Jövőre érkezik a négyajtós Renault Mégane

Hamarosan debütálhat a Renault Mégane négyajtós változata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ausztrál források szerint a jövő évben a szedán változat is csatlakozik a megújult Mégane kínálatához, amely nálunk Fluence néven fog majd futni.


Hallhattunk már idén pletykákat a Fluence utódjáról, a Mégane főmérnöke, Fabrice Garcia pedig nemrégiben a Motoring ausztrál médiának megerősítette azt az információkat, hogy a Mégane IV négyajtós változata jövő évben érkezik a piacra. Az még továbbra sem világos, hogy az újdonság a 2016-os Mégane CMF platformjára épül-e, vagy megmaradnak az előző generációs Mégane alvázánál. Garcia ezzel kapcsolatban elmondta: "Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. Túl korai még erről beszélni."
Hirdetés

Motorok tekintetében az 1.5 és 1.6-os dCi dízelek mellett a turbós benzines egységek is megtalálhatóak lesznek a palettán. Legkorábban jövő év tavaszán, a Genfi Autószalonon mutatkozhat be a nagyközönségnek a Mégane négyajtós változata, amely Európában továbbra is Fluence néven fog majd futni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    Volt 5 ajtós Mondeoból is és Opel Vectraból is (a B sorozatig). Amúgy szerintemk az utóbbi évek egyik legjobb innovációja volt (a sok motorfejlesztés mellett) a Skoda Superb “twindoor” megoldása, ami ugye egyszerre volt 4 ajtós és 5 ajtós is. A legújabb Superb azonban már 5 ajtós lett.
    Ez a Megane (vagyis Fluence) szép lett, gyakorlatilag a Talisman kisebb változatban.

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    “…minden fejlődik mint a kurvaélet, de ezt pont nem tudják megoldani :)”

    Szerintem erre egyáltalán nem is kerestek soha megoldást. Nincs összefüggésben a technika fejlődésével. Te tulajdonképpen két kategóriát szeretnél “összemosni” – van a szedán, hosszú farrésszel, ablak nélkül nyíló csomagtérajtóval, és van a hatchback, ahol az ablakkal együtt nyílik a csomagtér ajtaja. A Rapid/Toledo próbál a kettő között egy átmenetet teremteni, de annak sincs azért olyan hosszú farrésze – tehát ott még megoldható az ablakkal együtt nyílás.

    Hivatalosat nyilván senki nem tud erről – én a józan paraszti eszemet ha előveszem, csak erre tudok gondolni: nagyon magasra nyílna a csomagtérajtó, nagy súlya lenne, és ne felejtsük el, hogy alacsony termetűek, nők is nyitogatják(kombináljuk a kettőt: alacsony nők), sokszor egy nagy shoppingolás után csak az egyik kezükkel, mert a másikban a szatyrokat fogják, vagy a gyereket – az elektromos nyitás segíthetne a dolgon, vagy ezek a mostani “alárúgásos” megoldások(vagy olyan is van, hogy a kocsi érzékeli, hogy ott állok mögötte, és kinyitja magától).

    Ha kicsinyled a szedán csomagterét, vagy a rakodótér nyílását, akkor hatchbacket, vagy kombit kell venni, egyterűt, vagy crossovert. Le vannak pontosan osztva a lapok, mindenki a magának leginkább megfelelőt választja.

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    Ja értem hogy mit szeretnél, az viszont már házon belüli konkurencia lenne az 5 ajtós és a kombi Megane-nak, de a most futó 4 ajtósnak is. Bizonyára nem tenne jót az eladásoknak…., elvégre a mostani paletta is elég sokszínű. Bár ez szubjektív vélemény, de nekem sokkal jobban tetszik az 5 ajtós ill a kombi verzió is, ennél a sedannál.

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    lehet…de azért mégis nyomják a hatchbackeket végülis. mondjuk itt annyi lenne, hogy akkor valószínű abból kevesebb fogyna, ha a “4” ajtós szedánnak is nyílna az üveggel együtt….ezeknek a kisebb szedánoknál egyébként sem akkora az üveg+csomagajtó traktus, mint pl. egy 7es bmw-nek, hogy túl kényelmetlen lenne.
    de ez csak egy felvetés volt….tényleg kíváncsi voltam, nem-e tud valaki bármi hivatalosat ehhez 🙂

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    igen, azt írtam is, h akkor voltakép 5 ajtós lenne, de 4 ajtós formával. csak így egyszerűbb volt elmondani. egyébként igen, a rapid és a toledo is ilyen, bár van egy kis farrészük egész jó, csak picit púpos mégis. de a rapid már nem rossz.

    a nehézség szerintem olyan nagy gondot nem kellene okozzon? -szénszál, nagyszilárdságú acél? sokat könnyítene. magasabbra meg nagyon gondolom nem nyilna azért, mint egy oktávia…meg oktávia méretben sem kicsi, tuti az sem könnyű…plusz lehet ilyen lehúzó fityegő vackot is rakni rá 🙂
    szal jó merevítéssel könnyű anyagokkal gondolom meglehetne…de számomra rejtély, h miért nem csinálják.lehet van hivatalos indok is….de képtelen vagyok elfogadni, hogy minden fejlődik mint a kurvaélet, de ezt pont nem tudják megoldani 🙂

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    A Skoda Rapid meg a testvérmodellje, a Seat Toledo ilyen. Nem ilyenre gondolsz?

