Januártól fizetős lesz az M0 autóút is!

Gyökeresen átalakul a hazai autópályadíj-rendszer 2015-re

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jövő évtől nem csak az M0, az autópályák bevezetőszakaszai is matricakötelesek lesznek, ugyanakkor megjelennek a megyei jogosultságok is.


A Nol.hu cikke szerint januártól jelentősen bővül a fizetésköteles úthálózat hazánkban. Nem, nem új gyorsforgalmi utakat adnak át, hanem a jelenleg még ingyenesen használható, 1977-ben építeni kezdett, s talán majd egyszer cikkcakkos körbe záródó M0 egyes részei és a meglévő autópályák bevezetőszakaszai is fizetősek lesznek.
Ez azt jelenti, hogy a fővárosban és környékén lakó autósok közül szinte csak a budapesti belvárosban autózóknak nem kell majd matricát vásárolniuk. Aki kimenne Fótra vagy akár csak az Ecseri piacra, netán Budaörsre egy-egy komolyabb bevásárlás kapcsán, s ezt nem alsóbb rendű úton tenné meg, az bizony ugyanúgy kénytelen lesz fizetni, mint az, aki az M0-ra hajtana fel, ha például Dunaharasztiból a város felé jönne.
Na jó, a tervek azért nem ennyire feketék, fehérek. Az M0-nak állítólag csak a Szentendrei úttól az M3-asig, valamint a 4-es főúttól az M5-ösig terjedő szakasza lesz fizetős. Igen, beleértve a Megyeri hidat. Januártól az autósok azzal kalkulálhatnak, amivel már egy ideje a teherautósok: a gyorsforgalmi utakat és az autópályákat jelző táblák egyben a fizetős szakaszok kezdetét is jelentik 2015-től. Az intézkedés egyik indoka, hogy így majd az ország minden területén élők azonos feltételekkel használhatják az azonos színvonalú utakat. Nem csak Siófokon és Mogyoródon lakva kell majd fizetni az autópályáért. Mellékes, hogy ezáltal sanszosan a városokba, alsóbb rendű utakra terelődik majd a forgalom. Az M0 egyes szakaszai sem forgalomszabályzási okokból maradnak ki a fizetéskötelezettség alól, hanem azért, mert EU-s pénzből épültek/lettek felújítva, s a támogatási szerződések nem teszik lehetővé a díjkötelezettség bevezetését.
Hirdetés
Az új sarcot a 3,5 tonna alatti járművekkel előre váltott e-matricával, az annál nagyobb megengedett össztömegűeknél az e-útdíj HU-GO, szintén előre fizetős rendszerével kell majd rendezni. Aki esetleg a szilveszteri buliból gyorsforgalmi úton, akár csak kivezetőn menne haza autóval, az már fizethet is. Igaz, van türelmi idő, elkerülhető a bírság, amennyiben még januárban havi vagy éves matricát vásárol a delikvens. A matricák között továbbra is a tíznapos lesz a legrövidebb, de újdonságként megjelenik az éves megyei jogosultság 5000 forintos áron. Ennek előnye, hogy a csak Budapest környékén autózók egyetlen ilyennel átvészelhetik az évet, s a csak a Balatonra ingázók számára is elegendő lehet három megyei jogosultság. Ha viszont Miskolcra vagy Szegedre is mennének rendszeresen, akkor vehetnek újabb megyékre vagy időszakosan az egész ország területére érvényes e-matricát.
Ha valaki év közben elszúrja a matekozást, s rossz útra téved, az a bírság miatt rögtön látni fogja: a legegyszerűbb az éves, 43 000 forintos személyautó-matrica megvásárlása. Nyilván utóbbi a cél, a bevételek növelése. És állítólag még örülhetünk is: míg a teherautók e-útdíja 5%-kal emelkedik jövőre, a motorkerékpároké és a személyautóké változatlan marad. Ugye, milyen jó nekünk?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Nagyon tévedsz!
    Ilyen gátlástalan, hataloméhes nem volt egy sem! Mindegyik lop, de ezek még azt is intézményesítik és iparszerűen csinálják. Ezt csak a hülyék nem látják.
    Már többször leírtam: nagyon rühellem a viktort és bandáját.
    Nem vagyok balos, de ha neked ez jobb, akkor gondold azt. Gondolom, így könnyebb megemészteni. 🙂

