált, ő szereti, és utódak is azt szeretne.)
    Ja, de mégis érekelne a Honda: ha az Odyssey-t hozák ide is…
    (A Ssangyongnál meg pont az volt a téma, hogy a régi szörnyek helyett most milyen pofásak lettek. Konkrétan nekem a mostani autóik jobban tetszenek, mint ez a “levelessegű” itt…)

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    [b]@csalfa és tamás11[/b]: a kommetem szempontjából tök mindegy hogy most mit tud a csődbe ment és azóta igencsak átalakult Ssangyong (és pont letojom hány ss-el írja).

    Annak idején hírhedten diszharmonikus és kretén formával készültek ősöreg és elavult platformon, mind a Rodius mind az Action. Ez eredmény csúfos kudarc és igen, csődeljárásba torkollott márkaszinten is.

    A Honda Európában lassan nyagítóval is alig láthatóra zsugorodik, ennek első áldozata az Accord, amit egyelőre utód nélkül vezetnek ki (és magával ránthatja az Acura néven árult prémiumközepes modellt is).

    A Civic pedig elég ritka vendég, nem csak a Golf mellett hanem mondjuk a Kia Ceed mellett is. Ez pedig elég nagy ciki, főleg hogy a Koreai cégnek van egy másik karosszériaváltozata Hyundai néven is, amiből szintén több fogy mint a Civicből összesen. A Jazz pedig amúgy is egy résmodell.

    A Honda egyelőre globálisan nem áll rosszul, de Európában egyre kevésbé fog tudni villantani…

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Figyu, nem arról van szó, hogy legyen Golf, ne legyen.
    De pl. mi az a fedőszerű valami a kipufogók felett, ami felett megint van egy tető, ami felett még egy (a diffúzor felső részével). Olyan, mint amikor a hullámpapír vizes lesz és lapjaira szétesik. Az a két “fedő” nem lenne ott, akkor szerintem tök OK lenne a forma.
    Az első űr-Civic elejében, a lámpák között volt hasonló “gyűrt” krómcucc, a faceliftkor azt is gyorsan elvetették…

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Vaskalaposnak: szerinted: Az LS 400al az volt a baj hogy hasonlitani probalt a vetelytarsakra, a Lexus SUV-okat azzal ekezted hogy rondak, hulye a formajuk, ezzel most is az a baj hogy nem teccik neked. Tul egyedi a formaja mint mondjuk az UFO civicnek. De te megint elasol valamit a te szubjektiv nenteccesed miatt.
    Tudod van az a jo oreg szolas mondas: Ha kalap van rajta az a baj, ha nincs rajta akkor az a baj. Kivonulni a piacrol??? 😮 Ez a legjobb resze! :)))) Alulmulod magad megintcsak.

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    “Kezdhetik a kivonulást előkészíteni az EU-s piacról…”

    Jesszus Mariskám, micsoda mélységeket kapargatsz, kolléga:( Persze, majd összepakolják a cókmókjukat, és elhúznak innen, mint a vadlibák…Sokkal kisebb cégek is jelen vannak itt, pl. Subaru, Mitsubishi, Mazda – majd pont a Honda fog lelépni!!??

    A Ssangyong-hoz: egyrészt két s-sel írják még mindig, másrészt mi a gond a mostani Korandóval? A Tivoli sem durvább semmivel sem, mint a Mini Countryman. A Rodiust meg hagyjuk, már kifutott, azóta komplett imidzsváltáson ment keresztül a márka. Vagy Te már elkönyvelted magadnak, mint autódesign-mélypontot, történjék ezentúl bármi?

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    első ufónak az orra egész jó volt, az A oszlopig teljesen jó volt a gép, utána esett szét designra és lett esetlen, gagyi. a 2.-nál már sztem az orrát sikerült összehozniuk a hátsó gagyi traktussal, tehát így homogénen lett az egész egy nagy gagyi.

    ez az új transzformersz civic viszont nekem bejön összességében. ha kritikával kellene illetnem, akkor azt mondanám, hogy a megnövelt hosszúság nem tett jót neki (mint, ahogy egyik kompaktnak sem), főleg a túlnyúlások, elől nem vészes hátul inkább, de ez a növekedéssel járó “betegség”, ez van. a másik a toldatok magasítják és kicsit kuszálják az egészet, hogy kiállnak mindenhol, azok nélkül kicsit kevésbé lenne kaotikus és “magas” forma. nyilván az alap civic-eken nem lesznek rajta. nem hiba csak nem homogén és letisztult az oldal vonal és a sárvédőívek, ahogy egymást keresztezik mindenfelé 🙂 de ettől még szerintem elég jó.
    ez meg már csak az én agymenésem, ha már ennyit pofáztam róla :

    [url]http://kepfeltoltes.hu/160302/honda-civic1111_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/url]

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Ízlésről nem lehet vitatkozni, ezért nem is teszem, de amit írtál viccesen szánalmas, hiszen mindhárom bekezdésed mellélőtt, de az utolsó viszi a prímet.

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    C20AT, meg nézzél szét 1988tól F1-es motorok közt. a hondáé volt az egyik legjobb. meg nyilván ott vannak a dízelek is igen. a franciáktól nem jobb amúgy, meg úgy nagyjából a konstrukció nem különleges. a nagy számok törvénye (pl. konszernből jóval többet adnak el) és a hülye userek törvénye alapján (akik nem tudják használni a turbós motort) van sok rossz motor. egy hondát is szét lehet qrni egy tél alatt.

    0-100 : márpedig a userek nagy része ebben méri az erőt, akár tetszik akár nem.