    [url]https://www.google.hu/search?q=skoda+rapid+trunk&client=opera&hs=qQ6&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjjvIqS5e_JAhVBkSwKHXEcBuIQ_AUIBygB&biw=1152&bih=767[/url]

    Ha meg ennél hosszabb a kocsi farrésze, az már nem nyílhat egyben az ablakkal – nagyon nehéz lenne a csomagtér-ajtó + borzasztó magasra nyílna, és gondolnak arra a tervezők, hogy azt nők is nyitogatják.

    Amúgy ha maradna a 4-ajtós szedán forma, de a csomagtérajtó az ablakkal együtt nyílna, az akkor már 5-ajtós lenne.

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    mármint úgy értem, hogy ezzel a designnal ezt nem lehet megoldani? tehát maradna ugyanúgy 4 ajtós sima sedan forma, de az ablakkal együtt nyilna mégis… :D:D érted…a laguna 3-nak is púpos volt a segge….de nem lehet szedán formájút, de mégis ablakkal nyílosat vajon? (oktávia is ilyen, de az is “púpos” kicsit)
    csak mert a hot hatchtól nekem is jobban tetszik pl. a sedan mazda 3, meg a sedan opel astra…és sztem ebben is szebb lesz a szedan forma…ha meg már van segge, amibe lehet pakolni, akkor miért nincs kihasználva normálisan? jelen esetben, hogy ha az ablak is nyílna és nem egérluk méretű lenne a csomagtartó nyílás.
    többen nem vettek ilyen újfajta “kis” szedánt a környezetemben emiatt, pedig az tetszett nekik jobban.

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    “…a középkategóriában mer nem menő a 5 ajtós forma, lásd a Laguna utódja a Talisman is sedan és kombiként készül.”

    Mazda 6-osból is volt 5 ajtós, meg Avensisből is, most tényleg nincs.

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    A fő okok között nyilván ott voltak a kezdeti elektronikai problémák is (amiket már a 2005-ös ránc felvarrással orvosoltak) , illetve az hogy a II és a III -as között nem volt túl nagy különbség méretben. Olvasgatva az akkori összehasonlításokat, mindig a hátsó lábtér konkurensek -hez viszonyított kicsinységét hangsúlyozták ki. Mindegy is ez, cikk apropója kapcsán csupán arra kívántam rávilágítani, hogy a középkategóriában mer nem menő a 5 ajtós forma, lásd a Laguna utódja a Talisman is sedan és kombiként készül.

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    “A Laguna III sikertelenségének egyik fő oka pontosan az volt, hogy megmaradt 5 ajtósnak.”

    Szerintem meg elég nagy részben benne volt a Laguna II rossz híre is.

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    “Egyébként, ezek a dízelek még mindig Delphi befecskendezésűek?” én úgy tudom hogy a Delphiről már még a megane II idejében átálltak a Denso-ra. Az jóval stabilabb rendszer.

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    A Laguna III sikertelenségének egyik fő oka pontosan az volt, hogy megmaradt 5 ajtósnak. A középkategóriás célközönség a sedan és a kombi karosszéria formát preferálja. Itt a kompaktok között van 5 ajtós és kombi megane is, de a konzervatívabb vásárlók részéről a 4 ajtósra is nagy az igény.

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    valaki nem tudja, hogy ezek a gépek miért nem 5 ajtósak? mármint úgy értem, hogy a csomitartó, miért nem nyíilik az ablakkal? mert úgy gondolom, hogy 2015-ben ez megoldható lenne már…..sokan választják a ferdehátúakat, pont emiatt, mert ezeknek a szub szedánoknak akkorára nyíilik a csomiajtó,hogy kényelmesen max 1 literes tej fér be a nyíláson.

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    valaki nem tudja, hogy ezek a gépek miért nem 5 ajtósak? mármint úgy értem, hogy a csomitartó, miért nem nyíilik az ablakkal? mert úgy gondolom, hogy 2015-ben ez megoldható lenne már…..sokan választják a ferdehátúakat, pont emiatt, mert ezeknek a szub szedánoknak akkorára nyíilik a csomiajtó,hogy kényelmesen max 1 literes tej fér be a nyíláson.

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    Hat mit mondjak szerintem nagyon jol nez ki, legalabbis nekem nagyon tetszik ez a design, amit a Lagunanal is lathattunk mar. Picit nekem mintha rövidnek hatna, de lehet, hogy csak a fenykep ilyen, olyan mintha össze lenne picit nyomva a hatso ajto, jo nyilvan nem is akkor ez, mint a Laguna.

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    Ez már nem koreai autó lesz európai motorokkal, mint az előző Fluence, hanem valódi francia. De még mindig nem biztos, hogy így fog kinézni, ahogy a szingapúri mester megálmodta. Ügyes az úriember, nem csoda, hogy letette a névjegyét. A Rolls-Royce Caspert külön ajánlom mindenki figyelmébe:)

    [url]https://www.google.hu/search?q=theophilus+chin&biw=1152&bih=767&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiT0eujo-_JAhUGwHIKHffiCCIQ_AUIBigB#imgrc=_[/url]

  • 2017.10.28. at 09:51
    Permalink

    Elnézve ezt az autót, kicsit távolinak tűnik már 1996, amikor megláttam az első Megane-t életemben, 1.6-os 8 szelepes motorral, hú, de nagy szám volt. Mondjuk, az 1.6 liter, a négy kerék, egy kormány maradt, egyelőre.
    Egyébként, ezek a dízelek még mindig Delphi befecskendezésűek? Szépen járnak, de ha az 1.5 65 motorra gondolok vissza, ami nekem volt a Cliomban, vannak rossz emlékeim is a jó fogyasztás mellett, egyenetlen alapjárat, füstölés, torpanás, sárga lámpa, stb…

Vélemény, hozzászólás?