Tiszta lappal indít a Lotus

Hat újdonságot mutatott be Párizsban a Lotus

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négy sportkocsi, egy városi mini és egy limuzin – egyautós márkából komoly autógyárrá fejlődne a Lotus a következő években.

A legnagyobb meglepetést a bemutatott újdonságok számán kívül a CityCar tanulmány jelentette – azt ugyanis nem mutatja meg a nagyközönségnek a Lotus, csak az újságírók és VIP vendégeknek fenntartott részben állította ki. Ahogy arról korábban is hírt adtunk, a brit márka háromajtós karosszériával kapja meg a miniautót. A tanulmány hátsó kerekeit hajtó elektromotor tartósan 73, rövid ideig 220 lóerő teljesítményre képes, a rend kedvéért még egy hatótáv-növelő belső égésű motor is van a kocsi orrába építve. A padló alatt elhelyezett akkumulátorokban 60 km megtételére elég energia tárolható, amit a belső égésű motor – benzin, etanol vagy földgáz lehet a hajtóanyag – további 500 km-rel képes megnövelni. A többi újdonsággal ellentétben nem neveztek meg évszámot, mikor kerülhet az utakra az autó.
A Lotus elismerte, hogy az 1996-ban bemutatott Elise már kezd megöregedni, d úgy látják, még bőven kihúzza a 2015-ben esedékes modellváltásig. Az új generáció kitart a négyhengeres motor mellett, a csúcsváltozatban a feltöltött, kétliteres erőforrás teljesítménye már 320 lóerő lesz – az 1095 kg-os tömeg mellett ez nagyon izgalmasnak hangzik. A 270 km/h végsebességű, 100-ra 4,3 másodperc alatt sprintelő sportkocsinak mindössze 6,6 l/100 km-es átlagfogyasztást előlegeznek meg – ennél valószínűleg takarékosabbak lesznek majd a szívómotoros változatok.
Az Evorát már 2013-ban nyugdíjazzák, ekkor dobják majd piacra négyliteres, V6-os középmotorral rendelkező Élant. A 2 és 2+2 üléses utastérrel is rendelhető autó feltöltőt is kap, teljesítménye 450 lóerő, tömege 1295 kg. Opcióként KERS rendszer is elérhető lesz az autóhoz, de már a nélkül is igen figyelemreméltóan a menetteljesítmények: a 100 km/h-t 3,5 másodperc alatt éri el a hétfokozatú, dupla kuplungos váltóval szerelt sportkocsi, végsebessége 315 km/h. És ezzel csak a kínálat közepén helyezkedik el.
A csúcsot a 2012 végén leleplezésre kerülő, 2013-tól már megvásárolható új Esprit jelenti majd, amelynél ötliteres, V8-as motort építenek az ülések mögé. A feltöltött erőforrás teljesítménye 620 lóerő, a tömeg 1450 kg, és ugyanúgy hétfokozatú, dupla kuplungos váltó közbeiktatásával gyilkolja a hátsó kerekeket, mint az Élan. Ahhoz hasonlóan opcióként itt is rendelhető hibrid hajtás, a 100 km/h-s sebességet 3,4 másodperc alatt éri el az autó, végsebessége 330 km/h. A Lotus szerint ezek a számok már elegek lesznek ahhoz, hogy magát az autót is elismerjék világszerte, ne csak a Bond filmekben vagy a Micsoda nő-ben nyújtott alakítása miatt ismerjék azt fel az emberek.
Az orrmotoros gran turismók kedvelőinek szánt Elite-ről már korábban beszámoltunk, de csak Párizsban tudtuk meg, hogy ugyanez az autó négyajtós karosszériával is készül majd. Az Eterne névre hallgató limuzin a 620 lóerős, feltöltött V8-ast kapja, a váltóba integrált elektromotorral dolgozó KERS rendszer feláras extra. Alaphelyzetben a hátsó kerekeket hajtanak, opcionális az összkerékhajtás – az 1800 kg-os tömegével a kínálat messze legnehezebb tagja 4 másodperc alatt gyorsul 100-ra, végsebessége 315 km/h. Az Eterne túraautó 2015-ben koronázza meg a Lotus kínálatát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?