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    1-2. Hol említelek benne téged? A feltételes módot ismered? Ne nyelvészkedj, nem megy gz! Elment szavazni, akinek ez nem volt jó olyan számban, hpogy változzon a helyzet? Nem. Vittetek (ti) “még egy embert”? Nem, mert ha vittetek volna, most titeket szídnának.

    Semmi gond az emlékezetemmel. Tavasszal (sem) volt annyi ellenkező, ami elég lett volna. Nem volt, nem alkotott véleményt, ergo támogatta a kormányt. Ennyi.

    3. Azért kellett volna beszélned velük, mert akkor lenne alapod állítani, hogy a többségük mást akart, Így nem. A kormány támogatottsága minden népszerűség vesztése ellenére még mindig a legnagyobb. Még most is megnyernék a választást. Ez van.

    Hamarabb is tehettél volna pontot, kevesebb ellentmondásba keveredtél volna.

    Kiemelem: te keverted ide a politikát, mikor ezt írtad:
    [i]“Aki ezt a rendszert védi, az vagy nem ismeri, vagy menthetetlenül pártzombi.”[/i]

    :-DD Aki k…dik, azt megb….szák.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Kár ezen vitáznotok, eddig minden bábkormányunk beszedett annyit amennyi kellett neki és ez ezután is így lesz. A pénz nem nézi, hogy jobb vagy bal zseb, nálunk meg már elvi különbség sincs a kettő között.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Minden párt ezt teszi cimbora. Ez a politika. A hatalomgyakorlás, a hatalom megtartása. 1994-98 közt a szociknak volt kétharmaduk. El is adták az ország vagyonát. Nekik az volt a fontosabb. Csak arra nem emlékszel.

    Senkit nem lehetetlen megverni. Ha lenne, aki tud mozgosítani, akkor megverhetné őket. De most nincs, mert ti a baloldalon a maradék koncon marakodtok.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    1. hol írtam, hogy nem voltál szavazni?
    2 hol írtam, hogy el kell viselned bármit?
    3. honnan tudod, hogy a rájuk szavazók mire szavaztak? Beszéltél velük egyenként?

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Szomorú, hogy a hatalmukat a saját rendszerük bebetonozására IS használják.
    Úgy alakították a szavazókörzeteket, hogy szinte lehetetlen legyen őket megverni.
    A tájékozatlan birkák meg csak bégetnek a kétharmadról, de a lényegről fogalmuk sincs.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    [i]“Nem démonizálok”[/i]
    De! Démonizálsz. És súlyosan kirekesztő, megbélyegző is vagy.
    Idézlek:
    [i]“Aki ezt a rendszert védi, az vagy nem ismeri, vagy menthetetlenül pártzombi.”[/i]

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Nem kérem ki a személyeskedést. Kurvaanyázhatunk is, ha neked az jobban tetszik. Benne vagyok.

    Te pártzombizol, szervilisezel, racionalitást emlegetsz, mint egyetlen valóságot. Nem érzed ezt csálénak?
    :-DDD

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    El kellett volna menni szavazni. Nem a fotelből okoskodni. Lehetett volna vinni “még egy embert”. De nem vittetek. Talán nem is szavaztatok. Utána könnyű makogni. Baszhatták volna a 44%-ot, ha elegen vannak, akik mást akarnak. Nem akartak mást. Aki nem szavazott, az ezt támogatta. Ennyi. Haragudj az ország tényleges 2/-ára, akikben benne vannak a kormánypárti szavazók és a nem szavazók, akik ezzel ezt támogatták. Menj nekik, köpd le mindet!

