Újra családi kombi a BTCC-ben – jön a Subaru Levorg

Hátsókerekes Levorg érkezik a BTCC-be a BMR-től

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A pletykák igazak voltak. A Subaru UK a BMR csapattal együttműködve vág neki az idei Brit Túraautó Bajnokságnak.


A Team BMR fontos szereplője lett 2013-as debütálása óta a BTCC (Brit Túraautó Bajnokság) mezőnyének. A tavalyi évben már négy Volkswagen CC-vel vágtak neki a szezonnak, ráadásul nem bízták a véletlenre, és kettő korábbi bajnokot, Jason Plato-t (aki egyébként az Fifth Gear című műsorból is ismerős lehet) és Colin Turkingtont is magukhoz csalogatták. Ők ketten az idei évre is maradnak a csapatnál, azonban az autójuk már japán beszállítótól érkezik. A csapat ugyanis kettő Subaru Levorg Sports Tourert készít fel a versenypályákra, ráadásul átalakításokat is végeztek rajtuk, hiszen hátsókerekesre szabták őket. Paul Tunnicliffe, a Subaru UK & Írország vezérigazgatója elmondta: "Nagyon örülünk, hogy a BMR csapattal dolgozhatunk a 2016-os bajnokságban, ráadásul ez lesz az első alkalom, hogy egy Subaru versenyezzen a BTCC-ben. Szerettük volna a Levorg Sport Tourert felkészíteni a feladatra, hiszen aerodinamikája és kezelhetősége egyaránt kategóriavezető. Könnyedén át tudtuk alakítani hátsókerekesre, hogy megfeleljen a BTCC szabályainak, szóval alig várjuk, hogy bevetés közben láthassuk." Nem ez az első eset, hogy egy alapvetően családi kombit választanak megfelelőnek. Az autósportbeliek egész biztosan emlékeznek az 1994-es Volvo 855-re és a 2014-es Honda Civic Tourerre. Platonak például ez lesz az első BTCC idénye, aminek egy "megfelelő helyen" hajtó autóval vág neki, míg csapattársának, Turkingtonnak nem lesz új a dolog, hiszen 2009-ben és 2014-ben is BMW-vel lett bajnok.
Hirdetés

A Subaru szerződése 3 évre szól és már most gőzerővel dolgoznak, hogy elkészüljenek az autók az első privát tesztre, amire az elkövetkezendő hetekben kerül sor. A Subaru egyébként egyre több bajnokságban bukkan fel. Bár a raliban várnánk őket újra igazán, a gyorsaságiban egyre inkább jelen vannak, és már tavaly elindultak néhány TCR futamon is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 09:19
    Permalink

    A Subaru neve és a versenysport mindig szorosan összekapcsolódott. Valószínűleg így lesz a jövőben is.

    Jut eszembe, várom a Levorg-tesztautót.:)

Vélemény, hozzászólás?