Abu Dhabi: Hamilton győzött, Vettel kiesett

Hamilton nyerte az Abu Dhabi Nagydíjat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A McLaren-pilóta Hamilton győzelmét hozta a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíj, míg Vettel, a Red Bull világbajnoka már a verseny legelején kiesett.

A 2008-as világbajnok Hamilton önmaga idei harmadik, a McLaren hatodik futamgyőzelmét aratta Abu Dhabiban, az F1-szezon utolsó előtti versenyén. Második a korábbi kétszeres legjobb Alonso (Ferrari), harmadik a 2009-es győztes Button (McLaren) lett. Abu Dhabiban most először nyert más Vettelen kívül, a Red Bull kétszeres világbajnoka tavaly és tavalyelőtt sem talált legyőzőre a Yas Marina luxuspályán. Most is az ő sikerét ígérték az előzmények, hiszen a pole-ból indult, s jól is jött el a rajttól, azonban pár kanyar után jobb hátsó defektet kapott, kicsúszott, s bár még elvánszorgott a depóba, de addigra szétment a felfüggesztése. Vettel idén először nem ért célba, eddig legrosszabb eredménye a hazájában, Németországban elért negyedik pozíció volt...
Hirdetés
Hamilton viszonylag simán győzött a naplementében, Alonso második helye sem forgott veszélyben. A harmadik helyért a KERS-problémákkal küzdő Button, Webber (Red Bull) és Massa (Ferrari) vívtak a két DRS-zónás (DRS=Drag Reduction System, azaz az előzést segítő, légellenállás-csökkentő rendszer), 5554 méter hosszú aszfaltcsíkon, végül ebben a sorrendben ért célba az igen sokat akciózó trió. A Mercedes német párosának maradt a hatodik-hetedik hely. Az alsóbb régiók Force India-Sauber-Toro Rosso viadalában nem változott az állás, előny a Force Indiánál.
Záróra két hét múlva Brazíliában, Interlagosban - Button, Alonso, Webber és Hamilton még biztosan összeakasztják bajszukat az abszolút érmes helyekért.
Abu Dhabi Nagydíj, végeredmény, pontszerzők
  1. Hamilton (brit, McLaren) 1:37:11.886 ó
  2. Alonso (spanyol, Ferrari) + 8.457 mp
  3. Button (brit, McLaren) + 25.881
  4. Webber (ausztrál, Red Bull) + 35.784
  5. Massa (brazil, Ferrari) + 50.578
  6. Rosberg (német, Mercedes) + 52.317
  7. Schumacher (német, Mercedes) + 1:15.964 p
  8. Sutil (német, Force India) + 1:17.122
  9. Di Resta (brit, Force India) + 1:41.087
  10. Kobajasi (japán, Sauber) + 1 kör

Az egyéni vb állása (élmezőny)
  1. Vettel (német, Red Bull) 374 pont – már világbajnok
  2. Button (brit, McLaren) 255
  3. Alonso (spanyol, Ferrari) 245
  4. Webber (ausztrál, Red Bull) 233
  5. Hamilton (brit, McLaren) 227
  6. Massa (brazil, Ferrari) 108


A konstruktőri vb állása (élmezőny)
  1. Red Bull 607 pont – már világbajnok
  2. McLaren 482
  3. Ferrari 353

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?