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Kár ilyen offnezívnek lenned, pláne személyeskedned. Sokkal egyszerűbb lenne megkérdezned, hogy ezt hogy értem, semmint azonnal hörögnöd.
    Amúgy a kerületed fideszes polgármestere sem a mindenható, attól, hogy ő nem érti, én még érthetem. Életetek a démonizálás. Pedig sokkal jobb anélkül élni. :-DDD

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    “Most őszintén: nem egykutya? A szavazók 2/3-a támogatta őket. Hát ezzel Ők élnek is…:-)”

    Az ilyen tájékozatlan egyszerű emberek miatt tartunk ott ahol.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    [i]“Aki ezt a rendszert védi, az vagy nem ismeri, vagy menthetetlenül pártzombi.” [/i]

    Nem kell ezt védeni. Elég érteni.
    Olyan lesz ez, mint a családi pótlék. Akinek van gyereke, az kevesli, akinek meg nincs, vagy már nem jár neki, az sokallja. Lesznek ennek is rengetegen győztesei és vesztesei is.
    Ilyen a demokrácia.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Gondold el, havonta biztosan spórolsz majd vele 1 liter benzint, ha használod az autópálya bevezetőt 400 Ft-ért, mintha pöfögnél Érden. Cserébe nem csak a bevezető szakaszt használhatod.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Szerintem ez a havi 400 Ft annyira alacsony összeg (1 liter benzin), hogy tömegesen nem fogja eltántorítani az embereket.
    OK, hogy béna volt megint a bejelentés, arrogáns a módszer de igazából szerintem ezzel többen járnak jól, mint rosszul

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Én sokszor jövök az M7-esen. Céges kocsival nincs gond, ha sajáttal vagyok, csak az ingyenes szakaszon megyek, de ilyenkor inkább nem megyek be Érdre, hanem az M6 bevezetőn közelítem meg a várost.
    Na most ha fizetős lesz a bevezető is, akkor Érdtől sem lesz ingyenes az M7, és az M6 sem. Ha bevezetik ezt a baromságot, nyilván legalább a 70% fizet, mert mit tud csinálni szegény autós, mint kifizetni az ezredik sarcot is. Ha a 30% megpróbál nem autópályán bejutni a városba és ehhez hozzájön, aki tényleg csak alkalomszerűne menne be, na akkor lesz az őskáosz. Érdnek annyi!!! Az M6 díja miatt mindenki a 7-es és a 6-os úton próbál majd közlekedni. Ez a két főút Érd előtt összeér. Egyrészt óriási lesz a dugó, másrészt az érdi Tesconál van az ország “leghasználhatatlanabb” körforgalma (ha ritkán arrajárok 10-ből 9-szer rossz felé megyek benn, pedig próbálok figyelmni). Ott borítékolható naponta több baleset, pláne ilyen forgalom mellett. Érden a városban is óriási lesz a forgalom.
    Aztán aki Szentendréről, Pomázról, stb jön befelé megpróbálja elkerülni a Megyeri hidat, vagyis megy be az Árpád híd felé. Szinte látom mi lesz ott minden reggel.
    És ez csak két ilyen gócpont volt, lész még bőven.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Nem kell itt sokat okoskodni. Ezek egyszerűen nem normálisak.
    Eddig aki pl. a székesfehérvári Auchanbe akart menni, az felhajtott az M7-re, mert a város mellett ingyenes volt, most meg szépen átmegy a városon. Ezt nem értem kinek lesz jó? A Megyeri híd meg teljesen nonszensz. Megértük a hídpénz korát. Soha nem gondoltam volna. Bár az utóbbi 4 évben nincs olyan agyament ötlet, amit ne lehetne megvalósítani.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    ElBundy tiéd a piros pont. összefoglaltad ennek a “környezet és vállalkozásbarát gazdaságösztönző lépésnek a lényegét”
    Má csak az érdekelne mikor mennek ezek p..csába

