Igazi minit gyárthat a MINI

Gyártásba kerülhet a MINI Rocketman

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy hírlik, a MINI Rocketman annyira elnyerte a közönség tetszését, hogy a tulajdonos BMW nem is akar sokáig vacakolni a megvalósítással: állítólag 2014-ben érkezhet a kisautó szériaváltozata.


Márciusban Ian Robertson, a MINI márkát birtokló BMW csoport értékesítési és marketing vezetője már tett egy olyan nyilatkozatot, hogy a Genfben bemutatott kisautó tanulmány, a Rocketman a vártnál kedvezőbb fogadtatásra talált. Hozzátette, a márkánál változások várhatók, és előreláthatólag 2013 körül az utcán lehet a valóban izgalmas külsejű apróság. Most újabb részletekkel egészíthetjük ki a legkisebb MINI történetét, ugyanis a BMW döntéshozói lefelé szeretnék bővíteni a MINI-palettát, és ezzel zöld lámpát kapott a Rocketman szériaváltozatának fejlesztése. Úgy hírlik, az eredeti koncepcióhoz képest az utcai modell kevésbé lesz futurisztikus, ugyanakkor a tervezőknek meg kell tartani a 3+1 üléses belső teret, a hátul középen kivezetett kipufogót, valamint a különleges, kétrészes, alul fiókszerűen nyíló csomagtérajtót. Hogy milyen motor hajtja majd az autót, még nem tudni, de az egyik brit autóslap értesülései szerint a BMW új háromhengeres erőforrása kerülhet az egyelőre még végleges névvel sem rendelkező, méreteit tekintve valóban mini járgányba. Nem elképzelhetetlen továbbá egy emissziómentes üzemre képes, tisztán villanymotorral hajtott változat sem.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?