Vérforralón ordít az új über-Ferrari

Hangos tesztkörökön a Ferrari F150

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Attól nem kaptunk idegzsábát, hogy F70 helyett F150-nek hívják az új Ferrarit, de a hangja egyszerűen fenomenális. Fioranóban tesztelték, sajnos nem mi voltunk.

Volt, hogy úgy hittük, F70-nek fogják hívni, de kiderült, hogy F150 a neve a Fioranóban már javában tesztelt, persze még erősen álcázott, várhatóan a márciusi genfi Autószalonon debütáló über-Ferrarinak. A benzinmotorhoz (6,3 liter, V12, 850 LE, 9200-as maximális percenkénti fordulat) mechanikus KERS rendszer tesz még hozzá egy százast (egyes források szerint 800+150 az arány), így a hibrid Enzo-utód összteljesítménye brutális 950 LE, az egyelőre nem publikus, de biztos nem szerény nyomaték pedig már 1000-es fordulaton jelentkezhet. Gyorsulását 100-ra 3, 200 km/h-s tempóra 7 mp alattinak, végsebességét 370 km/h-snak, tömegét 1,3 tonnásnak, fékútját 200-ról hihetetlen 115 méteresnek mondják.
Hirdetés
A szinte versenyautó (bent fix ülés, állítható kormány és pedál, állítható szárny, diffúzor) nürburgringi célja 7 perc alá menni, a nem csak F150-et, Enzót is mutató videóból meg kiderül, hogy valami döbbenet, milyen a hangja az eddigi tudomásunk szerint háromféle színben, 499 darabos szériában - saccra - majd 1,2 millió eurós, 350 millió forintos áron kínált rakétának. Hogy korábban "csak" 280 milliósra becsülték? Mindegy, ez már az a liga, ahol minél drágább, annál jobb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?