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    A Balaton déli partjára ingázóknak nem elég a 3 megyei matrica, ha végig autópályán szeretnének menni, meg kell venni a negyediket is (Pest, Fejér, Veszprém, Somogy)

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Ez a “konkurencia”/vezess.hu/ frappáns véleménye:
    1.- Aki fizet, mehet. Mint tudjuk, fellendült a gazdaság, dübörög a rezsicsökkentés, ergo a te zsebedben több a pénz, így nem esik nehezedre kicsengetni ezt a kis aprót, és élvezheted a forgalommentes M0-st.
    2.- Nincs pénzed kerülni? Semmi gond, bemehetsz páratlanul szép fővárosunkba, a Hungária körúton végigaraszolva lesz időd megcsodálni a Groupama Arénát és a felújított villamospálya zöld gyepét.
    3.- Ebben is világelsők lehetünk. Fizetőssé tenni azt az utat, aminek a lényege, hogy az átmenő forgalom elkerülje a várost, az világelső unortodox húzás.
    4.- Csökkenni fog a balesetek száma. Míg az M0-án ritkább lesz a forgalom, a városban meg úgyis mindenki állni fog, a súlyos balesetek számának csökkenése szinte borítékolható.
    5.- Nem költesz hülyeségekre az IKEA-ban, nem mész olcsó hotdogért és húsgombócért a budaörsi bevásárlóközpontba. Marad a CBA, biztos elfér még pár Porsche a parkolóban.
    6.- Végre mindenki részt vehet az “arányos közteherviselésben”! Ugye autósként eddig téged is zavart, hogy nem fizetsz eleget a közösbe? (regisztrációs adó, teljesítmény adó, az üzemanyagok általános forgalmi adóval terhelt jövedéki adótartalma, stb.) Hát most ledobhatod magadról ezt a nehéz lelki terhet.
    7.- Ajándékozz e-matricát. Ha fővárosi szeretteidet balatoni wellnessezéssel lepnéd meg, legyél gavallér, és fizesd ki megyénként az útdíjat. Elég egy Pest, egy Fejér és egy Somogy megyei matricát vásárolni – csupán a fővárosi sztrádaszakaszokat kell ügyesen kikerülni -, és már roboghatnak is a déli partra.
    8.- Nem fog hiányozni az a pénz, hiszen úgyis 15 százalékkal csökkent az üzemanyagok ára, és ki tudja, még mennyivel fog.
    9.- Vegyük észre, hogy az M0 fizetőssé tételével olcsóbb lesz az autópálya-matrica. Hiszen immár ugyanazzal a matricával jóval több kilométernyi gyorsforgalmi utat használhatunk!
    10.- A 4-es metró miatt az unió által 2016-tól kötelezően előírt dugódíjtól akarják megmenteni az agglomerációban lakókat. Tehát ha fizetős az autópálya bevezető, akkor már otthonról sem kocsival indulsz, hanem busszal vagy vonattal. Világos?!
    +1.- Mélypontra értünk, aminek tulajdonképpen lehet örülni. Nézzük pozitívan: az éjszaka is hajnal előtt a legsötétebb.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Nem kell idegeskedni, ők eddig is ingyen pályáztak és ezután is úgy fognak.
    Nektek meg úgy kell! Mind megérdemlitek, akik még mindig csak addig láttok, hogy fityesz vagy komcsik.
    (csak halkan megjegyzem, szerintem a többség már most is azt mondta, hogy húzzon mindenki a picsbe)

