2,5 év sem kellett az egymilliomodik Skyactiv Mazda legyártáshoz

Három Skyactiv modelljével már egymilliós példányszám felett jár a Mazda

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ível felfelé a Mazda, már Kínában is gyárt (a helyi piacra), most pedig egymilliomodik Skyactiv-modelljét ünnepli.

Már Kínában is készül Mazda, azonban annak sem kell tartania e ténytől, aki esetleg kételkedne a kínai termékek minőségében, ugyanis az ott gyártott példányok csakis az egyre jelentősebb - már az európainál is nagyobb! - helyi piac számára készülnek. A kínai gyártás bizonyára még feljebb fogja tornászni a Mazda emelkedő példányszámát, de a márka már most is ünnepel. Most épp egymilliomodik Skyactiv modelljét, mely már a múlt hónapban elkészült.
2014. március végéig pontosan 1 040 000 Skyactiv Mazda (CX-5, új Mazda3 és új Mazda6) készült el. Mindhárom modell használja a Skyactiv technológia összes elemét. A jelentős mérföldkövet a Mazda CX-5 2011. novemberi gyártás-indulása után nem egész 2,5 évvel sikerült elérni. A Mazda azzal a céllal fejlesztette a Skyactiv technikát, hogy minden vásárlójának biztonságot nyújtson, és kevésbé terhelje a környezetet. Ráadásul úgy, hogy közben a márkára jellemző örömteli vezetési élményt ne áldozza fel. Az innovatív technika részleteit egy kompromisszummentes váltás során építették a vadonatúj modellekbe: a CX-5 2011-es érkezésével elindult a Mazda-modellek 6. generációja. A cél az alapvető elemek hatékonyságának növelése volt: átalakították a motorokat és a váltókat, a futóművet és a karosszériát, valamint csökkentették az autók tömegét. Az összes Skyactiv modell külső megjelenését a „KODO – A mozgás lelke” formanyelv határozza meg, ez a gyári szavak szerint a vadállatok mozgása inspirálta erőt, szépséget és feszültséget sugározza.
A Mazda Motor Corporation elnök-vezérigazgatója, Masamichi Kogai az egymilliós határ átlépését így kommentálta: „A Mazda mindent beleadott a Skyactiv fejlesztésbe, és ez világszerte igen sok embert meggyőzött; így tudtuk elérni ezt az eredményt ilyen gyorsan. A Mazda nevében szeretnénk minden vásárlónknak köszönetet mondani. Halhatatlan kihívó szellemünkkel és kitartó munkánkkal azon leszünk, hogy a Mazda még vonzóbb autókat gyártson, melyek gazdagítják vásárlóik életét, és hosszú, erős kapcsolatot építenek a tulajdonos és a gyár között.”
Hirdetés
Idén márciustól a Mazda a három Skyactiv modellt négy telephelyen (Japánban, Mexikóban, Thaiföldön és Kínában) gyártja, valamint 100 különböző országban/régióban értékesíti. Mazda-rajongóknak jó hír, hogy a Skyactiv-választék jelentős bővülése várható, ígérete szerint a Mazda hat új Skyactiv-modellt fog bemutatni a 2016 márciusában végződő pénzügyi év végéig, köztük lesz például az MX-5 - a korábbihoz mérten 100 kilogrammal könnyebb - negyedik generációja is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 10:18
    Permalink

    Ennek a szerencsétlennek az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy ezek az új Mazdák valóban remekül sikerültek. Ez egy világtalan, aki hol 23 éves Skodákról regél, hol Mazda 3-asokról, hol 323-asokról…mint az ő tökéletes autójáról.
    Egy beteg elme.

    Az RX8 meg minden hasfájása ellenére nagyon bejövős.

  • 2017.10.29. at 10:18
    Permalink

    [i]“A mazda sohasem engedhette meg magának, hogy átgondolatlan, “népítéletpróbáló” gépkeket dobáljon a piacra-nem is tette. Minden autója kifogástalanul megállta a helyét.”[/i]

    Oké, ezt mond a szemébe a súlyos százezrekért motorgeneráloztató RX8 tulajoknak. Biztosan díjazni fogják. xD

Vélemény, hozzászólás?