Audiba ülnek a magyar rendőrök

Győri Audi limuzinokat kap a rendőrség

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hazai autóban eddig csak Opel Astra F-ben és Suzukiban ülhettek a zsaruk, ám hamarosan győri gyártású Audi A3 Limousine érkezik flottájukba.

A közbeszerezés részletei nem ismertek, így az sem, hogy bérelve, vagy vásárolva, hány darabban kapnak négykarikás prémiumautókat a rendőrök, ám a Porsche Hungária udvarán már sorakoznak a fehér négyajtósok, s az olvasónk által küldött képek szerint ott kapják meg fényhídjukat és matricázásukat.
Hirdetés

Állítólag igencsak alapverzióként, ám legalább sötétített hátsó üvegekkel, benzines, s mivel abból nincs más a palettán, TFSi motorral kapják a győri négyajtóst a zsaruk. Sanszosan az 1.4 TFSi 125 LE alapverziót hajthatják majd. Ez is hatfokozatú váltós, nem is rossz menetdinamikával kecsegtető, 100 km/órára 9,4 másodperc alatt ér, s a bűnözőket akár 212 km/órás tempóval is tudja üldözni. Az alap A3 Limousine 6 576 290 forinttól kapható listaáron, a rendőrség azért vélhetően kapott némi kedvezményt. Hogy mennyit, természetesen azt sem lehet tudni, de azért valami miatt nem a 300 lóerős, 2.0 TFSi motoros, 100 km/órára 5 másodperc alatt érő S3-ak kerülnek az állományba. Pedig elfogóautónak az dukálna.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 23:39
    Permalink

    Végre egy vérbeli rendőrautónak való gépkocsikat kapott a Magyar rendőrség. A Skoda Octavia korszak óta nem volt a rendőrség állományának kötelékében egy rendes, tekintélyt parancsoló autó ekkora darabszámban… mindazonáltal, tisztelet a kivételnek: Azért jó pár VW Bora, Ford Mondeo, Vectra, Astra sedan, Lancer azért van ma is. Ez az Audi A3-as kiváló kocsi, a 125 le pont ideális, elfogó járgánynak patent a Skoda Octavia RS.

  • 2017.10.28. at 23:39
    Permalink

    [i]Minden szótár tartalmazza a luxus jelentését, ha nem megy zsigerből![/i]

    És akkor még te sérelmezed a kioktatást… 🙂

    Persze, meg akinek csak bérletre futja, annak a 20 éves Suzuki is luxus. Minden relatív, de ettől még az A3-as soha nem lesz luxusautó. 🙂
    Igen, tulajdonképpen a rendőrök csak az út mellet ácsorognak vagy bűnözőt hoznak visznek a rendőrautóval, másra nem használják. Ahogy azt az úr elképzeli… És gondolom a bűnügyi és a baleseti helyszínelők is örülnének, ha egy Fabia apró csomagtartójába kellene belevarázsolni motyót, főleg hogy a H-Astra is kicsinek bizonyult a feladatra.

    Te nem kerestél semmilyen bennfentes embert a hozzászólásod alapján, egyszerűen párhuzamot vontál a politika és a fényhíd burájának színe között.

  • 2017.10.28. at 23:39
    Permalink

    Minden szótár tartalmazza a luxus jelentését, ha nem megy zsigerből!
    A rendőrnek az út mellett ácsorogni, vagy a bűnözőt hozni-vinni luxus az a3. Arra ott a félárú skoda fabia.
    Nem hiszem, hogy itt a porfészekben bentleyvel fognak terpeszteni, hogy megmérhessenek lesből, de még a belügyminiszter sem fog ekkora luxusban részesülni! Legalábbis nem adófizetői pénzből, de ez más kérdés…

    Egyébként lesz@rom a lámpa szineit, csak egy benfentes embert kerestem, aki vágja a témát… Ez nem jött össze, de a kioktatás sem segített, pláne nem a kérdésre kérdés…

  • 2017.10.28. at 23:39
    Permalink

    Látom, az önbizalmaddal minden rendben, talán még egy kicsit sok is. 🙂

    Inkább az a kérdés, hogy miért okoz számodra problémát, hogy melyik oldalon van a piros, és melyiken a kék? Mellesleg Európa nagyon sok országában nem is használnak piros-kék fényhidakat.