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Ahhoz képest,hogy fletóékat a 300.-os vizitdíjjal “kicsinálta” a NEMADÓEMELŐ/copyright kósa laller…/fidesz ez az “okosság” nem semmi észre vall, mert az ezeket,az utakat elkerülő autók szépen beszambáznak a városba és akkora dugót és környezetszennyezést okoznak,hogy csak ihaj./lehet,hogy emiatt pucolták ki s3000-t?/[b]De sebaj,mert 2016-tól tarlós testvér gondoskodik a behajtási tiltással a pestiek egészségéről..[/b]Nem vagyok nagy jóstehetség de ez akkora nagyb@zmeg lesz ,hogy csak na.Ja.és a fidesznek nem kell azon gondolkodnia,hogy mi lesz 2018-ban mert a jónép úgy kiszavazza öket a galaxisból mint a huzat.(Már ha kihúzza addig.Apropó,a stadionépítések leállításával mennyit spórolnánk ???A hibrid autóvásárlás támogatásáról nem is beszélek.)

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    A megyei matrica szerintem is jó ötlet, bár ezt be lehetett volna vezetni a többi fizetőssé tétele nélkül is. A nagyobb problémát abban látom, hogy sokan akik eddig elkerülték a várost most nem fogják megtenni. +30-40-50 km és még matricát is kell venni.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    A büdzsébe ráhagyás nélkül “betervezett” 450.- Ft.-os Go ár balgaság (már ha így történt).
    A világpiac ugyanis mozog, ez a dolga.
    1. Kérdem, ha most 500.- Ft. lenne az üzemanyag literenkénti ára, akkor csökkentenék az útdíj árát?
    2. Vagy, ha pár hónap múlva visszakúszik az üzemanyag ár a már említett 450 Ft.-os “büdzséárra”, akkor el fogják törölni a frissiben bevezetett új sarcot.

    A költői kérdésekre a válaszok: 1.: NEM. 2.: NEM.
    Akkor miről is beszélünk? Ez csak egy jó indok egy újabb sarcra.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Egyesek milyen alpári, prosztó módon tudnak személyeskedni ha a politikáról van szó… Mindegy, nekik kell magukkal együtt élni 🙂 Szerintem jó dolog, 5000 forintot simán ki lehet fizetni aki modjuk Pest megyéből jönne, és eddig éves matricát kellett vennie…

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Lehet háborogni egyik, vagy másik “Nagy Vezír” ellen, most már eső után köpönyeg. A dolog lényege egészen máshol van. Magyarországon 1989 -től kezdődően gyarmati gazdasági és pénzügyi szerkezetet építettek ki, ami mellett még az államot is eladósították. Ez kiépült az UNIO-ba lépés időpontjáig. Most már el lehet zavarni akárkit, jöhet helyette akárki, a helyzet semmit nem fog változni. Akkor volt az ország szerencsétlen birka, amikor ehhez hozzájárult még 26 évvel ezelőtt.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Ha te is, meg a kartársaid is vittek volna magukkal szavazni “még egy embert”, akkor már itt lenne a kánaán (IMF-el, Bajnaival, PPP-vel). Klassz lenne.
    De nem vittél magaddal senkit. Tán te magad se mentél szavazni.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Sajnos alig fizetünk adót. Az aktív munkavállalók 2/3 része nem fizet rendesen adót.

    Nálunk lenne egy kis meló az utcában, szívesen fizetnénk érte, megcsinálod? Bejelentett meló, adóznod kell belőle.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Nos, a minisztérium megerősítette, hogy valóban.
    [url]http://www.origo.hu/itthon/20141210-megszunik-az-m0-s-dijmentessege.html[/url]

    Viszont a megye matrica pl. tök jó ötlet, ezzel ingázók tömegei kerülhetnek a jelenleginél jobb, olcsóbb helyzetbe. Akik a megyehatáron belülről ingáztak eddig , és nagyon sok ilyen van, azoknak meg kellett venni az éves matricát akkor is, ha máskor nem autópályáztak. Most ez nem lesz kötelező, vagyis olyanért nem kell majd fizetniük, amit sosem használtak ki teljes mértékben.

