Frankfurt 2011: berongyolt a Ford Fiesta ST tanulmány

Hamm, bekaplak, mondja az új Ford Fiesta ST

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

180 lovas turbómotorral jön a Ford legkisebb méregzsákja.

Helyszíni tudósítónk felkiáltójelek sormintájával küldte beszámolóját a méregzsák kis Ford láttán: Gyerekek, óriási lett a szája!!! – hőkölt hátra. Azután persze közelebb merészkedett, és az is tökéletesen érthető, hogy miért kapott ekkora légbeömlőt a Fiesta ST: a legújabb verziót 1,6 literes, négyhengeres Ecoboost benzines turbómotor hajtja.
A 178 lóerős, 240 Nm csúcsnyomatékú erőforrás hatfokozatú kézi váltón keresztül hajtja az első kerekeket, nem is lassan: a Fiesta ST 0-100 km/h-s sprint ideje hét másodperc alatti, végsebessége 220 km/h, ami csaknem pontosan megegyezik a Renault Clio 200 6,9 másodperces és 225 km/h-s mutatószámaival. CO2-kibocsátása 140 g/km alatt alakul, fogyasztását pedig "elfogadhatóként" jellemezte a Ford. Az autó megjelenését egyértelműen a Fiesta RS WRC raliautó, illetve a sorozatgyártású Focus ST inspirálták, a már említett méretes hűtőrács, a hátsó diffúzor, az új kipufogók, a 17 colos felnik, és az ST karosszéria-elemek mind-mind arra utalnak, hogy ez az autó nagysebességű haladásra született. A karosszéria Molten narancssárga színei a Recaro kagylóülésekkel felvértezett utastérben is feltűnnek.
A Fiesta ST egyelőre csak tanulmány, de nincs sok kétségünk afelől, hogy hamarosan sorozatgyártású változatban is megjelenik, hiszen a Ford mostanság annyit költött autóversenyzésen keresztül a promócióba, hogy vétek lenne elpazarolni koncepcióként a kis méregzsákot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?