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Akinek ez a forma nem jön be, az válasszon az unalomból, semmitmondó Golfból….
    A fikázás megy állandóan. Ha letisztult forma lenne akkor azért. Most, hogy ki is néz valahogy, akkor azért, de folytathatnám reggelig.
    Turbó motorok: Értse már meg mindenki, hogy nem mindenki akar turbós motorokkal járni. Az átlag embernek meg nem is való. Itt az oldalon mindenki tudja hogy kell ezeket a motorokat használni, DE a legtöbb birka nem!!!
    A nagy átlag nyugati droid beül és csont hidegen letalpalja és nem érdekli semmi. Pár évet kibír és a köv.tulaj fog szívni vele. Átlag felhasználónak NEM szabadna ilyen érzékeny szerkezeteket a seggük alá tenni!

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Az első UFO CIVI kicsit fura volt, de cserébe remek a helykihasználása és meglepően praktikus és igényes a belseje.

    A másodiknál szerintem harmonikusabb lett a forma, ha lehet arra egyáltalán ilyet mondani.

    De ez egy valódi szörnyszülött. Kezdhetik a kivonulást előkészíteni az EU-s piacról, ha továbbra is ilyen vacakok formákat terveznek. Sangyong mélységekben jár a márka.

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Mi az ott a hátsó ajtó alatt? Az a három réteg, ami földig ér? Fékezni kell, nehogy elröpüljön, vagy mi?
    Az első űr-Civic, az nézett még ki valahogy, az utána következők meg inkább csak konzolra való förmedvények…

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    maradjunk annyiban, hogy ez egy kényszerpalya mindenkinek. tapasztalata bőven volt a hondanak is, de az se veletlen,h nem maradt meg szeriaban. igen a megbizhatosag es tartossag miatt. szénné fujni barki szenne tudja, de a tartossag mar kemenyebb dió. a turbosnal az a gond,hogy nagyban múlik a kedves useren is, es nem olyan igenytelen motor, mint a sima szívó. egy jo biztonsagi rendszerrel lehet tenni ellene. sajat velemenyem az, h nekem ezzel nincs bajom, en mindig is figyeltem a gepemre es mindig megadtam neki ami kell, igy altalaban a kopo dolgok mentek csak tonkre. nameg a gyartasi hibak, deolyan tipusrol nem tudok, ahol nincs ilyen….

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Beszívtatok valami hülyítő gázt, hogy ilyen marhaságokat beszéltek?
    Hé, valaki vigye már zakker dokihoz ezt a két szerencsétlent, meg kell őket javítani, be vannak őzikézve.

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Lassan tízen évekkel a Japánok után eljutottak arra a szintre a németek is, hogy kiadjanak ilyen kihegyezett turbó motorokat, de azt is csak a “prémium” kategóriában. 🙂
    A tartósságuk viszont még máig kérdéses.

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Én nem ezekről az elvont autókról írok, hanem a még “földön járó” változatokról.
    Pl.: Kia Ceed GT, Skoda Octavia RS, Seat Leon FR, Ford Focus ST, stb.
    Hol van a Toyota Auris TS, a Honda Civic erősebb 200 lovas változata?
    Ezek még a kb. megfizethető kategória a 6,8-8,5 milliós árukkal.
    Hol tudsz kihasználni 300+ lóerőt? Az árukról nem is beszélve. Teljesen feleslegesek.
    Ezekkel a 200-250 lovas autókkal viszont már nagyon komolyakat lehet autózni.

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    azért lassabban az agarakkal. hány éves vagy 10? nézzél már szét a hondának milyen motorjai is voltak régen…igen, turbós, igen kis cm3, tanulj picit. emellett órdító baromság az, h a downsize-ingban nem volt tapasztalatuk. eleve nem operált a honda 6 ezres hemikkel pl. széria kompaktokban meg eleve nem voltak 2 liternél nagyobb benzin motorjaik.

    másrészről milyen összes vetélytársról beszélsz? és mégis mivel tudják kifújjni az orrát? mert lámpától lámpáig elég sokan megverik (átlagembernek 90%-ban ez számít), a nordon pedig még 1 hivatalos időt sem mentek szériagéppel. ha a fajlagos teljesítményre hokizol, akkor mi újság az amg a45-tel? 2l – 381 ló.

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Ez a forma és a Type-R butított motorja kb. 220 lóval nagyon tetszene.
    Egy kicsit összeszedhetnék már magukat ezek a japánok a sportos alsó középkategória frontján, mert évek óta a teljesítményük a nullával egyenlő.

  • 2017.10.28. at 07:46
    Permalink

    Jól sikerült, egy darabka Amerika is van benne(orr-rész). A Hondától butaság lenne azt várni, hogy “Golfot” gyártson… Az előző 2 generáció érdemben nem tudott beleszólni a Golf-Astra-Focus-Auris stb. meccsbe, főleg a különc design miatt, de talán ezzel újra zavarnak majd egy kis vizet a kompakt kategóriában. És óhatatlanul is ráképzeli az ember az óriási vasalódeszkát hátra, és már kész is a Type-R:)

    Pont annyit változtattak a karakterén, hogy a Honda-fanok ne forduljanak el tőle, viszont újra nagyobb tömegek számára lehet vonzó, mert ez már nem annyira megosztó. Visszatértek az UFO-korszak előtti Civicek arculatához. És nyilván a költségcsökkentés áll a háttérben, amiért az amerikai Civic frontrészét kapta meg. Nagyon “várós” darab:)

Vélemény, hozzászólás?