    Persze lesz, aki meg nem jár jobban, ő viszont megkapja a lehetőségét annak, hogy megyehatáron belül nyugodtan használja az autópályákat évi 5000 Ft-ért, amit eddig, ha 1x tett meg is majdnem ennyit kifizetett érte.

    Érdemes alaposan értelmezni a sorokat. Meghálálja magát.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Kedves zulumano,
    OFF nem nyalom én senkinek semmilyen testrészét.

    De ha jól emlékszem, volt egy másik Kedves Vezér, aki megmondta, hogy el lehet menni…

    Most őszintén: nem egykutya? A szavazók 2/3-a támogatta őket. Hát ezzel Ők élnek is…:-)

    Nem lesz itt semmi baj, előbb-utóbb elül a botrány, ahogy a 10 napos pályamatricát is veszi a nép, ezt is perkálni fogják. Aki fillérb@szó, az majd meg a pályák menti főutakra, de majd azt a kiskaput is becsukják (ld. tehergépjárművek). Mégegyszer: az a baj, hogy a beidegződésen, hogy ha valami ma ingyenes, és később fizetős, változatatni, na az nem megy…

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Meg is tenném szívesen.

    Amennyi irtózatos mennyiségű adót már most is fizetünk ebben az országban… és az aki autót merészel fenntartani az még ráadásul igazságtalanul többet!

    De ha neked ilyen sok felesleges pénzed van, akkor megadom a számlaszámomat, havi 150 000 ft-ot kérek csak, nem is sok ez az összeg, bizonyára gond nélkül és szívesen át fogod nekem utalni.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Kedves mitsubishicolt!
    Biztos Te is az Orbánnak a seggét nyalnád legszívesebben napkeltétől napnyugtáig. Az ilyenek miatt tartunk ott, hogy a mostani banda még további 4 évig lophatja szét a szemünket. Nem csak az enyémet, a Tiédet is b@zegh… Szerencsétlen birkák országa ez, itt meg lehet csinálni azt, amit sehol máshol a nagyvilágban és a kedves Fidesz szavazók még ki is állnak hőn szeretett vezérük mellett… Hát ez kérem szégyengyalázat.

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Érdekes a felháborodásokat hallani. Mihely valami, ami eddig INGYENES volt (tudjuk, semmi nincs ingyen), és fizetni kell érte, rögtön jönnek hőbörögni a zemberek.

    De most hogy szinte ingyér’ van a benzin meg a gázolaj, ugye, azért senki sem ugat…(Tisztára ugyanez a helyzet az off devizahitelesekkel, de ebbe ne menjünk bele).

    Észre kell venni, hogy a 450 Ft-os gázolajra tervezett 2015-ös büdzsé a 350 Ft-ossal nem tartható. Valahol be kell hozni a lemaradást. Az autósok nagyon jól sarcolhatók, mert KÉNYELMESEK, és ezt tudják a törvényhozók is.

    Úgyhogy, én ez valahol igazságosnak tartom, kövezzetek meg érte!

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Köszönjük meg ezt is a Kedves Vezetőnek! 😉
    Majd mindjárt jön az itt leggyakrabban esztelen kempelen fikanickjén bomlaszló elvakult vitykahívő nyomoronc és elverseli hogy de ez így nagyon jó hiszen a gonosz külföldi multik tulajdonában levő autópályákat használó 15+ éves, szintén a gonosz külföldi multik kezében levő lepukkant magyar személyautóparkot is jól meg kell adóztatni, hogy végre illendő mértékben hozzájárulhassanak a közterhekhez. LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 23:36
    Permalink

    Na azt hiszem tényleg ideje utcára vonulni és elkergetni ez a bagázst. Ebből a cikkből kimaradt ugyan, de a 3,5T alatti furgonoknak duplájára nő a díja mert D1-ből átkerültünk a D2-be. Lassan többe kerül az útdíj mint az üzemanyag.

Vélemény, hozzászólás?