    Kissé fogalomzavarban szenvedsz, luxusautó pl. a Bentley, a Bugatti, a Maybach, de az Audi nagyon nem, és soha nem is volt az.
    Prémiumautó lesz az, de annak is legfeljebb az utóbbi 20 évben lehet nevezni, mióta a VW kitalálta, hogy az Audi lesz a konszern zászlóshajója.
    Szóval ez a lemezfelnis, alapmotoros kis A3-as minden, csak nem luxus. 🙂

  • 2017.10.28. at 23:39
    Permalink

    Jó jó de az 1.8 tfsi már majdnem dupla annyi mint az alap kocsi . Egyébként is a rendőr autók csak papíron annyi lóerősek nyugodj meg bőven 140 körül vannak amit 125 nek mondanak . De korzózni a városban ez is tökéletes nem is láttam még A3 limuzint alap halogén lámpákkal de ezeken az van … 😀

  • 2017.10.28. at 23:39
    Permalink

    ez vicc? 125 lovasakat adtak nekik? a 9,4 sec ebben az esetben, hulla egyenes úton, 60 kilós soffőrrel értendő..ha két normális rendőr ül benne az plusz 120 kg (mert legyenek 180kg-k együtt) na meg még plusz rádió stb egységek, fény híd….úgy meg, még egy régi swift is lealázza őket emelkedőn :D:D:D:D 1.8-as tfsi-t már nehéz lett volna adni? 160-180 lóval már több értelme lenne…persze, az s3 lenne a legjobb elfogógépnek.

  • 2017.10.28. at 23:39
    Permalink

    Az tényleg ne zavarjon, hogy már vagy 10 éve rendelet van arról, hogy így kell a fényhidakat felszerelni.
    Kapaszkodj meg barátom, Nagy-Britanniában, Japánban, Indiában olyan amerika utálat van, hogy még a menetirány másik oldalán is közlekednek.;)

    Amúgy az A3 alapverziója mióta luxusautó?

  • 2017.10.28. at 23:39
    Permalink

    Egyébként mindenből vesznek ami Magyarországhoz köthető lásd Opel , Vw ,Skoda ,Audi nem lennék meglepve ha Kecskemét környékén lenne pár Merci A osztály is idővel szolgálatba állítva . Gyaníthatóan nem az A3-ból lesz a rendőr flotta nagy része beszereztek párat” vagy kaptak ” reklám célokra aztán ennyi ezt is többnyire a nyugati országrészben használják majd mint az Audi TT-t .

    Aki meg próbálta a Skoda Superb-et az tudja hogy némely tekintetben jobb mint egy Vw passat szóval szerintem ideális választás volt kormányzati autónak .

    Kempelem ma kinek fogsz ánusz nyalást végezni ? Csak puszta kíváncsiságból érdekel .

  • 2017.10.28. at 23:39
    Permalink

    Már megérte azt a rengeteg mondvacsinált büntit kiróni, így luxuskocsiban lehet terpeszteni álló nap. Jó pihenést!

    Érdekes a politika kihat erre is, mivel megjelent itt is az Amerika utálat; még a fényhidat is módszeresen fordított szinekkel szerelik! Bár, a világban sehol nincs így! Ici-pici kis blama! 😉

  • 2017.10.28. at 23:39
    Permalink

    Járőröket audiba, poltikusokat meg Skodába, ezeknek mind örülhetnénk ha nem csinálnának a “Skodások” annyi ökörséget mostanában…

    Gyors disclaimer, nem minden Skodásra értettem 🙂

Vélemény, hozzászólás?